A képzeletbeli férfi

Milyen bódító is volt, amikor férfiak százai fordultak meg utána az utcán. Szinte magán érzi a pöttyös, kislányos ruhát, amint a tavaszi szélben utána libben és ő hányavetien néz széjjel, rá sem hederítve a kíváncsi és sóvárgó tekintetekre. Mennyire hiányzik is ez most nőiességének, ez a visszaigazolás, amikor már ráncok barázdálják finom bőrét, amikor hervadni látszik a rózsapír. Talán szívesen hallgatna bókokat, akár még hamis ígéreteket is, mert egy nőnek érezni kell, hogy hódolnak neki és sosem felejtik el női mivoltát. Milyen időtlen idők óta nem dicsérte senki. Párja felé inkább már testvériek az érzések és a baráti féltés maradt csak. Hol vannak már a lázas szerelmes éjszakák, a túlfűtött érzések? Miért lehetünk csak pillanatokig boldogok, miért oly röpke az élet? A csendet egy éles hang törte meg, az idős asszony alig észlelte a külvilágot. Aztán lassan mégis felvette a kagylót, a vonal másik végén egy élces férfihang:

Olgát keresem - mondta

/Sajnos/ nem vagyok Olga.

A téves hívás megzavarta az asszonyt, a fiatalos hang mögé odaképzelte az ismeretlen férfit. Talán magas és fekete, ahogy mindig is elképzelte, egyetemre járt, művelt és intelligens. Na meg kedves és szép, igazi férfias vonásai vannak. Engem keres, mindig is rám várt. Felveszi képzeletbeli legszebb estélyi ruháját, és színházba mennek ketten az ismeretlen férfival, aztán beülnek egy kellemes kis kávézóba, hogy intim dolgokról beszélgessenek. A férfi sem lehet már olyan nagyon fiatal, egy két ősz hajszál árulkodik már róla. Nem kell sokat mondani egymásnak, mintha már régi ismerősök lennének, csak ülnek csendben, meghitten és arról álmodnak, mi lehetett volna, ha 20 évvel korábban találkoznak. Most már véget ér az álomkép és asszony kimegy a konyhába, hogy vacsorát készítsen. Olga és az ismeretlen férfi már messze jár, csak álmában tűnik fel újra, ahogy meglátogatja, mielőtt az álom elnyeli.