Szerintem a depresszió nem betegség. (beszélgetés)
tudtommal igenis betegseg.
Magad vagy az élő példa/és finom voltam/
Pedig előfordul, hogy halálos.
Hát, jó 20 éve még kb én is így gondoltam. Kellett hozzá idő, és megfelelő "ész" hogy felfogjam, a lelkünk dolgai felett sokkal nehezebb kontrollt tartani, mint testünk felett.
Jobbulást neked és sok sikert kivánok a tanulmányaidhoz.
Olyan. De még csak depressziósnak se kell ahhoz lenni hogy elforduljon mindenki tőled.
Én is tapasztalom ha valami problémám van, azonnal hanyagol a környezetem. Így volt mikor rákos lettem akkor is. Előtte azt hittem van 1 igaz barátnőm, néhány közeli kedves ismerősöm, aztán nem nyitott rám ajtót egyik se mikor tudták hogy egyedül vagyok, műtét után és kemóra járok.
Majd ide költöztem, sajnos itt is csak akkor érdeklődnek felőlem amikor érik a kertben valami finomság és jönnek "hogy vagy, megnézem milyen a kerted", stb. :) Mert tudják, üres kézzel úgysem engedem el.
Többször éreztem úgy hogy depressziós kezdek lenni, ilyenkor ha nehezemre is esik, akkor is előszedem a technikákat amivel tudom emelni a jólétemen. Aztán sikerül, de egyre nehezebb. Lehet, a korom miatt is.
Én 11 éves korom óta vagyok depressziós,csak magára számíthat az ember...
Sziasztok én ebben vagyok benne tavaly május óta. Azóta nem is dolgozom, próbálom magamat újra épiteni. Tavaly szeptember óta tanulok 30ev után megint. Kiderült a matekom nem is 2es szinten van Magyarországon azon voltam. Aztan rájöttem életközepi válságban vagyok. Az önbizalmam a béka poppoja alatt, pedig 11eve együtt a jelenlegi párommal.Van hogy 2napig ki sem lépek a lakásból, csak a koreai sorozatok tartottak életben. A tanulasban vannak sikerélményeim nekem ez kellett. Jah és a 24eve fenálló pajzsmirigy alulmüködésem is okozza a depressziót. Nincs kedvem emberek közé menni, tavaly nyáron alig jártam le csak levittem a szemetet ennyi volt. És akkor most végre haladok lettek céljaim, de minden vannak rosszabb napjaim. De kint kapok pozitiv megerősítést, 48évesen itt tanulok új szakmát, ehez ujra az angolt is komolyan. 1995 óta 1991ben ugyanis a sulinkban a mi évfolyamunk volt az első ahol mar német angol csoport volt a felettünk járo 2osok középsuliban csak oroszul tanulhattak nem válthattak. Kiderült, ha stressz helyzet van még magyarul sincsenek kérdéseim. Csak a beszédem gyenge ez miatt. Ugyanakkor 13.eve Londonban élek minden én intézek inteztem megértenek.az orvosnal is mindenhol. Csak ez kevés a feljebb lépéshez...szituációkban nem tudtam kérdezni a tanártol. Igy járok angol beszélgetés órákra is.. az önbizalmamat kell edzenem. Most itt tartok...
Iskolába emiatt halálmadárnak csúfoltak,meg tiszta bánat ez a gyerek,még volt 1,2 tanár is beszólt hogy gyerek vagy mi gondod lehet hogy igy kell viselkedni
Egy depressziós ember olyan a társadalom szemébe mint ha leprás lenne
Akkor olvass utána egy kicsit….
Ne tudjuk meg. Se mi, se a szeretteink.
De azt még nem hívják depressziónak. Amikor már így hívják, az egy sokkal komolyabb állapot.
Vannak érzékenyebb emberek, akik hajlamosabbak lehetnek a depresszióra, viszont a depresszió nem csak érzékenység.
Szerintem van aki pusztán csak érzékenyebb.
Szerencse, hogy nem te döntöttél ebben a kérdésben, hanem néhány magasan képzett szaktekintély.
Te is 1 unatkozó tini vagy.
Még változhat a véleményed.
De,betegség a depresszió.
Persze ha valaki abban szocializálódott,mint én, hogy a mentálisan mélyponton lévő “csak jó dolgában nem tudja, mint csináljon”,az nem érti.
Ha valaki kíváncsi rá,milyen megélni,olvasmányok:Elizabeth Wurtzel Prozac ország,Sylvia Plath Üvegbúra, vagy Vámos Miklós Anya csak egy van-ebben a főhős édesanyja mániás depresszióban szenved.
És jől leírta valaki,hogy a fizikai betegség empátiát vált ki,a depresszió meg értetlenséget,ha amúgy nincs oka valakinek depressziósnak lenni, mert nem halt meg hozzátartozója, nem vesztette el a munkáját, elvileg élhetné a nyugodt kis életét.
A szavazás eredménye mit bizonyít? Lagfeljebb azt, hogy aki szavaz mennyire tájékozott itt a témában. Szerinted?
Kiírtam egy szavazást erről, nagyon kíváncsi vagyok az arányokra. Név nélkül lehet szavazni.
Teljes iparág épült már rá, könyvet is írtak róla. Aki elolvassa az összefoglalóját Szendi Gábor oldalán, annak ez nem lehet vitatéma. Szendi Gábor pszichológia szakon kitűnő eredménnyel végzett. Írása pedig nagyon tanulságos.
Őrület, hogy vannak még olvasni képes emberek, akik még mindig nem fogják fel, hogy az agynak is van KÉMIAI egyensúlya. Ha az megborul, az ugyanolyan betegség, mint mikor a hormonháztartás borul meg egy pajzsmirigy-működésnél. Azt elismerjük, az létezik, de az agyi egyensúly felborulása, az csakis az ember hibája, az nem betegség.
Addig örülj, amíg nem érint téged, vagy egy szerettedet. Akkor majd rájössz........
Ez 1 nagyon súlyos, mentális betegség.
További ajánlott fórumok: