Az életet igenis lehet másképp élni!

4,5 év. Leírni is sok, nem hogy még megélni, túlélni ezt a hosszú időt megpróbáltatásokkal telve.

5 évvel ezelőtt nyugodt szívvel mentem el egy kávézóba, cukrászdába, vagy egy Wellness hétvégét önfeledt tudtam élvezni. Mára megváltozott minden. Most csak kívülről nézem, ahogy isszák a tejszínhabos kávét, eszik a gusztusos kinézetű torta szeletet az asztalnál ülők. S ha ki akarok kapcsolódni, gyomorideggel indulok neki az amúgy pihentetőnek szánt pár napnak.

Hogy mi változott, az eltelt évek alatt?! Túl sok minden. Adódik a kérdés, megbántam e bármit is, ami idáig vezetett, hogy aztán elinduljon az a folyamat, ami talán életem hátralevő részét elkísérje? Egyáltalán nem, hiszen az út során rengeteget tanultam, változtam, alakultam. Elsősorban önfegyelmet, türelmet, kitartást. Ami mindvégig vezetett, az az önmagamban való hit, ami által képes voltam egyedül is fel állni a legmélyebbről. Igen egyedül, ezt a harcot nekem szánták, s nem tudott senki segíteni. Hiába az orvosok, mind csak tátott szájjal, nyitott szemmel néztek, s magamra maradtam.

Azóta is azon gondolkodok, hogy tudtam mindezt végig csinálni. Honnan volt ennyi erőm, kitartásom, elszántságom. Látni a sötét alagút végén a világosságot, 4,5 éve elképzelni sem tudtam.

Az ételallergia alaposan átértékelte addigi életem. Szinte egyik napról a másikra kellett érdemi változást eszközölni az étrendemben, mivel az enyhébb tünetek után, jöttek az agresszívabbak. Eleinte voltak nehéz percek, órák, napok, amikor nem tudtam, hogy mi fog történni a következő percben, órában, napon. Egészen pontosan a tejtermékeket kellett kiiktatnom, amit már tudok helyettesíteni laktózmentes termékekkel. A boltokban kevés a helyettesítő termékek palettája, s az igazat megmondva, azokat is csak mértékkel fogyasztom. Igazából mind a mai napig, fájó pont, lemondani olyan dolgokról, ami eddig a mindennapjaim képezték. Esténként a kedvenc joghurtom, néha napján egy csokis Danette, a körözött, a túrós csusza, a kapros túrós napestig sorolhatnám, de attól tartok nem érnék végére olyan hosszú a listám.

Ecsetelhetném, mit mért nem eszek, hisz van helyette mentes, csak az első év, tapogatás a vak sötétben, olyannyira rám tette a bélyeget, hogy kialakult bennem egy fajta blokk, félelem az újabb szörnyűségek átélésétől, ami megakadályoz a jól lakottság érzettől. Igen, ezt is megtanultam, mert meg kellett tanuljam. Hiába az allergia gyógyszerem bevétele után sincs az a bizonyos, na erezd el a hajam állapot.

Létezik ma már laktóz tabletta is, amitől én idegenkedek, ehhez csak annyit fűzök, egyszer elég volt végig járni az utat fel a hegyre.

4,5 év eltelt, s napjaim telnek szépen. Mára, ha tudatosan odafigyelek tünetmentes vagyok. Voltak hónapok, amik alatt gyógyszert szedtem, s fokozatosan leálltam vele. Sajnos nem tudok mindent terméket kivédeni, kell egy kis öröm a hétköznapokba, ami nagy ritkán aztán átcsap riadalomba, s akkor hamar gyorsan hol a gyógyszer, adj egy pohár vizet, nyugi most már jól vagyok, ne aggódj, túl vagyunk a nehezén. Hozzáteszem, a tűrőképességem viszonylag nagy, s mindig is igyekeztem edzeni a szervezetem, hogy na még egy kicsit bírd, s ha reménytelen a helyzet, akkor jött csak a pirula. Ez már a legvégső eset természetesen, ha ilyenhez folyamodok, akkor már jön a nehéz légzés, alig kapok levegőt, fulladásos tünetek. Orrfolyás, tüsszögés, vagy éppenséggel rohanás oda, ahova a királyok is egyedül járnak, meg se kottyannak.

2 év kínlódás után, sikerült aztán az állapotom normalizálni, de korántsem voltam erős annyira, mint most vagyok. 2 év után inogtam meg először és utoljára. Mikor mélypontra kerül az ember és erős késztetést érez, hogy ártson magának tudatosan. Nehéz leírni, de úgy érzem le kell. Én csak így hívom: rendes tejet akartam inni. Végül leküzdöttem magamban, de ugye mindenkit utolér az, ami által más emberré lehet, így esett meg végül az, hogy közel kerültem valamihez, amitől mindig is tartottam, hogy ott fogok lenni a küszöbén, de most akaratlanul találtam magam ott- ugye így jár az aki, idegen helyen vásárol kenyeret, amiből jól belakmározik-. Győztesen kerültem ki ebből az egészből, olyannyira, hogy átformálódtam. Van hitem, minden egyes nappal egyre több, nem rettegek a holnaptól, s hiszek abban, bármikor fel tud állni az ember, bármit újra tud kezdeni, ha kicsit másként, de az élet rövid, nagyon, s nem akarok elpocsékolni semmit. Lelkem tud sírni időnként megszakad a fájdalomtól, de nem mutatom, mosolygok, ragyognak a szemeim, minden napban meglátok valami gyönyörűt. S ami a legfontosabb, sose adom fel, mert ilyen opció nincs. Számomra már rég nem létezik. Szeretek élni minden pozitív és negatív tényezővel együtt.