A hármas csoda

Olaszországban születtem, édesanyám olasz. Ennek ellenére én szőke, kék szemű lettem. Hároméves koromban költöztünk Magyarországra.

2004-ben diplomáztam gyermekorvosi szakon. Férjemmel 2002-ben ismerkedtünk meg, 2005-ben házasodtunk össze. Nem terveztük a babát, először én be akartam indítani a magánrendelőmet.

Aztán amikor a terhességi teszt kimutatott egy kis manót a pocakomban, minden megváltozott. Abbahagytam a munkát, csakis a picurra figyeltem, hogy neki minden jó legyen. Szinte egész nap azon törtem a fejem, mi legyen a neve. Végül is úgy döntöttünk, ha lány lesz, Mirjam vagy Maja, ha fiú, Bence. Az első ultrahang kimutatta, hogy három baba van a pocimban. Az orvos azt mondta, ez igazi csoda. Először megijedtem, majd végtelenül boldog lettem. Mindig is arról álmodtam, hogy ikreim lesznek. Már csak azért is, mert a magánrendelőben sok időt nem tudok kihagyni, hogyha többször szülök, és így meg lett oldva.

Nekiálltunk a babaszobának, gyönyörű kis hely lett. Elég nehéz terhesség volt, a 7. hónapig folyamatos rosszullétek, hányások kísértek. Az ágyból alig tudtam kikelni, nagyon rossz volt. És nem is beszélve a pocim méretéről, óriási volt. Hamarosan megtudtuk, hogy három lányunk lesz. Végtelenül boldog lettem. Sajnos az egyik ultrahangon kiderült, hogy az egyik baba sokkal kevesebb vért kap a másik kettőnél. sürgősen műteni kellett, hisz így elhalhatott volna a baba. Megműtöttek, helyreállították az ereket, és minden jól ment tovább. Mivel úgy gondoltam az elején, hogy Maja vagy Mirjam lesz, ezt a két nevet megtartottam, és jött hozzá a Melanie.

A babák nagyon jól érezték benn magukat, de két héttel korábban császárral ki kellett őket szedni. Amikor befeküdtem, és elkezdődött a műtét, életem legszebb napja volt. Először kiemelték Melanie-t, 10 óra 13 perckor, aki ugyanolyan szőke, kék szemű lett, mint én. Utána jött 10 óra 24 perckor Maja, aki tiszta apukája, barna hajú zöld szemű, világos bőrű lett. Majd jött Mirjam, 10 óra 39 perckor, aki tiszta anyukám: igazi olasz lett. Úgy néz ki, mint egy kis néger, nagyon sötét a haja és a bőre. A szeme viszont élénk kék.. gyönyörű lett mind a három csajszi. Mindez 2009. február 13-án, pénteken történt. Állítólag az egy szerencsétlen nap, hát nekem nagyon szerencsés lett. Melanie 2730 gramm 48 centi. Maja 2695 gramm 49,4 centi. Mirjam 51 centi, 3000 gramm. Így, hogy hárman voltak, összesen óriási súly volt bennem. Egy hétig a kórházban kellett maradnunk, mert én elég lassan és fájdalmasan épültem, Melanie pedig besárgult, valószínű ő volt az, aki egy ideig kevesebb vért kapott.

Amikor hazamentünk, és befektettük a babákat az ágyba egymás mellé, párommal vagy egy óráig álltunk és néztük őket, majd egyszerűen belőlem kitört a sírás. Annyira gyönyörűek voltak. És akkor férjem azt súgta a fülembe: köszönöm. Rövid szó volt, de életem legfontosabb szava.

A babók tündérek voltak, este 8-tól reggel fél 9-ig aludtak, napközben is jók voltak, de azért három gyerekkel elég sok munka volt. Párom sokat segített, egyedül kakis pelust nem volt hajlandó cserélni, merthogy hogy lehet, hogy akik ilyen szépek, ilyen büdöset csinálnak.. Azóta 10 hónap telt el, mindhárman járnak, viszont egyiküknek sincsen foga. Úgy látszik úgy döntöttek, nekik nincsen arra szükségük. Minden nap egy csoda velük...

Ahogy napról napra látom őket változni, cseperedni, felejthetetlen. Mircsi teljesen egy néger lány lett, amikor megyünk egy boltba, és meglátnak minket, én szőke, párom világosbarna, majd Mircsire néznek, hát elég érdekes arcot vágnak..

Ez az én történetem. Köszönöm, hogy elolvastátok.