Egy Anya Lelke

Sokszor nehéz szembenézni azzal a ténnyel, hogy a gyerekünk bizony nem mindig fogad szót, sokszor üvöltve adja a tudtunkra, hogy őt rohadtul nem érdekli az, amit mondunk neki, vagy kérünk tőle. Fárasztó, amikor reggeltől-délutánig egyedül vagyunk otthon a gyerek(ek)kel és vannak olyan napok, amikor szinte egész nap harcolni kell velük, mert semmit nem úgy csinálnak, ahogy mi szeretnénk. Kimerítő, amikor nem alszik éjjel és 1-2 óránként kelni kell hozzá, akár etetni, itatni, pisiltetni, vagy egyszerűen csak vele lenni, mert arra van szüksége. Fárasztó harcolni az állandó hisztivel, makacskodással, daccal és kimerítő mindig arra törekedni, hogy neki a legjobb legyen, de közben maradjunk következetesek is és tanítsuk meg mindenre, amire az életben szüksége lehet.

Lehet, hogy ez a kis bevezető most úgy hangzott, mintha nem lenne jó dolog az Anyaság. De ez nem így van. Mindezek ellenére, amiket itt most leírtam, úgy gondolom, hogy az Anyaság a legcsodálatosabb dolog a világon. A kimerítő és fárasztó napokkal együtt is. Sajnos sokaknak nem adatik meg, de akik már átélték azokat a gyönyörű pillanatokat, amikor megszületik egy gyermek és onnantól kezdve minden egyes mozdulatáért mi vagyunk a felelősek, tudják miről beszélek.

Tudják, hogy gyönyörű pillanatok azok, amikor már úgy érezzük teljesen el vagyunk veszve és nem tudjuk hogyan tovább...és akkor kapunk egy gyönyörű mosolyt a gyermekünk arcáról, ahol még épp gördül lefelé egy bánatos könnycsepp... de mosolyog. Mert szeret minket és mi is szeretjük őt. Még akkor is, amikor már századjára pakolja ki a szekrényt, vagy aznap már sokadszorra pacsálja össze a fürdőszobát.

Szeretjük, mert ő a testünk és a szívünk egy darabkája. Sokszor érezzük azt, hogy jó lenne egy kicsit egyedül lenni, kikapcsolódni, kilépni a mókuskerékből és mondjuk elmenni egyet szórakozni, barátnőzni, vásárolni vagy egyszerűen csak otthon lenni a csendes, gyerekmentes lakásban.

Aztán amikor ez megadatik és eljön a pillanat, hogy végre egyedül vagyunk, akkor nem tudunk mit kezdeni magunkkal. Fura a helyzet, hisz előtte minden pillanatban velünk volt a gyermek és minden másodpercben hallottuk a hangját, vagy épp a szuszogását. De aztán amikor egyedül vagyunk, nem halljuk. És hiányozni kezd. Úgy érezzük, hogy nélküle nem tudunk mit csinálni. Várjuk minden pillanatban, hogy megcsörren a telefon, hogy: - Anya gyere! Hiányzol! Várjuk, hogy újra lássuk, újra megöleljük és a fülébe suttogjuk, hogy: - Szeretlek!

Csodálatos szerzemény az ANYA. Így....csupa nagy betűvel. És csodálatos szerzemény a GYERMEK. A kettő együtt pedig valami olyan hatalmas erőt alkot, ami megmagyarázhatatlan. Az a szeretet, amit a gyermekünk iránt érzünk, egyszerűen kézzel nem fogható és szavakkal nem magyarázható. Ez egy olyan különleges kapcsolat, amit csakis az Anya és gyermeke érezhet egymás iránt. A világ egyik legcsodálatosabb dolga ez.

És amikor Gyermek születik, olyankor Anya is születik. Ketten csinálják végig az első pillanatoktól az utolsóig. Amikor ünnepeljük egy gyermek születésnapját, soha ne felejtsük el, hogy olyankor az Anyát is ünnepelni kell. Hisz ők ketten alkotnak egy egészet. Ketten csinálták végig azt a nehéz, fárasztó, gyönyörű és csodálatos utat, amit Születésnek hívunk.

Ketten fogják végigcsinálni a nehéz, fárasztó, kimerítő éveket... amik minden kis csínytevéssel és hisztivel, vitával együtt a legcsodálatosabb részei lesznek életüknek.

Egy Anya lelke - amellett, hogy közben Nő és Feleség - mindig is a gyermeké lesz.