Párkeresés? Nem! (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Párkeresés? Nem!
én mikor 2001ben megismertem az exemet, nem kerestem kapcsolatot, csak betoppant az Életembe. 6évig voltunk együtt és mondhatni több boldog percet éltünk meg együtt, mint rosszat, de vége lett. Most már belátom, hogy mind ketten hibásak voltunk a vége miatt, de nem bántam. Én is majd bele rokkantam az első pár napban, hogy mi lesz most velem, hogy 6évet rápazaroltam, tervezgettünk, és tessék vége. Aztán görcsösen el kezdtem keresgélni a neten. Aztán a harmadik normális pasinak beadtam a derekam és összejöttem vele. 4,5hónapig tartott. Jó volt, de hiányzott a szerelem.:( Aztán jó pár hónapig csak böngésztem a neten, nem görcsöltem, csak ismerkedni akartam. A munkahelyen néha úgy éreztem, mint ha rám lenne írva, hogy szabad vagyok próbálkozzatok, mert egy csomó srác ebben az időszakba akat velem megismerkedni. Aztán 3hónap után rám talált a párom. A love.hu-n kezdtnk el elösször ismerkedni. Aztán a Talalka.hu-n más néven voltam fent kép nélkül és lám ott is megtalál. Egy ideig nem árultam el, hogy én vagyok mind két oldalon. De nem is kellett, mert rá jött. Utóbb kiderült, hogy a válaszaim után jött rá:D 1hónapon keresztül csak msn-tünk és elkérte a számom, vagyis azt mondta, hogy szívesen meghallgatná, hogy az ismeretlen személyhez, milyen hang társul. És megadtam neki a számom. Aznap este felhívott. 2órát beszéltünk telefonon. Másnap sms-t írt, aztán este újra 2óra. És másnap 10kor meló elött egy randi. 3órán keresztül még több dolgot tudtunk meg a másikról. És mikor a buszra felszállt volna, már csókkal váltunk el egymástól. Ennek már 16hónapja:)
Szerintem sem kell görcsösen keresni és nem kell semmit sem elkapkodni. Ha akar, úgy is rád talál, akire szükséged van!
Teljesen egyetértek a cikk írójával, még úgy is, hogy évekig "mászkáltam" a fák alatt... Nem mondom, hogy nem volt néha nehéz, de mégis úgy hiszem, hogy inkább semmilyen kapcsolatom ne legyen, mint egy rossz. Függetlenül a lakáshitelemtől, ami persze azóta is ketyeg... Elmúlt a sanyarú 7 esztendő, melynek egy pillanatát nem bántam meg, és aztán megismerkedtem jelenlegi férjemmel egy társkereső fórumon (kép nélkül, vakon), akivel azóta boldogan várjuk márciusban esedékes csemeténk születését. Ennek három éve.
Alapjában véve ma sem gondolom másként a dolgokat, mint akkor, de tény, hogy néha bizony görcsöltem, ami nem használt az ismerkedések során. Nem tudtam, mit akarok igazán, csak azt, hogy mit nem... Még csak türelmem se volt, talán csak szerencsém?! 20 év múlva megírom...
Nagyon tetszett a cikk nekem is:)
De senki nem írt még arról, mi van akkor (ami persze a cikkben is szerepel) HA....
"És vakok is maradunk, aztán meg nyelünk, mert hát végre van párom, aki aztán kiderül, hogy nem is passzol hozzám, de majd csak jobb lesz meg majd összecsiszolódunk. Ami sanszos, hogy sosem. De hát, addigra ott a gyerek, meg a lakáshitel, meg 40 év és hát ennek így kell maradni, nincs mit tenni, úgysem találok jobbat...
Innen hogyan lehet kilépni??? Erre tudjátok a választ?
Hányszor, de hányszor halljuk ezt: "Majd akkor jön el amikor nem is gondolsz rá" - megmondaná vki, hogy lehet nem gondolni arra, hogy reggel egyedül ébredsz, egyedül jársz-kelsz az utcán, a társasági programokon te vagy a 1-es,...és sorolhatnám!!
Lassan 3hónapja kínlódom a gondolataimmal, szívemmel és egyenlőre fény sehol.Persze eljárok társaságba, barátokkal, kállításokra....csak nekem az a véleményem, hogy nem mindegy milyen minőségben éled a mindennapjaid.Szóval én még nagyonagyon szomorú vagyok és nem tudom egyáltalán képes vagyok-e túllépni ezen:(
Hát ez nem egy jaj de pozitív hozzászólás volt:):)
Nagyon jó ez a cikk! 23 éves vagyok, nem volt még párkapcsolatom, sokan nem is tartanak emiatt normálisnak a környezetemben:) Lehet, nekem is kéne irnom egy cikket, hogy megnyugtassam a parázó 16-17 éves "szingliket"?:)
Szóval, nem keresgélek, nem parázok és főleg nem sajnálom magam. Igyekszem jól érezni magam és boldogan tölteni életemnek azon éveit, amig "magányos" vagyok. Egy csomó jó dolog van az életemben, van időm magamra, megismerni magam.
Persze, robot sem vagyok, vágyom én is a szerelemre. Csak egyszerűen megtanultam, hogy nem amiatt sirok,ami (még)nincs, hanem örülök azoknak, amik vannak, amik boldoggá tesznek.
Nagyon tetszett az írás, kicsit A.J. Christian könyvek jutottak eszembe róla...
A minap mesélt egy történetet egy barátnőm, hogy valakit 8 év után elhagyott a menyasszonya egy másik férfi miatt. Ezt azzal a mondattal kísérte, hogy: "De ennyi idő után már kinek van kedve belekezdeni egy másik dologba?Mi értelme van?"
Ezen a mondaton nagyon megrökönyödtem... Ha nem volt boldog már a vőlegényével és talált valaki mást akivel boldogabb volt, akkor miért ne?
Nem értem, hogy miért van ez a szinte elvárás az emberekben, hogy x évek után már biztosan együtt maradnak meg stb...Ez nem olyan dolog amire a minél többet együtt töltött idő garanciát nyújt szerintem.
Valaki említette ezt, hogy a társadalom elvárja, hogy x évesen legyen barátod, férjed, és szülj gyereket. Ezzel is egyetértek... Én úgy gondolom, főleg a gyerekvállalásnál, hogy soha nem fogok sem megházasodni, sem gyereket szülni amíg úgy nem érzem, hogy na most fel vagyok készülve rá mindenhogyan és most akarom.És nem azért teszem, hogy valakit magamhoz láncoljak. És nem azért fogok egyszer valaha is férjhez menni, hogy na, most feleségül vettél, itt a garancia a karikagyűrű mostmár nem csalsz meg, és nem hagyhatsz el mert az enyém vagy...Mert úgy láttam párszor hogy azt a gyűrűt inkább bilincsként használják olyan emberek akik félnek attól, hogy egyedül legyenek és félnek önmaguk megismerésétől.
Sziasztok!
Alapjában véve egyet kell értenem a cikk írójával. DE....
- egy férfinak könnyebb elmenni bárhová is egyedül
- lehet, hogy furán hangzik, de egy férfinak nincs a homlokára írva egy szórakozóhelyen, hogy mért van ott még ha haverokkal van, akkor sem, ellenben két-három nőnek...
Nekem ez a két fő gondom van a "menj el, akár egyedül is" felfogással. Persze, könnyű azt mondani... Hiába lakom megyeszékhelyen, nincs az én korosztályomnak való szórakozóhely. Illetve van egy, de oda meg olyan pasik járnak - szándékosan nem férfit írtam - akik egyéjszakás kalandot keresnek.
Nagyon sok összetevős egy kapcsolat kialakítása, de az igaz, hogy a lehetőséget meg kell adni. Én momentán nem keresek, mert egy időre elegem lett abból, hogy hiába írom le, mondom el, jelzem, hogy mit szeretnék, süket fülekre találok...
Kedves férfiak! Azért csak gondoljatok bele... Ha egy nő egyedül beül egy szórakozóhelyre mi az első gondolata a férfiak (vagy pasik) 95%-nak????
Jó kis cikk, és sok igazság van benne :)
Tényleg sok kapcsolat alapjáraton halálra van ítélve, de a vak szerelemtől aztán a beletörödéstől nem vált az ember, és a maga által csinált börtönében él, és sovárog mások boldogsága láttán, hogy neki ez már sosem lesz. Mindenkinek magának kell a saját boldogságát, életét kialakítani, harcolni érte stb.
És valóban, először magunkkal kell joban lenni, szeretni magunkat, jól érezni magunkat a börünkbe, és ha ez meg van a pozitiv kisugárzás bevonza az embereket, és akár egy párkapcsolatot is.
Tényleg nem szabad ugy keresni hogy direktbe hogy párt keresek, hanem spontán. Én sok sikert kivánok mindenkinek hogy a cikkben leírtakat megvalósítsa, és boldog, nem börtönnek érzett párkapcsolata legyen. Feltéve ha tényleg szeretne párkapcsolatot :) ha nem akkor csak uj barátok, ismerösök szerzését kívánom :)