Otthoni ápolás (beszélgetés)

Ez nagy igazság.

Nekem anyu 26 éve sclerosis multiplexes (izomsorvadásos) beteg. Ott járunk h menni nemtud, ültetni is úgy kell kocsiból ágyba és vissza, wc stb szintén. enni tud, no meg a gondolkodása ok. de a szája...

állandó jelleggel be nem áll a szája. az összes szomszéd és ismerős ellett üldözve tőlünk. senki nem jön már hozzánk mert nem tudja senki elviselni amiket csinál. morog, fújkál, kiabál. a gyerekeim is utálják mert mindig csak cseszteti őket, mint engem és aput is.

Ha elmegyünk már telefonál h mikor megyünk. ha otthon vagyunk az a baj, ha nem, akkor az.

Semmi se jó neki.

Több kapcsolatom miatta ment tönkre mert senki nem tudta elviselni amiket csinál.

Nekem kell mindent csinálnom itt is a gyerekeken kívül, és mint egyféle burokban gondolná hogy éljek, nm mehetek sehova, ha igen egyből kiabálás és vita van. ha megcsörren a telefon szintén.

Ez egyre inkább tűrhetetlen most már. Depressziós tuti nem leszek miatt, de nyugtatókon se fogok élni anyám miatt. Nem akarok én mire felnő a gyerekem nyugtatófüggő, idegileg leépült, depressziós ember lenni.

huha,ez nem könnyű...

ki fogsz merülni lelkileg főleg...:-( Sajnálom.

Viszont ha azt érzed,h nem bírod tovább,ne érezz lelkiismeret furdalást...Nekünk apukánkat kellett beadni otthonba.Szerették nagyon és mi is nyugodtak voltunk,mert szakszerű ellátást kapott.Bár nem volt könnyű,de szerencsére jó természete volt és soha nem hányta a szemünkre...