Döntésképtelenség

Egy hete hogy vége...

Ő nem keres, mert szerinte kell egy kis idő, hogy mindketten lenyugodjunk. Kihangsúlyozza, hogy nem akarja a kapcsolatot, de érzem, hogy nagyon szeret még, fontos vagyok és hogy hiányzom neki...

Szombaton is éreztette, amikor a dolgaimat hoztam el. Most már eljött az a pont, hogy kíváncsi lettem arra, hogy most én látom-e jól. Tudom, igen, tovább kell lépjek, csak egy ilyen gyerekes és döntésképtelen pasival szemben kemény munka, főleg, ha szeretem!

Egyszer azt mondja, hogy nagyon rossz nélkülem (amit tudok anélkül, hogy mondaná), másik percben azt, hogy jó. Fáj az a tény, ha jól elvagyunk... mert számára olyan, mintha együtt lennénk, de nem mondjuk ki. Ha felhozok egy pasis témát, akkor az a reakciója, hogy agresszívvá válik, és hogy ez őt egyáltalán nem érdekli.

Kompromisszumot akartam vele kötni, hogy mindketten változtassunk, de annyira tele beszélik a fejét szerintem, hogy meg sem próbálja. Pedig a szakítás előtti este ő mondta, hogy ebből lehet még jó kapcsolat...

Elmondta azt is, személyesen is, hogy figyelmetlen, mióta nem vagyunk együtt. Hogy el akart jegyezni. És senki nem tudná úgy megölelni, ahogyan én tettem, úgy csókolni, törődni vele. Meg hiányzik neki, hogy odabújjak, stb.

Gondolom idő kell hogy rájöjjön... Olyan idő, amikor nem beszélünk, és nem lát. De egy helyen fogunk dolgozni! Sokan azt mondták, hogy úgy sem lesz ennek itt még vége.