Otthon egy pár órás babával

Már a szülés előtt tudtam, hogy a maximális idő, amit a kórházban tölthetek egy nap lesz, mivel itt ez a szokás. Kisbabám nagy nehezen kibújt 9 órakor, 12-kor átkerültünk a pihenő részlegre és vártuk a vizsgálatot, ha a babával minden rendben szülés után 6 órával haza lehet menni. Teltek az órák, végül du. 3-kor végre megjelent egy szülésznő és vért vett a babától, mert mint mondták remeg, lehet, hogy nem jó a vércukra. Harmadszori vérvételre végül sikerült megállapítani, hogy kutya baja, mehetünk haza. Azért is örültem a hazamenetelnek, mert tudtam, hogy otthon várnak szüleim és segíteni fognak, mert itt attól a perctől, hogy kibújt a baba csak én fogtam, senki nem segített. Zuhanyozás után is csengetni kellett, hogy jöjjön már valaki törölközni segítsen, mert nem ment, apa meg a babára vigyázott közben.

Taxit hívtunk, felöltöztem, felöltöztettük a babát. Nem mondom, hogy könnyű volt, sírtam, összeszorítottam a szám. Mivel repedtem, így varrtak és fájt a varrás helye, a friss sebek, élmények, de fel kellett kelni, liftezni, sétálni, mert a 9. emeleten volt a szülészet. Sokáig tartott már a séta is a taxiig arról meg nem beszélnék, hogy az ülés nem ment, de nem panaszkodtam. Valahogy hazaértünk este fél 6-ra.

Otthon rögtön lepasszoltam a babát anyunak, én meg fürödni akartam. Apa segített, de nem ment beszállás a kádba, mert nekünk az volt és magas volt, emelni nem tudtam a lábam. Nagy sírás fogszívás után apa lemosott és bevánszorogtam az ágyba, hiszen több mint 30 órája nem aludtunk ekkor, de 15 perc után jött a sírás a baba éhes, szoptatnom kell. Belealudtam… nem tudom, hogy került a baba az ágyába meg ilyen részleteket. Hulla fáradt voltam. Szinte ájulva aludtam, folyton rémálmom volt, de 2 óra múlva megint ordítás: etetni kell. Szerencsére nem kellett felkelnem, anyukám szaladt hozta, vitte a babát, úgyse tudtam volna felkelni, megfogni meg annyira se, mert az a 4 kiló is nehéz volt, amit ő nyomott és iszonyú görcseim lettek tőle.

Egyedül voltuk otthon egy egynapos babával… aki egész éjjel ordított… nem tudtuk miért. Hiába volt anyukámnak már 3 felnevelt gyermeke, soha nem volt velünk az első hetekben, a kórházban csak szoptatni kapott meg minket. Próbáltunk tápszert keverni, hátha éhes… nem evett, nem szopott, itatni próbáltuk teával hátha hasa fáj… végül beleájult a sírásba. De hajnalban megint kezdte, akkor szopott is.

Reggel hívtak a kórházból (minden reggel), beszámolni, hogy mi van a babával, ez olyan 21. századi védőnő-pótlás. Mondták, hogy a baba ordítani fog, amíg nem kakil, mert fáj neki és igazuk lett, végül sikerült neki az első fekete széklet, aztán jobb lett. Anyukám mindent csinált, főzött, takarított, babát hozta, vitte, mosdatta, öltözette, csitítgatta, altatta. Ugyanis sokat sírt az első napokban. Ha kakilni kellett neki akkor azt 1-1,5 óra sírás előzött meg. Kaja után meg a hasa fájt, azért sírt. Órákat kellett vele sétálni, amit én nem bírtam volna, mind testileg, mind lelkileg. Testileg az utógörcsök és az erős vérzés miatt. Lelkileg meg hát meg voltam győződve róla, hogy én nem tudom, hogy kell egy babát elcsöndesíteni, és ha 5perc után még ordított nálam, akkor én is sírni kezdtem és feladtam… Nem is akartam fogni, csak szoptatáskor 3 óránként.

Egy hetes lehetett mikor sikerült magamat meggyőznöm, hogy menni fog és a hormonok is lecsillapodtak bennem és elaludt az én vállamon is. Akkor éreztem úgy, hogy anyukám pihenhet és haza is utazhat, innentől már menni fog nekem is. Ő 1 hétig szinte nem aludt, talán 1 órát naponta, de hősiesen tűrte. Értünk.

Közben besárgult is, de nem törődtek vele, nem kellett kezelni és szerencsére nem lett aluszékony és evett is mellette rendesen és egy hét alatt elmúlt.

A köldökcsonkot sem kellett kezelnünk semmivel, rendesen mostuk vízzel és köldökcsonkvédős pelenkát használtunk és 1 hetesen le is esett minden gond nélkül.

Szerencsére a szoptatás rendben ment az első perctől fogva, egészen 3 gyönyörű hónapon át. Éreztem rögtön, hogy kell szoptatni és szerettem is.

Egy hetesen végül minden jobb lett, már tudott aludni, szopni szépen én fel tudtam venni és tudtam sétálni is, ekkor kellett visszamenni a kórházba az első vizsgálatra is, amin kiderült, hogy alig vesztett a születési súlyából, mindössze 150 g-ot, amiért nagyon megdicsértek minket.

Ekkor már jobban aludtam és nem voltam olyan lidérces álmaim. Előtte folyton felriadtam, hogy hol a baba, én hol vagyok, alszik-e és ilyenek.

Azóta felnőtt a kisbabám, már 7 hós elmúlt eleven, okos kölyök, már ül és feláll egyedül és lassan a kistesón gondolkodunk. Most már tudom mi vár ránk és tudom, hogy megint hazajövünk majd 6 óra után és azt is, hogy segítségre lesz szükségem, de már nem fogok félni a babámtól, mert tudom, hogy igenis jó anya leszek!