Folytatás vagy szakítás?

Sokan mondták már, hogy ha egy kapcsolat nem működik, teljesen fölösleges a szünet, illetve ha már szünetet kell beiktatni, a kapcsolat már sohasem fog jól működni. Néha úgy érzem, én vagyok az egyetlen, aki nem bánta meg, és akinek bejött. A kapcsolatom nem lett olyan, mint volt. SOKKAL JOBB LETT! :)

Féltékenység, folyamatos ellenőrizgetés, detektíveskedés, tiltás. Ez mind olyan tényező, amit bár rövid távon az ember eltűr a párjától, hosszú távon viszont már meg tudna őrülni tőlük. Ezt mind a saját bőrömön tapasztaltam.

Egy nehéz időszak volt az életemben, mikor jött a Herceg fehér lovon. Szakított velem az előző barátom, akivel minden a legnagyobb rendben haladt, és egy teljesen váratlan pillanatban - minden magyarázat nélkül - szakított velem. A mai napig sem tudom, miért tette. De most már nem is lényeges. Minden barátom és barátnőm hívott, hogy menjek velük bulizni, esetleg pasizni. Nem. Még nem állok rá készen. 3 hónap alatt nagyon sok mindent átéltem, boldog voltam, aztán mindennek vége szakadt. Ha más azt mondta, hogy 3 hónapig járt a pasijával, és szerelmes lett belé, kiröhögtem. Vele szerelem volt, első látásra. És bár magamon is csodálkoztam, az a 3 hónap után szenvedtem, mint egy kutya... Felhívott egy barátnőm, akivel talán 2 évig nem találkoztunk. - Gyere Zsuzsa, olyan rég találkoztunk már, bemegyünk a városba, és egy jót dumcsizunk. - mondta a telefonba vidáman. Örültem, hogy hallottam a hangját. Tényleg régen találkoztunk.

2004. október 8-a volt. Szolidan öltöztem fel, minimális sminkkel elindultam a városközpontba. Találkoztam K.-val. Látta kisírt szemeimet. Rákérdezett, mi történt. - Nem tudod? Hát nem ezért hívtál fel, nem ezért találkoztunk, hogy kisírjam magam, és te megvígasztalj? -, majd mikor mondta, hogy 2 éve nem tud rólam semmit, elmeséltem neki mindent. Belemerültünk a beszélgetésbe, mikor észrevettem, hogy a buszmegálló felé vettük az irányt. Péntek este volt, a buszmegállón sok-sok fiatal várta a diszkóba menő buszt. Sunyi mosollyal mondta K., hogy nyugi, nem pasizni megyünk, csak egy picit bulizunk. Nnnna, jó, legyen. Mi is beálltunk a többiek közé várakozni. Aztán egy idő után azt vettem észre, hogy időről időre rákérdez egy-egy pasira, aki elment mellettünk: - Ugye, milyen jó pasi? Tetszik neked az ott, az oszlopnál? Nézd emezt, milyen édes szemei vannak! Hú, nézd amannak a másiknak a mosolyát! - Én meg csak ugyanazt hajtogattam neki. Nem, nem tetszik. Nem érdekel. Nem akarok pasizni. Ne, ne hozz össze vele. Nem akarom.

Megérkezett a busz. Ahogy lassan szálltak fel az emberek, megakadt a szemem egy srácon, aki épp előttem szállt fel. Oldalra nézett, motyogott valamit egy haverjának, és nevetett egyet. Teljesen megigézett. - Ezt a pasit bezzeg nem mutattad, mi? Szégyelld magad! - mondtam K.-nak nevetve. - De, mutattam, csak te akkor már nem nézted meg egyiket sem.- mentegetőzött. Beültünk a buszba. Csak a pasi szemeit láttam magam előtt, és azt az édes mosolyt. Épp hogy elindultunk, a busz elejéről felkelt 2 fickó, és beültek mögénk. - Helló lányok, jöttünk csajozni! - mondta az egyik nevetve. K.-val egyszerre hátranéztünk. - Úúúristen, ők azok!- mondtam neki, és nevettem egyet. Hirtelen nagyon jó kedvem lett, az exem eszembe sem jutott. Ott ültek mögöttünk, Ő és a haverja (aki viszont K.-nak tetszett meg). Még a buszon összeismerkedtünk. A számomat is elkérte, amit bár kicsit tolakodónak tartottam, de megadtam neki. Nagyon jól elbeszélgettünk, irtó jó fejnek tűnt a 2 srác. A haver jóvoltából, aki már az elején arra ment, hogy összehozzon bennünket, kiderült, hogy tetszünk egymásnak.

Mikor megérkeztünk a diszkóhoz, még nem mentünk be. Kint beszélgettünk az új ismerőseinkkel. :) Beértünk a diszkóba. Beadtam a kabátomat a ruhamegőrzőbe, és mikor elkaptam a kis papírt a számmal, éreztem, hogy valaki puhán fogja a derekamat. Ő volt az. Kellemes bizsergést éreztem a gyomromban. Húzott, hogy menjünk táncolni. Alig fél órával később a karjaiban tartott, és megkaptam tőle az első hossssszú, gyengéd, játékos csókot. Ahogy magához húzott, kezeimet a mellkasára tettem, úgy ölelt át. Éreztem, milyen itmos a hasa és a mellkasa. Hmmm... úgy éreztem, elolvadok...

Nem, ő túl jó pasi, biztos nem egy rút kiskacsával akar majd járni. Esetleg az ágyába akar cipelni, de biztos nem én kellek neki hosszú távra. Ilyen és hasonló goldolatok cirkáltak a fejemben. Ez akkor tűnt biztosnak, mikor 2 hét együttjárás után elvitt az ismerősük moteljába. Fájt minden. Sírtam az ex után, viszont eszeveszetten vonzódtam az új páromhoz. Fájt a tudat, hogy csak egy könnyű préda leszek, akit megkap, aztán továbbáll, mint az ex. Ő az első szex után hagyott ott. Pedig nem én voltam a hibás azért, hogy nem tartott tovább 3 percnél... Ott voltunk már a szobában. Elkezdett csókolgatni. Levetkőztettük egymást. Meglepődtem magamon, nem hittem, hogy képes leszek rá. Teljesen elvette az eszem. Nem akartam megtenni, de egyfolytában az járt a fejemben, hogy ha mások a csalódások után képesek érzelemmentesen szexelni, nekem is menni fog. Hát, nem jött össze. Ő nem akarta. Azt mondta, ő ennél többre tart. Elsírtam magam, mondtam neki, hogy ez nem én vagyok, nem értem, mi történik velem. Magához ölelt. Olyan jól esett... Mondtam neki, hogy tudom, hogy csak addig kellek neki, amíg megkap. Erre csodálkozva kérdezte, hogy honnan szedem ezt a marhaságot? Mit tudom én. Érzem. Újra megölelt, és megnyugtatott, hogy nem egy estére kellek neki.

Teltek-múltak a hónapok. Bár még soxor eszembe jutott az ex, jól éreztem magam Vele. És ami meglepő, több, mint 4 hónap után került sor az első szexre. Mint később kiderült, ő csak megjátszotta a nagy Don Juant, aki csábít, és tovább áll. Velem veszítette el a szüzességét. :)

Egy idő után elkezdett féltékenykedni. Folyton ellenőrizgetett, turkált a telefonomban, az őrületbe kergetett a kérdéseivel és a gyanúsítgatásokkal... Egy alkalommal jelentkezett egy jóbarát, hogy szerelmes belém. 3 évig vártam rá, vártam, hogy felérjen egy kapcsolatra. Elgyengültem, és elcsattant egy csók. A párom tudta, és mégjobban rákapcsolt. Nem engedett el bulizni, mindig be kellett számolnom arról, hogy mikor, kivel és hova megyek.

1 évesek és 3 hónaposak voltunk, mikor betelt a pohár. Sz*rban hagyott, mikor mentünk (volna) újévezni. Ő megszervezte magának, kifizette a saját maga részére az ételt-italt a haverjánál, én pedig dec. 28-án kaptam egy meghívást, ha esetleg még nem volt hová mennem újévezni. Szilveszter este után kérdezte, hol voltam újévezni. Kiborult, hogy hogy mertem elmenni olyan helyre, ahol több volt a fiú, mint a lány. Megmondtam neki, hogy ha már együtt lettünk hívva a haverjához, igazán szólhatott volna, hogy én is menjek vele, és együtt lettünk volna, nem kellene azon idegeskednie, hogy hány fiú volt körülöttem. De akkor is, miért nem szóltam, hogy oda megyek. Azért - mondom -, mert végig úgy volt, hogy együtt megyünk valahova, csak te dec.27-én közölted velem, hogy egyedül mész, én meg tán nem fogok otthon újévezni azért, mert te át****tál. De akkor is milyen jogon mentél el kérdezés nélkül blablabla... Kiborultam. Ő cseszett ki velem, és még neki állt feljebb, hogy feltaláltam magam, és nem töltöttem otthon, egyedül a Szilveszter éjjelt. Szakítottam vele.

Kb. 1 hónapot voltunk külön... Azidő alatt nekem új barátom lett, aki inkább csak egy jó barát volt, bár barátként nagyon sokat jelentett nekem. Csúnya vége lett, de ez már egy másik sztori. Amíg külön voltunk, mindig könyörgött, hogy béküljek ki vele, meg fog változni, soha többet nem fog megbántani stb. Na persze... Bár nagyon szerettem, elutasítottam. Akkoriban jött elő a pajzsmirígy problémám, ami miatt mély depresszióba estem, és az exszel való cívódás csak olaj volt a tűzre. Öngyilkos akartam lenni. Nem láttam értelmét semminek, mindenben csak a rosszat láttam meg. Mégsem tettem meg. Anyum jutott eszembe, és az, hogy beleroppanna, ha itthagynám ezt a világot. N.-nak is mondtam, hogy egy ideig hagyjon békén, ne írogasson, ne hívogasson, ne várjon meg suli után, adjon egy kis nyugalmat, hogy letisztuljon minden, és én is lenyugodjak. Mikor megtudta, hogy meg akartam ölni magam, nagyon megijedt. Békén hagyott egy darabig. Aztán újra és újra találkoztunk. Sokkal nyugodtabb hangnemmel beszélt velem. És folyton mondogatta, hogy ha egy váll kell, amin kisírhatom magam, ő mindig ott lesz, csak szólnom kell, és ő ugrik. Később már azt mondta, kezd belefáradni abba, hogy fusson utánam, úgy érzi, elveszített, és én nem is akarok kibékülni vele. Ez talán megijeszthetett, mert akkor döbbentem rá, hogy fáj, ha 2 napnál tovább nem látom, fáj, ha nem ír naponta szép SMS-eket. Ő ha szakít egy lánnyal, nem tartja vele a kapcsolatot. Nem is köszön neki az utcán. Nem akartam az a lány lenni, aki mellett egy nap elmegy az utcán, és nem köszön. Túl sokat jelentett nekem. Nem akartam teljesen elveszíteni.

Az a bizonyos nap, az a jelenet, mintha egy romantikus film jelenete lett volna... Eljött értem suli után. Futottam felé, ledobtam a táskámat, és megöleltem. Ő megcsókolt, és egymás ajkain csüngtünk hosszú percekig.

Ha nem számoljuk azt az 1 hónapot, amíg külön voltunk, lassan 4 éve, hogy együtt vagyunk. Megváltozott, és én nagyon boldog vagyok vele! Boldogabb, mint valaha!