Maurer Viktor Ádám születik

Éjfél...

00:03..

00:06...

00:09.... - Édes, kelj fel! Pontosan 3 percenként jönnek fájásaim.

Megijedni nem ijedtem meg, csak olyan furcsa érzés kerített hatalmába.. Nem mertem még elindulni a kórházba, így felhívtam anyut, aki csak ennyit mondott: -Találkozunk a János kórházban!

Taxit hívtunk, a holmim össze volt pakolva. 40. hetemet kezdtem. Beértünk. Felmentünk a szülőszobára, párom bejött velem. Felvették az adataim közben rákapcsoltak CTG-re. Jött az ügyeletes doki (mert nem volt fogadott orvosom) Bementem az előkészítőbe, adtak egy hálóinget megvizsgáltak - ujjnyi. Lementünk a vajúdóba. Szép sarokkád, vajúdás segítő felszerelések.. Olyan volt, mint egy szállodai szoba. Nem sokára jött egy doki, aki megvizsgált (komolyan az egészben ez volt a legrosszabb, amikor méhszájat néznek) Kérdezték nem folyt-e el a magzatvizem. Én mondtam, hogy nem tudok róla... Hát akkor megrepesztjük a burkot!

Oda se mertem nézni, csak valami tűt kért a doktor és felnyúlt és már csak azt éreztem, hogy folyik a meleg víz az ágytálba.. Mondták, hogy szép tiszta a víz és innentől erősebbek lesznek a fájások. Jött a szülésznő, kaptam beöntést, leborotváltak... 10-15 perc múlva WC, tusolás.

Telt az idő...

Anyu és a a párom felváltva jöttek be hozzám. Annyira jó volt, hogy ott voltak velem.

A burokrepesztés után, azt nem tudtam, hogy ha elfolyik a magzatvíz az a szülésig folyik is. Úgy éreztem magam, amikor felkeltem az ágyról, mint egy csiga. Jött a szülésznő és mutatta hol találok ilyen géz-vatta gurigát azt rakjam a lábam közé.

Vajúdtam, vajúdtam.. Már ki volt száradva a szám, főleg a vége felé éreztem, hogy nincs bennem folyadék. Jöttek dokik, vizsgáltak.. Jött a szülésznő ... Reggeledett... Én már nagyon álmos voltam.. Szóltak, hogy nem sokára jön a váltás és jön egy másik szülésznő és egy másik orvos.. Az időérzékem elvesztettem.

Amikor épp órára néztem mindig az járt a fejemben, nem sokára kezembe foghatom a picit és Nekem olyan gyorsnak tűnt az idő múlása, csak úgy pikk-pakk reggel lett. Nagyon kedvesek voltak hozzám az orvosok, a szülésznő is nagyon aranyos és segítőkész volt velem. De egyre több orvos jött be.. kezdtem sejteni, hogy valami van.

Meg se kellett kérdeznem, mondta a doktor bácsi, hogy nagyon feszes a méhszájam és nem tágulok. (eltelt vagy 6-8 óra azóta) Kaptam valami szurit nem oxitocin volt, mert direkt megkérdeztem valami méhpuhító, de nem szeretnék hülyeséget írni.. Megkaptam, bekötötték a kanült meg az infúziót... Nem tudom hány óra lehetett, de már nagyon álmos voltam.. Közben jött egy orvos meg egy fiatal orvostanhallgató lány. Megkérdezték, megvizsgálhat-e kézzel, mert még nem volt "szerencséje" ilyen feszes méhszájhoz. Igent mondtam. Mért ne? Teltek az órák megint, én ültem a labdán nem volt jó. Álltam, nem volt jó. Térdelve jó volt, meg ha jobb oldalon feküdtem. De mint kiderült úgy nem tágultam, ha jobb oldalon feküdtem, így a bal oldalamra fordultam, ami nagyon rossz volt de tudtam, hogy akkor hamarabb vége lesz. Mindig kérdeztem anyut, vagy Ádámot mikor csökken a szám a CTG-n mert tudtam akkor van vége a fájásnak. Mászkálhattam, meg lekapcsoltak néha a gépről, de nekem fekve nagyon jó volt. Már picit kezdtem elveszteni a türelmem. Fájt persze, de már sok órája ott küzdöttem. Már annyira álmos voltam, hogy a 2 fájás között aludtam (ami mindig 3 perces volt).

Jött az új doki! Sikerült! Elkezdtem tágulni elég gyorsan.

Ugorjunk az időben. Délután van. A párom fogja a kezem és ő is alszik ülve. Anyu kint izgul. Kérdezték kérek-e fájdalom csillapítót, én nem kértem. Azt mondtam, nem hagyom, hogy tűkkel szurkáljanak. Nem is bántam meg, na de jött az orvos megint, hoppá eltűnt majdnem a méhszáj, szólt a szülésznőnek, hogy jöjjön be, mert felváltva rohangált szegény egy másik kismamához. Sokat jött be hozzám, masszírozni a hátam, emlékeztetni a lassú levegőre.. Megmondom őszintén, ez a TITKA. Lassú levegővétel. Nekem bejött.. Kezdődtek a tolófájások.. nagy levegő, oda lentre a nyomást... Egy hangom nem volt, befelé figyeltem. Nyomtam-nyomtam, nem jó.. Oldalra fordultam, nyomtam-nyomtam. Ez sem jó, akkor hasra fordultam, nyomtam-nyomtam..ez sem jó. Háton fekve is nyomtam, nehezen mozdul, nem megy lejjebb a baba.. A doktor mondta, hogy amikor jön a fájás együtt nyomunk, ő nyomja a hasam de ne ijedjek meg, nem fog belém könyökölni.. Nagyon kedvesek voltak hozzám.. Nem megy... NEM jön a baba.. Rám nézett az orvos és megdicsért, hogy nagyon szépen és ügyesen csináltam, de a baba nem tud leszállni a medencémbe, vagy nem fér át rajta. Valami ilyesmit mondhatott. Próbáltam odafigyelni, csak nagyon fáradt voltam már...

Kirohant a doki... Jöttek és toltak is be a műtőbe császározni. Itt mondtam Ádámnak ,hogy nagyon félek és szomorú vagyok...Innentől gyorsabban történt minden.. Betoltak a műtőbe kivetették a piercingjeim, a fülbevalókat minden fémet. Át kellett ülnöm a műtőszékre, hát nehéz volt de gyorsan erőt vettem magamon és áthuppantam. Közben jöttek a tolófájások. Próbáltam nem nyomni.. Kaptam epidurálist. Közben jött a fájás és nem szabadott hátra nyúlnom, mert sterilizáltak.. Jött két fájás.. három tű szúrás és többet nem fájt.

Felhúzták előttem a zöld paravánt. Zsibbadt a hasamtól a lábamig.. Nem éreztem a lábam..meg is ijedtem kicsit.. Innentől körülbelül 15-20 perc telt el a műtőben közben mondtam a körülöttem lévőknek, hogy nem e baj, ha alszok picit, mert álmos vagyok. Beszélgettem velük. meg hallgattam, ahogy receptet cserélnek a dokik. Ha már ébren voltam.. Nagyon jó fejek voltak és oldották a feszültséget. Komolyan.. Nemsokára éreztem a mellkasomon három nyomást és valami meleg nyöszörgélő kis embert a mellkasomon.. Azt hallottam CSÚCSFEJ a gyerek! CSúCSFEJ. Szegénykém, ahogy beragadt olyan volt, mint egy kobold.. Az első kérdésem az volt, van-e haja. Volt..sok. Odamutatták nekem, rám nézett a fiam. Elsírtam magam ez olyan érzés, ami leírhatatlan. Végig fut az ember agyán a terhesség a fájdalmak a vizsgálatok az első megmozdulások, minden. És most itt van előttem a pocaklakó. Milyen emberi formája van. Nem rég még kis sejtecske volt. Hihetetlen. Elvitték, megfürdették, megmérték.. Engem összevarrtak. Onnan tudom, hogy megkérdeztem, mikor vagyok készen, erre mondta a fiatal műtős hölgy, aki a vérnyomásom vagy pulzusom, vagy nyavalya tudja mit mért, hogy így elég hülyén nézek ki. Összevarrtak. Vége lett.

Megszületett Viktor (15 óra vajúdás után) 2008. október 6.-án 15 óra 15 perckor, 3400 grammal és 54 centivel. Jó sok hajjal. Betoltak a kórterembe. amiből szinte semmit nem láttam. Mozogni nem tudtam. Ádám jött is be.. Mondja nekem: -Jé pisilsz! Na ekkor tudtam meg, hogy van bent katéter.. Logikus.. Mivel semmit nem éreztem deréktól lefelé.. De nekem nagy csapás volt, hogy a kezemből lóg az infúzió a lábam között a katéter.. cigizni akartam, mászkálni. Nem lehetett. Másnap kellett felállnom.. Másnap kivették a katétert, vagy aznap már azt sem tudom. Másnap felállítottak és mászkálhattam, de nagyon fájt és nagyon nehéz volt menni. Először, aki császárral fog szülni javaslom, hogy a felülést gyakorolja, mert az a legrosszabb, utána már könnyen megy. A hátam eszméletlenül fájt, mert nem tudtam kihúzni magam annyira, pedig próbáltam. Ami még rossz volt a méhösszehúzó, amiből napi két szurit kaptam...hát megmondom őszintén, aki fél a tűtől, az tuti most megszokja vagy megszereti, mert én egész életemben ennyit nem láttam, meg éreztem amit azalatt a pár nap alatt.

Hétfőn szültem, pénteken jöttem haza. Nem volt fogadott orvosom, mint az elején leírtam, de nagyon lelkiismeretesek és figyelmesek és KEDVESEK voltak hozzám. Pénzt sem fogadtak el. Nekem szép élmény volt, megérte "szenvedni", de a szenvedés szerintem túlzás, nekem nem volt könnyű, de megcsináltam, kábítók és minden nélkül a vajúdás és kitolási szakaszt. Ha megnézed az utcán, az embereket, mindenkit megszült valaki... Minden leendő anyukának kívánok sok-sok boldogságot a kisbabához! Kitartást a szüléshez, mert egyáltalán nem szörnyű. Ez a természetes.