A mi kis csodánk

Szerencsés alkat vagyok, hamar fiatalon megtaláltam az igazit. Az esküvő után el is terveztük, hogy jöhet a baba. Eleinte nagyon akartam, aztán azt mondtam a férjemnek, ha jönni akar, akkor jöjjön. Sajnos nem jött, mert PCOS vagyok. Több mint egy évig próbálkoztunk, amikor elhatároztam, hogy felkeresem a dokim. Elküldött vérvételre azt mondta, a többit majd meglátjuk. Nehezítette a dolgunkat az is, hogy 2011 januárjában menstruáltam utoljára. Már nagyon vártuk a vérvétel eredményét, ami kimutatta, hogy magasabb az ösztrogén és a tesztoszteron szintem, mint kéne. Hetek óta rosszul voltam már akkor, de mindenre fogtam, hogy biztos ezért vagy azért vagyok rosszul. Így utólag az sem tűnt fel, hogy este 9-kor aludtam, mint a bunda, bár ha valaki rátért volna, biztos azt mondtam volna, hogy vérszegény vagyok.

Hétfőn a háziorvoshoz akartam menni, hogy adjon nekem valamit, mert hánytam is. Szóltam a férjemnek, hogy hozzon már egy tesztet, ami kizárja a terhességet. A háziorvosunk állandóan azzal nyaggatja az összes női betegét, hogy „biztos, hogy nem terhes?”… Még a 80 éves nénitől is megkérdezi. Megcsináltam és pozitív lett, lebegtem! 3 hét izgulás volt, mert pont akkor ment el a dokim külföldre. Mikor megvizsgált, már a pici 11 hetes volt. Végig zavartalan volt a terhességem, rengeteget mozogtam, imádtam minden percét az egész várakozásnak nem érdekelt, hogy csíkos lett a hasam (még a dokim is viccelődött, hogy „a farsangra készülök-e?”). A 24. héten megtudtam, hogy fiunk lesz.

Mikor betöltöttem a 40-ik hetet, a kiírt dátumot, akkor már nagyon izgultam. Rég készen voltunk a kisággyal és a bőrönddel. 2012. október 4-én voltam ultrahangon, ahol mondták, hogy kezd elöregedni a méhlepény, be kellene indítani a szülést és, hogy menjek el a dokimhoz másnap. Este szépen rendbe tettem magam és időben lefeküdtünk és a férjem megígérte, elkísér a dokihoz reggel. Éjjel arra ébredtem, hogy valami nagyon ragacsos van a mellemnél, gondoltam, hogy az előtej, de nem izgultam. Rám jött a hasmenés, de mikor már sokadikra jártam kint az illemhelyen és nem jött semmi, tudtam, hogy beindult a szülés. 7 óra felé keltettem a férjem, hogy remélem jól aludt, mert már nekem 5 perces fájásaim vannak.

Reggel 9-kor bent voltunk a szülőszobában, borotválás, vizsgálat, ahogy az ilyenkor szokás. Mondta a doki, hogy teljesen tág vagyok és nem is járkálhatok így, hanem azonnal szülhetnék, de mivel streptococcus fertőzött vagyok (minden 5. terhességnél előfordul), szóval visszatartották a szülést. Végre megkaptam az orvosságot… burokrepesztés. Személy szerint nekem az összehúzódások nem voltak erősek. Végre megkaptam az oxitocint… na utána voltak bitang fájások. A szülésznő nagyon rendes volt. Mindent elmagyarázott, hogy mi fog történni. Én ügyeletes dokinál szültem igaz, nem is sokat láttam, de ha szülnék, örülnék, ha ő lenne bent. 15 órakor egy gátmetszés után megszületett az én drága kisfiam, gyönyörű mandula szemmel, apai közreműködéssel, 3540 g-mal 51,5 cm-el. Sajnos nekem nem adták a picit. Azóta különös szimbiózisban élek. Ezt főképp a PCOS betegeknek ajánlanám, és azt, hogy sohasem szabad feladni!