Sikoly

A szívemig hatolt! A hölgy hangos zokogásban tört ki, és percekig meg sem tudott szólalni. Dermedt csend! Rei-Ki Klub. Hetente jöttünk össze. Valaki elhozta idáig a hölgyet, (akkor még nem tudtuk ki volt) leültette és szó nélkül eltűnt.

Negyven felé járt az asszonyka, fia egyéves sorkatonai szolgálatát töltötte, a lánya állami ösztöndíjjal Angliában tanult. Férje évekkel ezelőtt elhagyta őket egy másikért, édesanyja, aki addig mellette volt, egy évvel korábban halt meg. Ő itt maradt egyedül, az sm. (sclerózis multiplex) betegségével és a nem sokkal korábbi, komoly (rák)műtét utáni lábadozással.

Felkaroltuk, beosztottuk egymás között, ki miben tud neki segíteni. A családsegítő intézte neki az ebédet, és takarítást. A szomszédasszonya bevásárolt.

Mi elsősorban abban tudtunk neki segíteni, hogy ne legyen egyedül. Letámogattuk a harmadikról, hogy néhány lépést sétálva, ő is naponta jusson friss levegőhöz. Ha bármire szüksége volt, minket hívott. Gázszerelőt kerestünk, mikor elromlott a kazánja, sütöttünk neki palacsintát, amikor arra éhezett, vagy éppen együtt énekeltünk, ha arra támadt kedve. Vagy inkább kornyikáltunk? Mindegy, jó móka volt. :))

Kemény nő volt. Nem hagyta el magát. Küzdött. Megragadott minden lehetőséget, hogy felépüljön, hogy jönni-menni tudjon. Tv-ben levő műsorokra a szobában tornázott, írógépet szerzett, amin az ujjait tornáztatta azzal, hogy gépelt. Vállalt ezt-azt, kézimunkázott, hasonlókat. Nem pénzért, csupán azért, hogy hasznosnak érezhesse magát.

Belevetette magát a gyógynövények világába, olvasott, tanult, melyik mire jó, hol-merre lehet őket találni, mikor lehet szedni, hogyan kell használni... csinálta, szedte, és ezzel már másoknak is tudott segíteni. Ez gyakorlatilag a homeopátia alapja. Tanfolyamot végzett, mert nem csak tudni, másoknak segíteni is akart.

Lassan, de nagyon kemény munkával kezdte ismét összerakni magát. Lépésről-lépésre. Nem csak lelkileg, de szó szerint fizikailag is.

A férjének nem tudott megbocsátani. A harag, a gyűlölet talán örökre ott maradt a lelkében. Talán nem is akart.

Pedig ő is (meg)tanulta ott a klubban, hogy, a "lélek nyelve a betegség"! Amikor valami érzelem belülről feszít bennünket, amikor ki kell(ene) adni magunkból ahhoz, hogy túl lépjünk rajta, hogy végre elfelejthessük, és megszabaduljunk attól a fájdalomtól, ami bennünk van. Csak őrizgette a fájdalmát. Ahogy mondta: ennyi maradt neki a férjéből.

És persze a két gyerek. A fia leszerelt, megnősült, odafigyelt az anyjára, anyagilag is segíti. Ahogy a lánya is. Sikerrel elvégezte odakint a tanulmányait, a Közgáz Egyetem, ahol itthon tanult, állással várta vissza.

Hosszú évek kemény munkájával, de eljutott odáig, hogy a napi élet rutin-feladatait megcsinálja maga körül. Eladta az emeleti lakást, vett egy picinyke kertes házrészt. Onnét tud menni bevásárolni, emberek közé járni. Három kerekű, elektromos kerékpárral közlekedik. TB-támogatással vették, így a lakásból való kimozdulása nem függ mások segítségétől. Ez közel 30 éves történet. Talán 5-6 évvel ezelőtt találkoztam vele a piacon, ő is bevásárolt.

A napokban találkoztam egy anyukával. A huszonéves lánya hasonló betegségben szenved, kerekes székben ül, és ahogy az asszonyka meséli, lélekben teljesen elhagyta magát. Megadta magát sorsának. Nem küzd. Csak várja, hogy mikor lesz vége!

Az anyuka felmondta a munkahelyét, otthon maradt vele, ápolási díjat kapnak, igen-igen szűkösen élnek. És a lányból egy igazi zsarnok lett. Állandóan csak követelőzik, most ezt akarok, amazt hozd ide, mikor viszel már levegőre, menjünk ide-oda... A mamának nincs egy szabad perce, nincs semmi "énideje", szinte éjjel-nappal csak azt lesi, hogy lányának mi a kívánsága. Közben a papa meghalt, még jószerivel elsiratni sem igazán tudta, tudja, mert a lányának az ápolása, gondozása teljesen leköti, és egyre inkább érzi, mennyire elszívja az energiáját. Elsírta magát: nem tudja, meddig fogja bírni. Évek óta megszakítás nélkül, a nap 24 órájában! Itt nincs se szombat, se vasárnap, nincs szabadság, csak a szolgálat. Szolgálat, mely semmi másból, csak a rászoruló iránt érzett szeretetből fakad, és kizárólag abból táplálkozik.

Sikoly! Ez is sikoly. Két ember életéért. De mit lehet itt mondani? Lehet egyáltalán valamit? Hiába is kezdenénk el példabeszédet tartani, hogy ahol a hit, az akarás, a kitartás, a küzdelem, ott siker is van, eredmény is előbb-utóbb lesz.