Figyelj a tested jelzéseire!

Párommal, aki most már a férjem 2011 elején találkoztam 16 év után ismét. Osztálytársak voltunk, kicsiként igazi diákszerelem volt köztünk, majd sok évig nem is tudtunk semmit egymásról. Aztán ismét egymásra találtunk.

2011-ben egyik reggel nagyon hányingerem volt. Megérzésre elmentem egy gyógyszertárba, vettem pár tesztet Gyönyörű két csík. Az UH rögtön kimutatta, hogy már több hetes terhes vagyok. Ikerterhességnek indult, de fel fog szívódni az egyik - mondták. Egyértelmű volt a döntés: megtartjuk. Kötelező vizsgálat során valami nem stimmelt, mert az ultrahang a gyerkőc bal kezét nem mutatta rendesen és nem szívódott fel a másik petezsák. Orvosom közölte, hogy abortuszt javasol, mert nincs rendben a terhesség.

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert a tágító gyógyszert feltették, nem fájt, eltereltem a gondolataimat. Így a 13. heti terhességet megszakították, a műtét előtt már a vetélés megindult.

Úgy éreztem a közeljövőben nem tervezek gyermeket. Párom megértett és mellettem állt.

Terv szerint hosszabb időre mentünk volna ki tavasszal Ausztráliába és előtte elmentem februárban kontrollra. Ahol minden rendben volt, de az orvos közölte lehet, hogy nagyon friss terhesség áll fenn. Hát lehet sokan meglepődtök, de akkora kettősség lett bennem. Hazamentünk, kértem egy kis időt, hogy felfogjam az egészet. Rettenetesen féltem, de tudtam, hogy ezt le kell győznöm, mert nem lehet félelemmel élni.

Ha már az élet megadta, hogy a missed ab műtét után fél évvel elkezdett bennem növekedni egy új élet, akkor belevágunk :)

Az első három hónap csak arról szólt, hogy evés, alvás, pisilés, hányinger. De kitartó voltam, pihentem és dolgoztam. Több ismerősöm kiakadt, hogy miért nem pihenek, miért megyek ennyit, vigyázzak, a gyerek az első. Az én véleményem, hogy ha mindent megváltoztattam volna a terhesség miatt, akkor már nem én lettem volna. A 12. héten elkezdtem barnázni éjjel, rögtön hívtam a dokim (fogadott orvos volt, ő csinálta a missed ab műtétemet is). Minden rendben volt szerencsére. Homeos terhes vitamint szedtem csak. Tarkóredő vizsgálat rendben, 16 heti AFP rendben. Boldogok voltunk és élveztem a terhesség minden pillanatát, még ha az első három hónapban sikerült is 10 kg-ot felkapnom :))

Nyáron Páromnak ki kellett utaznia másfél hónapra. Addig én intézem itthon mindent, vásároltam terveztem, dolgoztam. Majd júliusban összeházasodtunk. És szépen gyarapodtunk. A terhesség végére már kicsit fáradtnak éreztem magamat, a térdeim fájtak, de igazán más panaszom nem volt. Odafigyeltem magamra és egyre jobban ment a munka is :) Naponta 2 liter tejet ittam és nem számított, hogy már lassan plusz 20 kg-nál tartottam.

A 34. héten rosszul lettem. Azonnal orvos, és az Édes az UH-n jól láthatóan a herezacskóját fogdosta. Jót mosolyogtunk, hiszen minden rendben volt. Utolsó vizsgálatnál megbeszéltük, hogy november 9-én reggel bemegyek és császármetszés, mert a gyerkőc már közel négy kiló és nem fordult be. Egészen idáig nem foglalkoztatott a szülés, bár a kis kórházi csomag már régen el volt készítve. A 30. héten már mindene megvolt, kiságy is felállítva. Gondoltam 9-ig lesz időm olvasgatni, hétfőig még dolgozom, majd utána készülök, amennyire fel lehet erre :))

November első hétvégéjén elég erős fájásaim voltak éjjel. De sikerült visszaaludnom. Reggel már hívtam a dokim, hogy mintha szivárogna a magzatvíz, de nem izgultam, hiszen még csak 5-e van, mi 9-re vagyunk kiírva. Felszaladtam a lépcsőn a vizsgálóba, még jól is esett. Aztán megvizsgált a doki, és közölte, ma már meglesz a gyerkőc, maradok benn.

Rengetegen szültek aznap, így az NST vizsgálóban kezdtek el felkészíteni a műtétre. Az infúzióhoz a branült nem tudta a nővérke rendesen betenni, már fehéredtem. Végül a kézhajlatomba sikerült, vagy ötszöri próbálkozás után. Aztán irány a műtő. Érzéstelenítő beszúrása szintén nem járt sikerrel sok-sokadszorra, nekem már folytak a könnyeim és közben mosolyogtam, hogy ilyen nincs :)) De végül sikerült!

November 5-én 13 órakor megszületett Adorján 3920 grammal 55 cm-rel. Rögtön felsírt, odatették a fejemhez, kissé meg voltam illetődve :) Utána vitték is Apjához. Összevarrtak, és megőrzőbe vittek. Férjem rögtön bejöhetett, Adorjánt fürdés után már hozták is. Nagyon ügyes volt a szopizásnál, inkább én bénáztam.:)

Már éjjel sétáltam a folyosón, fájt-fájt, de majd elmúlik - gondoltam. Hamar kivették a katétert is. Szerdán átkerültem egy másik szobába, ahol az ágy alacsonyabb volt, mint a másik. Arra lehuppantam és éreztem, hogy belül valami nagyon megfájdult és szúrt. Szóltam az orvosomnak, megnézett és még két másik orvos is. Gyulladásnak nyoma nem volt. Így csütörtök este hazaengedtek minket. Sokat pihentem és reméltem, hogy mielőbb jobb lesz, de nem így lett.

Szombat este felemeltem Adorjánt, hogy megszoptassam és egy iszonyú fájdalmat éreztem. Elkezdtem zokogni és szóltam a férjemnek hogy azonnal vegye ki a kezemből a gyereket, mert nem tudom tartani. Odakaptam a sebhez - amin még természetesen kötés volt -, ami elkezdett vérezni. Rögtön hívtuk az orvosom, aki mondta, hogy azonnal menjünk a magánrendelésére. Mire odaértünk már nagyon nem voltam jól. Férjemen láttam, hogy gond van, azon járt a fejem, hogy most mi lesz velünk. Adorjánt vittük magunkkal. Orvos megvizsgált, annyit mondott, hogy megoldjuk, ne izguljak, de nem tudtam mit gondoljak. Ekkor már nagyon szerettem volna tudni, hogy mi történik velem. Irány be a kórházba, ahol mire beértem, a műtőt már előkészítették és rögtön toltak be. Mindenki szaladgált felettem, láttam, hogy hirtelen nem tudják hova is kapjanak. Mikor áttettek a műtőágyra, annyit kérdezett az egyik doktornő: - Ön tudja, hogy kilógnak a belei? Na, akkor kezdtem el kínomban röhögni, miközben potyogtam a könnyeim. A varratok elszakadtak és a belek egy része szabadon türemkedhetett ki a nyílt sebnél. Ha nem az a speciális kötés van rajtam, amit az orvosom használ, akkor már nem biztos, hogy megosztom veletek ezt. Nem tudtak elaltatni, mert otthon még ittam, és papírokat kellett aláírni. Mindenki nagyon rendes volt és nyugtattak, beszélgettek velem, amíg az altatót beadhatták, akkor én már csak el akartam aludni. Nem tudtam mi lesz utána, de bíztam benne, hogy minden rendben lesz, jó kezekben vagyok. Nem gondoltam volna, hogy egy hét alatt kétszer fogok ugyanazon a műtőasztalon feküdni. Felébredtem, Adorján édesen aludt mellettem, Férjem fogta a kezem.

Egy jó tanács, ha szülés után úgy gondoljátok, hogy már nem normális az a fájdalom, amit éreztek, legyetek erőszakosak. Ha az lettem volna, akkor ez benn történik meg a kórházban.

Orvosomnak és a kórházi dolgozóknak csak köszönetet mondhatok! És persze Férjemnek is aki nem kiborult, hanem rögtön tudta, hogy nincs mire várni, azonnal menni kell.