Mesélj az első munkahelyedről! (beszélgetés)

Első munkahely? 🤔

Remélem eltalálom!

Egy szendvicsbárban dolgoztam, és mondtam a Főnöknek hogy lejárt a munkaidő, az meg kirúgott!

Első munkahelyem egy cipőipari modellérián volt.

(az új modellek tervezésével a mintakészítéssel és a sorozat készítésével foglalkoztunk)

Rajzoltam ,terveztem kb.négy évig.

Szerettem.

Jobb nem is lehetett volna.

Minden korosztály volt, mindkét nemből.

Az idősebbek megtanítottak dolgozni,nem volt pardon.

Viszont korrektek voltak.

Nem csak a munkát tanultam meg,,hanem az összetételből adódóan az életet is "tanultam"

Ja és nem utolsósorban,itt ismertem meg a férjem.😊

Aztán a munkahely megszűnt,,férj maradt🥰

Nem kolléga volt.

Varrónőnek tanultam, de soha nem akartam ezzel foglalkozni.

Miután végeztem 17 évesen, eszembe sem jutott állást keresni, ahogy a barátnőmnek se.

Szeptember 1-én (szombaton) megkérdezte a barátnőm anyukája, hogy hol tervezünk dolgozni. Összenéztünk a barátnőmmel, hogy nem igazán vannak ilyen terveink:DDDD

Erre csak annyit mondott, hogy hétfőn 8-ra legyetek itt, menjetek fel a munkaügyre a felvétel miatt.:DDDD

2,5 évet dolgoztunk itt, aztán újra eldöntöttük, hogy soha többet nem dolgozunk. Ennek úgy lett vége 3 hét után, hogy engem a nénikém bevitt a saját munkahelyére, a barátnőmet pedig az apukája;)

Szét lettünk ültetve:DDDDDD

Az eredeti szakmámban kezdtem dolgozni, az azóta már megszűnt Budapesti Harisnyagyárban, mint kötő. 20 gép volt a soromon, nem én voltam a legügyesebb, az fix. Viszont lelkes voltam, tanultam mellette, technikus lettem, és már nem kellett 20 gépet kezelnem egyszerre. Ha csak egy gép volt a kezem alatt, amit meg kellett javítani, abban ügyes voltam.

7 évet dolgoztam ott, utána soha nem helyezkedtem el szakmában.

Ha nem szűnt volna meg, én simán dolgoznék még ott, volt egy furcsa varázsa a helynek :)

Az első munkahelyem Budapesten, a József körúti ÁPISZ boltban volt, ahova 60 évvel ezelőtt tanulóként kerültem.

Nagyon gátlásos gyerek voltam, nehezen oldódtam fel. Azóta ez már megváltozott, mint minden körülöttem. Azóta is dolgozok nyugdíj mellett 4 órában a családi boltban. Hálával gondolok vissza azokra az évekre, mert a valódi kereskedők megtanítottak a kereskedelem csínjára-bínjára, megszerettették velem ezt a szép hivatást.

Az első bejelentett munkahelyemen még diákként kezdtem dolgozni, nyáron. Egy írószerben voltam eladó és raktáros. Nem tartogatott túl nagy kihívásokat, viszonylag sok volt a pangás, de szerettem.

Előtte nyaranta lovardában dolgoztam, nyergeltem, istállót takarítottam, minden lovak körüli teendőt elláttam, heti 1 lovaglóóráért -mert az akkor még igazán edzésnek nem volt nevezhető- cserébe. Visszagondolva, ez a tulajdonosnak megérte, hisz az én munkám sokkal többet ért, mint heti egy lovaglás ára. Akkor még örömmel fogadtam, hogy többet lovagolhatok annál, mint amennyit a szüleim megengedhettek volna maguknak. Azt is élveztem, hogy lovak körül vagyok, mert gyerekként a bolondulásig imádtam őket, így nem érdekelt, és kvázi nem is fogtam fel, hogy kihasználnak.

Az érettségi évének nyarán még idénymunkát végeztem. Szállítóleveleket írtam az aratásnál.

Aztán augusztusban angyalbőrbe bújtam.🪖📻

Én is így kezdtem.:)

Elballagtam az óvodából és azon a nyáron már lovat vezettem. Volt rendes bérszalagom/bércédulám.

Egy ruhagyárban kezdtem el dolgozni 16 évesen. Állandó délelőttös voltam, így kértem, meg talán a korom miatt is csak így dolgozhattam akkor. Levelezőn folytattam a gimit, és délutánonként oda kellett mennem, azért voltam állandó délelőttös. Mindenes voltam, csináltam, amit képzés nélkül kellett. Teherlifttel hordtam le a félkész kabárokat a vasalóba, majd vissza. A kész kabátokról vágtam le a kilógó cérnákat, és hasonlók.

Érdekes volt, hogy engem speciális szalagba osztottak be, merthogy ezek tényleg ilyen speciális csoportok voltak: egyik héten Szlovákiából jött varrónőkkel dolgoztam, másik héten kisgyerekesekkel, pedig én egyik sem voltam.

Addig dolgoztam ott, amíg leérettségiztem, és találtam jobb munkát. Voltak jó, és kevésbé jó emlékeim is, de annak mindenképpen örülök, hogy volt egy ilyen tapasztalatom is.

Az én első munkahelyem egy világvégi kis faluban volt, 20 km-re a lakhelyemtől.

Reggel 7 órakor elmentem dolgozni, és este 7 órára értem haza.

Nagyon rendes főnököm volt, aki másodállásban evangélikus lelkészként dolgozott.

Egy alkalommal azt mondta nekem, ha még egyszer olyan alázatosan kérek szabadságot, nem enged el.

Egyik munkatárs sem dohányzott, erre nagyon büszkék voltak.

A legfőbb főnök azt szokta mondani viccesen mások előtt, hogy engem sem kérdeztek, mit tudok.

Annyit kérdeztek:

- Dohányzik?

- Nem! - válaszoltam.

- Fel van véve! - mondták.

6-os koromban hetente 2 alkalommal balettosoknak zongoráztam, imádtam.

és a szolgálati időmben szerepel !

Nem én jelentkeztem, megbetegedett a zongorista és a zeneiskolából néztek / választottak ki.