Negyven évesen szerelemben?

Karácsonykor jókívánságokkal teli üzentek érkeztek, én is sokat kaptam, de ebből az egyik nagyon váratlanul ért.

Első szerelmem küldte, persze én is válaszoltam rá. Szilveszterkor szintén üzentünk egymásnak.

Aztán felhívott és találkozót kért.

Nem tudom meddig gondolkodtam, de végül igent mondtam. Egy csendes kis kávézóban találkoztunk, nem változott semmit, ugyanaz a jóképű férfi ült velem szemben, aki akkoriban még csak 16 éves volt.

Beszéltünk a családjainkról, kapcsolatainkról, aztán jött a nosztalgiázás, hiszen sok közös ismerősünk van még mindig. Aztán mindketten hazaindultunk.

Még aznap délután sem tudtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy milyen jól éreztem magam a kávézóban vele. Üzentem neki, elmondtam, hogy kicsit megzavarta a lelkivilágomat.

Ő is így érzett, kért még egy randit. Értem jött a munkahelyemre és meghívott ebédelni. Elcsattant egy csók is, minden olyan volt, mint régen.

Azóta találkozgatunk, semmiféle kötelezettséget nem vállaltunk, de tudjuk, hogy nagyon jó együtt. A régi kapcsolatunk három évig tartott, reméljük a mostani tovább tart majd...

Mindezt csak azért írtam le, hogy tudatosuljon az emberekben sohasem késő szeretni, újrakezdeni mindent. Nekünk remélem sikerülni fog, néhány ismerősünk nagyon drukkol nekünk.