Kisfiam Olivér születése

Már készülődtem a szülésre, kórházi csomag összepakolva, babának minden szükséges dolog megvan... Már csak Ő hiányzik, de neki még van egy hónapja.

Kezdtem nehezen viselni már a pocakot és a kellemetlenségeket. Mondogattam is a babónak, hogy örülnék, ha lassan kibújna, mondjuk úgy egy-két hét múlva. Viszont azt nem gondoltam hogy ilyen szófogadó lesz. :)

Szerda késő délután leugrottunk anyósékhoz beszélgetni egy kicsit a férjemmel. Dumálgatunk nevetgélünk, közbe nekem átfut az agyamon, hogy milyen jól elvagyunk, vicces lenne ha épp most folyna el a magzatvíz. Hát pár perc múlva, nem folyni kezdett, hanem ömleni a magzatvizem. Elkezdtem parázni, hogy én még nem akarok szülni, a párom is bepánikolt, hogy most mit kell csinálni. Mondtuk neki hívja a mentőket. Se a telefonszám semmi nem jutott eszébe szegénynek, el se tudta mondani a diszpécsernek, miért hívja a mentőket. Átadta a telefont, én addigra megnyugodtam, és mondtam a hölgynek mi a helyzet.

Még jó hogy egy utcában lakunk anyósékkal. Gyorsan hazarohantunk a cuccomért, meg az iratokért, aztán vissza, mert oda hívtuk a mentőt.

Én nagyon is jól éreztem magam, fájás egy darab se, a víz meg csak folyik rendületlenül.

Fél óra múlva odaért a mentő. Beszállás, és irány az I. számú női klinika. Eláztattam a mentőautót is magzatvízzel mire beértünk.

Este 10 körül értünk be, CTG-re kötöttek, majd felvették az adatokat. Folyton kérdezgették van-e fájás. A válaszom mindig nem volt. Éjfélkor fektettek be az egyik szülőszobára, hogy aludjak, mert a holnapi nap fárasztó lesz. Hát mondanom sem kell hogy szemhunyásnyit sem aludtam.

Reggel még mindig fájások nélkül hédereltem a szülőszobán.

Műszakváltásnál jött a szülésznő, bemutatkozott, majd mondta, hogy csinálunk fájásokat. Én már alig vártam, hogy fájjon, mert annyival is közelebb leszek a végéhez. 8 körül be is kötötték az oxitocynt. Még az elején elvoltam, nem volt olyan vészes. Egyébként nem voltam egyedül, bejött velem egy ismerősöm.

Aztán idővel erősödtek és sűrűsödtek. Kezdtem fáradni is, hogy nem aludtam.

Délután 3-4 óra fele beért anyukám, és leváltotta az ismerősöm. A szülésznő óránként jött vizsgálni, és mindig megállapította, hogy nagyon lassan haladunk. 2 ujjnyira tágultam, és nem tovább. Bejött egy orvos is, ő is vizsgálgatott, aztán közölte, hogy valószínűleg császár lesz a vége. Ekkor már remegtem a sok cucctól, amit belém nyomtak, az idegességtől és a fáradtságtól. Sírtam és úgy éreztem, elvesztettem a józan eszem 10 óra vajúdás után. Mondtam is anyukámnak, hogy én már nem vagyok normális.

6 óra körül jöttek, hogy visznek a műtőbe. Én ennek iszonyúan örültem. Már nem féltem semmitől, csak egyre vágytam, hogy megszabadítsanak a fájdalomtól, és hogy a babám megszülessen.

A műtőben nagyon hideg volt. Felültem az ágyra, beadták gerincbe az érzéstelenítőt, ami nem is fájt egyáltalán, pár pillanat múlva éreztem a zsibbadást, és már semmi nem fájt. Boldogan terültem szét az ágyon. Elbarikádoztak, anyukám meg ott ült a fejemnél. Aztán belevágtak a műtétbe. Pár perc múlva érzem, hogy rángatnak, majd kiemelik a fiamat, aki egy apró nyekkenéssel jelezte, hogy MEGÉRKEZTEM!

Vitték is gyorsan a NIC-re. Erről persze én semmit nem tudtam. Másnap reggel is azt mondták, hogy egészséges. Délelőtt menni akartam szoptatni őt, aztán közölték, hogy felejtsem el, mert lehet hogy fertőzése van, inkubátorban van. Egy nap kétszer mehettem be hozzá, akkor is csak álltam az inkubátor mellett, és néztem a békésen szundikáló fiamat. Napokig volt inkubátorban. Később átszállították a Péterfy Sándor utcai kórházba. Az az egy akadálya volt, hogy hazahozzuk, hogy kicsi volt a súlya. De majd ha már vele lehetek a nap minden percében, szopiztathatom rendesen, hamar összeszedi magát, és végre együtt lehetünk, Olivér, apa és anya.

A szülés után kiderült, hogy azért nem tágultam, mert a fejecskéje nem tudott beilleszkedni a köldökzsinór miatt, ami útban volt, ráadásul a nyakán is rajta volt egyszer.

Ezért született meg Olivér május 23-án 18 óra 23 perckor császármetszéssel, 9/10-es Apgarral, 2430 grammal és 44 centivel. :)