Szerintem a depresszió nem betegség. (beszélgetés)

Olyan. De még csak depressziósnak se kell ahhoz lenni hogy elforduljon mindenki tőled.

Én is tapasztalom ha valami problémám van, azonnal hanyagol a környezetem. Így volt mikor rákos lettem akkor is. Előtte azt hittem van 1 igaz barátnőm, néhány közeli kedves ismerősöm, aztán nem nyitott rám ajtót egyik se mikor tudták hogy egyedül vagyok, műtét után és kemóra járok.

Majd ide költöztem, sajnos itt is csak akkor érdeklődnek felőlem amikor érik a kertben valami finomság és jönnek "hogy vagy, megnézem milyen a kerted", stb. :) Mert tudják, üres kézzel úgysem engedem el.

Többször éreztem úgy hogy depressziós kezdek lenni, ilyenkor ha nehezemre is esik, akkor is előszedem a technikákat amivel tudom emelni a jólétemen. Aztán sikerül, de egyre nehezebb. Lehet, a korom miatt is.

De,betegség a depresszió.

Persze ha valaki abban szocializálódott,mint én, hogy a mentálisan mélyponton lévő “csak jó dolgában nem tudja, mint csináljon”,az nem érti.

Ha valaki kíváncsi rá,milyen megélni,olvasmányok:Elizabeth Wurtzel Prozac ország,Sylvia Plath Üvegbúra, vagy Vámos Miklós Anya csak egy van-ebben a főhős édesanyja mániás depresszióban szenved.

És jől leírta valaki,hogy a fizikai betegség empátiát vált ki,a depresszió meg értetlenséget,ha amúgy nincs oka valakinek depressziósnak lenni, mert nem halt meg hozzátartozója, nem vesztette el a munkáját, elvileg élhetné a nyugodt kis életét.