Menni vagy nem menni?

Mi a teendő, ha egy nagy vágyad teljesülni látszik, és te megtorpansz? Merjél kockáztatni mindent, amit eddig kiépítettél magad körül, lehet a semmiért?

Mióta megismertem páromat, arra vágytam, hogy összeköltözzünk egy takaros kis házban, a falujukban. Az idő eljött, itt az alkalom, mégis hezitálok.

Van egy jó albérletem, amit ha itt hagyok, tulajdonképpen nem lesz semmim. Még egy ilyet nem találnék. Anyukámhoz nem mehetek vissza, a szobám már régen nem az én szobám.

Valahol örülök. Örülök, hogy lett lehetőség, de mi lesz, ha nem fog tetszeni, esetleg párom megváltozik, és nem fogom bírni... én nem akarok azok közé a nők közé tartozni, akik bennragadtak egy szükséges rosszban.

Nem vagyunk gazdagok. Én és a családom biztos nem. Páromék, az más tészta. Tegyük fel, hogy belemegyek...élünk, éldegélünk...majdnem hogy cél nélkül. Mert nekem van célom, párom viszont 27 évesen még mindig a haveroknak akar élni.

Oké, értékelem őt is, mert faluról beköltözött hozzám, egy panel albérletbe, amit mondjunk ki, hogy nagy szó. Legalábbis tőle az. A haverok eddig mellőzve voltak.

És mi lesz ezek után? Ha kimegyünk falura, ő ellesz, én meg otthon fogom várni jó asszony módjára? Bénázhatok majd a távolsági buszokkal, csak hogy próbáljam megtartani azt a pár barátomat, akik ténylegesen a barátaim?

Ő nem tervez leánykérést, sem semmi mást. Se gyereket, se semmit. A házat is a szülei veszik...mikor közölte, úgy mondta, hogy "Apámék vesznek nekem egy házat"...NEKEM? És én hol vagyok? Mert ha úgy mondta volna, hogy NEKÜNK...még egy elbizonytalanító dolog...de lehet, nem kellene különösebb figyelmet fordítanom erre...

Szóval hogyan lehet felmérni egy pasin, hogy mennyire gondolkodik úgy, hogy érdemes legyen meghozni egy ekkora "áldozatot"?

Rá kell kérdezni, hogy figyelj már, te velem akarsz lenni hosszú távon? Meg fogod kérni valaha is a kezem? Stb. Lehet, nem jó az én felfogásom, de ez olyan illúzióromboló...bár ki az, aki illúzióban akar élni?