Menny és pokol

Úgy beszéltük meg a barátaimmal, hogy 8 órakkor lesz a találkozó, de előtte én még elmentem a szüleimmel is bulizni, de már alig vártam, hogy indulhassak a várva várt bulimra.

Megérkeztem a nagy partyra, de sajnos csalódnom kellett, se jó pasik, se jó csajok nem voltak. Mondjuk az utóbbi kevésbé érdekelt engem. A szokásos találkozásoknál mindenkit végi pusziltam, aztán jöhetett az ivászat. Egy- két korty feles után már a hangulat is jobb volt.

Csak egy gondolta járt az eszemben, hogy ma már tuti nem lesz pasizás.

Elkezdtünk táncolni és azt vettem észre, hogy egy fiú feltűnően bámul, később rám is nyomult. Nekem nem tetszett a fiú, de valahogy a sors akarta, hogy kapjon tőlem egy esélyt, mivel én azon az elven vagyok, hogy mindenkinek adni kell egy esélyt. Lehet, hogy ma már cáfolnám ezt a kijelentésemet, nem tudom. Elkérte a fiú a telefonszámomat, akiről kiderült utólag, hogy Zsombornak hívják. Tetszik ez a név, de a srác nem. Aranyos név, egy látszólag aranyos fúnak. Ez tetszik! A buli után egyből találkoztam Zsombival. Ugye milyen cuki név?

Csak egy baj van, hogy nem tetszik a srác.

Nem is húznám tovább a szót, inkább vágjunk bele a történet közepébe. Végül is ez a kis találkozgatás egy évig húzódott.

Az első jelek félév után jelentkeztek, amikor egy bevásárlóközpont előtt megrángatott, egy kicsit meglepődtem, szóhoz sem jutottam. Elhitette velem, hogy ez csak hirtelen felindulásból történt és többé nem fordul elő. Én, marha meg el is hittem! Már akkor ott kellett volna hagynom őt a picsába.

Tudni kell erről a fiúról, hogy betegesen féltékeny volt rám. Nem mehettem el tesómmal moziba, sem a barátaimmal, a buliról még álmodni sem mertem. Azzal magyarázta a beteges féltékenykedéseit, hogy egyszer amikor elmentem bulizni (hozzá kell tennem egy év alatt) csippendél fiúk voltak az egyik szórakozóhelyen és az egyik felhívott a színpadra, én persze szívesen vettem a felkérést. Megtapogattam a srácot itt is ott is, jó teste volt. Bántam volna, ha ezt kihagyom. Amikor szerettem volna el menni bulizni a barátnőimmel, egy héttel előtte kellett bejelentenem, hát jó bejelentettem, én kis naív azt hittem, hogy így majd nyugodtan elmehetek. El is jött a buli estéje , ha emlékezeteim nem csalnak ez az eset egy péntek estén történt. Felöltöztem, kisminkeltem magam, természetesen nem a legjobb ruháimat vettem fel, a szoknya nem volt engedélyezett, mert még véletlenül megbasznak. A legőszintébben mondom, hogy egy év alatt egyszer sem csaltam meg, pedig megérdemelte volna.

Zsombinak egyetlen jó tulajdonsága volt, a segítőkészség, csak egy baj volt ezzel, hogy ezt viszonoznom kellett. Nagy lelkűen felajánlotta, hogy elvisz a buliba, el is indultunk.

Kérdeztem tőle, hogy miért erre megyünk, hogyha a város a másik irányban van, azt mondta, hogy még beugrunk tankolni. Megtankoltunk, de utána sem a város felé vette az irányt.

Megkérdeztem kiváncsiskodva, hogy merre megyünk. Azt felelte, hogy majd meglátod.

Akkor kezdtem el kissé ideges lenni, amikor egy másik városba értünk. Nagyon féltem, el sem tudtam képzelni, hogy most mit fog velem csinálni. Megálltunk az autóval, már kezdtem sejteni, hogy mire megy ki a játék. Nagyon féltem, az utcák sötétek voltak, mivel nem volt közvilágítás, egy lélek sem járt arra.

Majd megszólalt Zsombi: Szálljál ki a kocsimból!- ordította. Nem akartam kiszállni, ezért könyörögtem neki, hogy ne hagyjon itt. Felajánlottam, hogy odaadom az összes pénzemet, de nem fogadta el. Kérdeztem tőle, hogy mit akar. Azt mondtam neki teljesen megalázottan, hogy bármit oda adok csak ne hagyjon itt. Életemben nem éreztem ilyen megalázottnak magam. Tudom, hogy ez nem olyan borzasztó dolog és tisztában vagyok azzal, hogy sok nő van aki megalázottnak érzi magát és megverik őket és terrorban élnek mert félnek a részeges férjüktől. Tisztában vagyok azzal is, hogy mások sokkal nagyobb problémákkal néznek szembe, mint pl.: az arab nők, akiket megégetnek és megerőszakolnak vagy megölnek a férfiak és ezt persze büntetlenül teszik. Ez tényleg lealázás a nők számára, de nekem egy 18 éves lánynak akinek az első kapcsolatában kell ilyen dolgokat megtapasztalnom, ez elszomorító.

Visszatérve a történetemhez, sírva könyörögtem Zsomborhoz, hogy ne hagyjon ott egyedül a sötétben magamra. Ő csak annyit mondott, hogy –Takarodj ki a kocsimból vagy azt akarod, hogy kirángassalak!? Én persze ezt nem akartam, ki akartam szállni a kocsijából.

Végül marasztalni próbált, én természetesen szót fogadtam. Egész úton nem szóltam hozzá, nagyon meg voltam rémülve.

Útközben ismét megalázott, azzal a mondattal amit még ma sem felejtettem el- Nem kavarsz be még egyszer, megértetted? Mi az, hogy megértetted? -kérdeztem magamban, velem így senki nem beszélhet, ilyen hangnemben. Ennek ellenére nem mertem megszólalni, talán féltem a következményektől.

Ha tetszik, akkor többet is megtudhattok az életemről!!!

Ha elolvastátok légyszi reagáljatok rá, hogy milyen olvasási élménnyel letettek gazdagabbak!!

Köszönöm!