Tiszteld magad - még ha a szerelem vak is

Tiszteld magad! - talán mától ez lett a mottóm.... Sosem hittem volna, hogy velem is megtörténik, annyiszor olvastam már ilyen kezdetű sorokat. De tegnap átéltem egy borzalmas délutánt és mindenkinek azt tanácsolom, akármennyire is örül annak, hogy valaki kimutatja felé, hogy érdeklődik iránta, az még nem azonos a tisztelettel és becsülettel.

Esetünkben, másfél évvel ezelőtt toppantam be az életébe, vagy ő az enyémbe... Mindenesetre előtte én is mindig sorba vonzottam azokat, akiknek az életcélja a rövid ismerkedés volt Aztán amikor őt megismertem, éreztem, más lesz.

Udvarolt és nem akart rögtön a tettek, főleg az ágy felé húzni. Azután, a sok levélváltás és sms után, eltűnt egy időre. Majd újra betoppant és volt egy csodálatos 1,5 hónapom. Aztán ismét eltűnt és 3 hónap mindennapi reménykedés után kiderült: van valakije.

Akkor megzuhantam... de engedtem, hadd élje az életét, nálam a párkapcsolatban élő ember TABU!!! - és a sors fintora, hogy rá 1,5 hónapra újra az életem része lett. Véget ért a vad románca a hölggyel és újra rám figyelt. Megint jött a hullámvasút rész. Kiderült, hogy közben két nővel is ágyra járt. Akkor otthagyta, de bántott a lelkem, hogy én őt akarom.

Megígérte változni fog! Változott is és figyelt, próbált figyelni... Az idei évben a munka és a hiábavaló üzleti élete vitte el a figyelmét, és mérgezte meg az együtt töltött szép estéket.

És most ott tartunk, hogy tegnap, miután elkértem a saját dolgaimat, annyira mérges lettem, hogy megütöttem. Tudom, nem szabad, és mégis fájt, megcsinálni és átélni, ahogy elkapja a csuklóm, és rángatni kezd és leszorít a földre... Nem ez bánt, hanem az, hogy eljutottam arra a szintre, hogy megérjem, mikor nincs idő rám, mikor napokat kell várni arra, aki elvileg a társad... és ő mégis él és nem tűnik fel neki, hogy nincs mellette a nő....

Becsüljétek magatokat, és ez nem csak ránk, nőkre vonatkozik, rátok férfiakra is... Minden mondatunknak, tettünknek következménye van és a másik nem mindig úgy érti a dolgokat, ahogy az bennünk megnyilvánul. Aki nem fordít ránk időt, aki félrerak minket a saját képzeletbeli polcára, az nem az életünkbe való. A társnak a jóban és a rosszban is ott kell lenni, rábíztuk magunkat...

Ne zuhanjatok mélyre, csakis olyannak adjátok magatokat, aki tiszteli bennetek az embert, a társat... és őszintén szeret.