Velem megtörtént. Mással ne forduljon elő!

Hanna 2009. január 18-án született, és a körülményekhez képes gyorsan, komplikáció mentesen. Eltelt a gyermekágy, és én visszamentem a szokásos 6 hetes kontrollra. Akkor már említettem az orvosomnak, hogy nehezen ülök, de ez biztosan a gerincsérvem miatt van. Nem is nagyon érdekelte. Persze megértem, ha valaki ennyire elbagatellizálva, éppen csak félvállról közöl egy ilyen tényt, hát én is kb. ennyire foglalkoztam volna magammal.

Teltek a hetek, és a fájdalmaim csak nem múltak. Heti kétszer járt a gyógytornász, és igaz, Neki már többet panaszkodtam, hogy eddig nem volt ilyen erős jobb oldali csípő fájdalmam, meg az ülés annyira rossz, hogy azt is meggondolom kétszer mikor utazzunk vidékre.

A férjemnek mondtam is, menjen nélkülem hosszabb utakra, mert én sajnos már nem vagyok rá képes, hogy végigüljem azokat. Teljesen beletörődtem a sorsomba elfogadtam, hogy ezek a panaszok már végig kísérik az életemet.

Emlékszem, hogy a fodrásznál amikor festett, már előre rettegtem, hogy fogok kiszállni a székből. Ő is tanácstalan volt, próbált párnákkal, szék kicseréléssel segíteni rajtam, de semmire sem lett könnyebb. Végül eldöntöttem, hogy elmegyek a férjem orvosához, aki MR-re akart elküldeni, ami persze több hét várakozás még.

Közben azért azt állította, hogy sajnos keletkezett egy új sérv, és azért vannak ezek a panaszaim. El is fogadtam addig, amíg egy edzés után zuhanyzás közben a lábam között éreztem egy diónyi csomót. Annyira bepánikoltam, hogy hirtelen azt sem tudtam kit hívjak fel. Persze első a férjem volt. Akire természetesen a frászt hoztam. Végül valamiért a szülésznőm jutott eszembe, és Ő azonnal megnyugtatott, hogy ez csak egy Bhartolin cyszta, és ha ennyire izgulok menjek, az ügyeletes megnéz még délután. Persze be is rohantunk a férjemmel, és a doki valóban megnyugtatott, hogy ez gyakori dolog, meg ne aggódjak, gyógyszeresen visszahúzható, de ha fáj és zavar, akkor menjek vissza, majd kiveszik. Úgy döntöttem, inkább megszabadulok tőle( ez volt a szerencsém). Előjegyeztek másnap műtétre, és még a vért is gyorsan levették, hogy reggel már ne kelljen ezzel foglalkozni.

Másnap már a saját orvosom fogadott, és mivel számára nem volt annyira egyértelmű ez a cysta, egy professzorral megnézetett, akinek én elmondtam, hogy már hónapok óta vannak fájdalmaim. Azt mondta ettől aztán biztosan nem, mert max. 1 hét alatt alakulhatott ki, és nem is cysta, hanem tályog. Szóval ezekkel a tényekkel toltak a műtőbe. Ne izguljak ez egy rutin 10 perces műtét lesz. Feltárják a tályogot, és minden panaszom elfog múlni. Iszonyúan rettegtem, remegtek a lábaim a műtőasztalon.

Amikor felébresztettek az orvosom állt a fejemnél, és röviden, még kómásan csak annyit értettem: Hát nem az volt amire számítottunk.

Közben kiderült, több mint 1 órát voltam a műtőben.

Két óra múlva megjelent az ágyamnál, elmondta, hogy egy férfiökölnyi óriás haematómát (vérömleny) találtak. Nem tudták, honnan vérzek, és azt sem tudja mióta áll fent, de nagy szerencsém volt több dolog miatt is:

- nem kaptam szepszist

- nem véreztem befelé a kismedencébe

- nem kaptam embóliát

Mindhárom egyenként halálos lehetett volna.

Másnap amikor kiszedte a drént, és tamponálást azt mondta, hogy mégis a szüléskor szerezhettem a sérülést, igaz, nem tudja hogyan.

Két nappal a műtét után tudok rendesen ülni, és nem fáj a csípőm, nincsen lábzsibbadásom, és az életkedvem is visszajött, mert mégsem vagyok nyomorék...

Ha csak egy valaki a cikk hatására bátorságot vesz a panaszaival elmenni orvoshoz, már megérte leírni a történetemet.

Tele vagyok reményekkel, és talán még lesz 3. babánk is!