Párkeresés? Nem!

Aztán valahogy nagy nyögve-nyelve összeismerkedünk valakivel. Átengedjük az egónk szűrőin, a múlt gátlásain és félelmein stb. És mivel végre valahára betoppan, beleesünk, mint a vak a pohárba. És vakok is maradunk, aztán meg nyelünk, mert hát végre van párom, aki aztán kiderül, hogy nem is passzol hozzám, de majd csak jobb lesz meg majd összecsiszolódunk. Ami sanszos, hogy sosem. De hát, addigra ott a gyerek, meg a lakáshitel, meg 40 év és hát ennek így kell maradni, nincs mit tenni, úgysem találok jobbat...

Na most én rájöttem, hogy úgy kell keresni, hogy NEM keresel! Ha éppen nincs párod, de szeretnél, akkor kezdj el magaddal törődni! Persze először jobb, ha békét kötsz magaddal és szereted magadat, meg szeretsz a saját társaságodban, magyarul egyedül lenni. Légy nyitott a világra, sétálj sokat, jár el ide-oda, ahol jól tudod érezni magad! A séta a fák alatt a világ [egyik] legjobb dolga. Egyszerűen ne parázz azon, hogy most neked muszáj de aztán irgumburgum, minél előbb párt keresned! Ha vannak barátaid, menjetek el szórakozni, de ne azon gyötrődj, hogy most akkor az a srác/csaj, aki rám nézett, az kellene nekem, stb. Csak engedd el magadat és a barátaidra, és magadra figyelj. Ne akarj párt találni. Engedd, hogy ő találjon meg téged!

Legyen egy elfogadható kívánságlistád, milyen embert szeretnél. Nekem mindig szép nők jutottak, persze senkivel nem stimmelt úgy anblokk minden, és szerettem volna egy olyan mellett kikötni, aki kívül is belül is felülmúl mindent. Magyarul szép is legyen, meg okos is. Meg egy csomó minden más. Namost elméletileg ilyen csak elméletileg létezik, gyakorlatilag meg nem. Ki is tűztem egy időpontot idén tavasszal, június.

És csak sétáltam, kiültem a parkba olvasni, eljártam egy reiki foglalkozásra nézőnek, elmentem a termálfürdőbe egyedül és figyeltem az embereket. Jókat főztem, foglalkoztam a munkámmal, olyanokat bringáztam a hegyen, hogy ihaj. És nem kerestem, csak figyeltem. Figyeltem a hangokat, az illatokat, a színeket és formákat. Az arcokat és mozdulatokat. Békében éltem.

És érdekes módon, a régi kapcsolataim maguktól feléledtek, megkeresett a volt feleségem, a volt barátnőm, akiket tisztelettel, de más pályára javasoltam. És egyszer csak… Találkoztunk, és napokig beszélgettünk. És csendesen és titkosan - ezt hittük - mindketten végtelen őszinteséggel, de feltérképeztük a másikat. Hogy jó-e nekem az, ha vele továbbmegyek a beszélgetésekben. Mivel olyan tisztán és kinyílva tettük magunkat a létezésbe, hogy ezek vonzása révén csak ilyen emberrel találkozhattunk, hamar kiderült, hogy a másik a párunk. Én sem vagyok csúnya és éppen buta sem… És megmaradva a feltétlen őszinteség mellett, harmonikus kapcsolatban élünk, minden nap jobban és szebben. Mert nem görcsöltünk és ma sem görcsölünk, hanem beszélünk. Ha kell. Mert sokszor beszélni sem kell, csak élünk a mátrixban.

Tudom, hogy ha akkor a beszélgetés során az derül ki, hogy nekünk nincs dolgunk egymással, akkor majd jön más, elengedem. Ja az időpont? Május 30-án találkoztunk. A létezésnél ezek szerint máshogy jár a vekker…