Ki mivel vágna vissza? (beszélgetés)

Most ismét tudok írni.

Szóval terápiára mi se kerültünk. Mint Te is írod, az anyagiasság nála is megvolt. Azt mondta mindig, hogy én nézzek utána hol van, és fizessem be magunkat. Én meg tisztán láttam, hogy csak azért bízza rám, hogy aztán kritizálhassa és elutasíthassa, hogy ne kelljen járni, nekem meg ezzel is fojjon ki a pénz a kezemből, fáradjak bele a felesleges szervezésbe, érezzem saját kudarcomnak, hogy mégse jött össze végül. Hát szerencsére nem voltam ilyen ostoba, mert később megtudtam, hogy az a defekt ami neki volt, erre késztet minden ebben szenvedőt. Amíg ők maguk nem mennek utána, hogy terápiára járhassanak, mástól semmi ilyesmit el nem fogadnak. Tehát ez az út nem járható. Nagyon megrázó volt ezt megtudni - előtte meg ezt érezni, mert ugye már eleve rájöttem magamtól is, ismerve őt és látva a viselkedését -, hogy semmi külső segítségre nem számíthatok, se orvosira, se a hatóságok hatékonyságára, ha majd kell. Sokan vergődnek ilyen helyzetekben néha évtizedekig. Én örülhetek, hogy csak olyan 3-4 évig voltunk benne.

A válás se oldja meg az ilyen helyzeteket, legalábbis nálunk is várható volt ez. Már attól megvadult minden alkalommal, ha csak beszélgetni akartam vele a válásról. Attól viszont frász kapott és kezdte meghúzni magát, amikor egymás után vágtam el a köztünk lévő kapcsolat szálait és a végén már azt se tudta, hogy kik vesznek körül, hol eszem, miért vagyok nyugodt és jó kedvű és hova mehetek olyan szívesen, ha kiteszem a lábam a házból, ahol egyre kevesebb időt töltöttem, mert sokszor hetekre eltűntem szó nélkül és fogalma sem volt mikor jövök meg, ha egyáltalán megjövök. Ha hívott, nem vettem fel, nem hívtam vissza, sms-re, email-re nem válaszoltam.

A gyűrűt ünnepélyes keretek közt, a gyerekekkel együtt töltött családi ünnep alkalmával adtam vissza neki és közöltem, hogy a válás csak az ügyvédeket gazdagítaná, de jobb nem lenne tőle a helyzetem és ha nem gondolkodik el azon, hogy mit tesz mindannyiunkkal, hamarosan végleg elköltözöm. Tudta mindig, hogy amit én egyszer kimondok, azt következetesen be is tartom, ha egyszer elmegyek, többé nem jövök vissza. A gyerekeket is nagy következetességgel, de demokratikusan neveltem, csak a szükséges szigorral. Az meg felettébb szégyennel töltötte el, hogy tudta én semmin soha nem fogok vele huzakodni, csak sarkon fordulok és ott hagyom uralkodni a szemétdombja tetején.

Szerencsés voltam persze abban, hogy mire idejutottam, a gyerekek már felnőttek és értelmes, jó gondolkodású emberek. Sajnos, sokan még nevelendő gyerekekkel kerülnek ilyen helyzetbe.

Szóval, sok mindent megéltem én is ebben.

Jártatok terápiára?

Én annyira szerettem volna, ha eljön velem (én időnként eljártam pszichológushoz, már csak a társaság kedvéért is, de egyedül nem lehet megoldani)

A belső frusztráció, a kisebbrendűség érzés, a bizonytalanság, az,hogy nem volt képes bízni bennem, a gyerekkorának köszönhető-gondolom-, de nem hagyta ,hogy segítsek.

Pedig, és ezt csak nagyon halkan jegyzem meg, nem is akarok tudomást venni róla,de valahol úgy érzem, nem így akarta ő sem, tényleg szeretett engem,(lehet,a maga módján még most is)minket,és voltak szép időszakaink.aztán újra kifordult magából.

Tényleg tiszta betegesen viselkedik.

A mai napig játsza a kis játszmáit,pl,újságolja a gyereknek,hogy benne lesz a tv-ben, sajtótájékoztatót tart a polgármesterrel.

Aztán ő ott sem volt, szó sem esett róla.Tudom.

Tegnap megkérdezte a gyereket, nézte-e a tv-t?

Merthogy azért nem volt látható,mert szándékosan háttérbe húzódott,elbújt a kamerák elől.

Ötvenen túl van,ez már csak rosszabb lesz?

Nem mindegy , már csak a gyerekek miatt sem, meg hát magam miatt sem, mert szeretnék már nyugodtan élni,már amennyire hagy.

És mire számithatok,ha kimondják a válást?

Ez egy beteg ember. Nem csoda, hogy nehéz tőle megszabadulni.

Valóban csak hasonló az én esetem.

Míg a tiéd kezdettől beteg volt és az a mai napig, az enyém sokáig rendben volt, aztán néhány év "őrület", aztán most szépen kezd rendbe jönni.

No meg az anyósom is egy tünemény volt és szépen nevelte fel a fiát... nem is hasonlíthatók össze az anyósaink. Szerencsés voltam ebben nagyon.

Viszont a férjem a betegsége idején paranoiás tünetként szintén rosszindulatúan anyagias lett.

De tudod, ezek a belső erős frusztrációik miatt, az örökös szorongásuk hatására jön elő.

Nagyon mellbe vágott néhányszor a dolog, hogy nem normális. Aggódtam is érte és nagyon megsértett sokszor olyanokat mondott, tett, hogy a frászt hozta rám, no meg a teljes bizonytalanságot.

Eleinte semmit nem értettem, de szerencsére elég kíváncsi természet vagyok és utána néztem a tüneteinek, meg bezséltem okos, képzett emberekkel és lassan rájöttem, hogy mi a helyzet. Nem volt az se jobb, hogy már tudtam mi a baj, mert a megoldást nem láttam. Aztán csak éltünk ahogy tudtunk... mesélhetnék...

Most még mindig vele vagyok, közben a gyerekek már felnőttek... én megkeményedtem... jó állásom van és értem a helyzetünket. Lehet, hogy még kezelni is tudom? Fogjuk rá :-)

Azt hiszem ez mindenkinél úgy van, hogy mindig az adott körülmények közt kell valahogy elnavigálni. Egyszerre semmit nem lehet megoldani.

Aztán, hogy szétmegyünk-e, ki tudja? A jövő zenéje. Most, hogy gyógyul, megint az a rendes ember (bár megbízni nagyon nehéz a történtek után benne), akit előtte is lehetett szeretni, meg sok minden összeköt úgyis. Hát, nem tudom.

Köszi, aranyos tőled!

Mikor is írtam a fórumot,2007 év vége felé?

Na, innen még majdnem 2 év.

2008-ban ott rontott nagyon sokat,hogy majdnem sikerült kilábalnia a munkanélküliségből. Majdnem,mert kellett volna a bizi másolatok a munkahely betöltéséhez.

Eljátszotta,hogy nem találja.

Én még a levéltárba is elmentem,hogy majd lesz másolat.

A férfi a naplót elém tárta,hogy abban az osztályban,amit állított, nem végzett.

Közben a leendő munkáltatója is kerestette a suliban,amit elkezdett.

Csak elkezdte, de mint kiderült nem fejezte be.

Telefonált a nő,hogy nincs egy befejezett éve sem.

És ő még akkor is tagadta.. állította,hogy van érettségije.

Na itt aztán elege lett mindenkinek belőle, főleg a lányomnak,aki akkor készült kemény munkával az érettségire.

Azt mondtam neki, ha nem produkál munkavisznyt 2 héten belül, elmegyünk.

Aztán mégsem.

2009 májusa tette fel az í-re a pontot.

Volt a nagymamámtól 10-20 000ft-om a szekrényemen.

Szóltak a gyerekek,hogy az apjuk,amig dolgozok kutakodik a szekrényemen. Na,én eltettem a pénzt,és mire hazamentem, már ordított,hogy tegnap még ott volt, hol van?

Annyira utáltam emiatt is,mert a mami akkor már nagyon beteg volt.

Ő küldte azt a kis pénzt..aztán eljöttünk, kis idő múlva a gyerekek miatt vissza,mert a lányom mindne áron akarta.

Azt mondtam, ok, tudok mellette élni érzelemmentesen, de normálisan, partnerségben, de ennyi,egy fedél alatt legyen a család.

de nem ment 3 hétig.

Akkorra már mindenhová követett, féltem is tőle,beadtam a válást,és végleg elköltöztünk.

Menekültünk.

amikor éjjel arra ébredtem,hogy nem alszik,hanem felettem könyököl,és néz. Amúgy sztem ez tuti betegség.

Sztem én voltam a félelme tárgya. Amit ő csinált velem,velünk,azt kivetítette rám.

Úgy járt a lakásban,hogy folyton nézett visszafelé,mint ha félnie kéne valamitől, közben mi féltünk tőle.

Aztán jött az,hogy külön, zaklatott, járkált, telefonált,.. egy idő után feljelentgettem,és szerencsém volt,mert sokat hibázott,és kapott egy év vádhalasztást ,majd most fog lejárni, sajnos.

Közben hátráltatja a válást, már 3 éve tart.

Most épp a kisfiut kéri, amiatt megyünk pszichológiai vizsgálatra.

Semmi kapcsolat nincs köztük, kényszerből megy a gyerek, 20 percet tölt vele, séta,aztán ennyi.

A lányom totál eltávolodott tőle, nem segíti őket semmivel,nem is fizet gyerektartást sem.

A bíróság meg asszisztál hozzá,mert egy fia döntés nem született 3 éve, csak az ő láthatása.

Én jól vagyok, és csak azért nem léptem eddig,mert ismertem őt,nem könnyű megszabadulni tőle.

Jól értem? ht keksz a fórumindító,csak más volt a nickneve?

Nekem is volt más nevem, elárulom...:)

Helloka!

Fogok írni ha kicsit több időm lesz,remélem hamarosan, este felé.

Én meg itt a balszélen, ha jól emlékszem. lentebb a Fórumok nevű ajánló keretben.

Nem gond, mert képzeld, írt ide már másnéven, olvasd el itt a tetejét. Szóval bicskanyitogató egy rohadt történet. De ha egy ilyen alakkal hoz össze a sors bárkit, abból sok jó nem fog kisülni az is biztos.

Hát szia!

Ez igen!!! Még hogy kicsi a világ, meg hogy a véletlen... de örülök, hogy írtál, pedig nem is reméltem amikor észrevettem a dátumokat.

Figyu, engem érdekel, mert hasonló, de csak hasonló cipőben topogtam korábban.

Sikerült a lábadra is ráállnod :) miután a sarkadra már sikerült? :) Piszokul drukkoltam ahogy olvastam a fórumod. Gondolom, igen, mert azért meg kell élni, pláne ha is vannak. Mi nők képesek vagyunk a legvadabb bravúrokra is. Előtte én se gondoltam volna magamról.

Kedves dithel!

Ha nem halászod elő a fórum mélyéről az ezer éves témámat, eszembe sem jut,de ezt a fórumot akkor,én indítottam.

Nem tudom,érdekelhet-e valakit a történet,ha igen esetleg majd írhatok róla.

Röviden annyit,hogy 2009-ben végleg szétmentünk,azóta folyamatban van a válóper,és még közel sem járunk a végéhez.

Nem rajtam múlik.

Súlyos agybaj. Mióta tart?

És a 16 évi közreműködésed, a család vállalás satöbb? Számít neked mit karatyol amikor látványosan meg van zuhanva? Gondolom nem volt mindig ilyen, mert hogy bírtad volna ki idáig? Vagy alapból tud ilyet?

Sziasztok! Kicsit változott az életem,elkezdtem dolgozni.

Nagyon kemény,de remélem,megtudom szokni,nagyon pozitívan állnak hozzám.

Itthon most csönd van,elvagyunk egymás mellett,még segít is ,de munkája nincs.Eltörte a könyökét egy hete.És nekem egy jó szavam nem volt hozzá,inkább letoltam,hogy minek mászkált.,nem tudom,nem megy.,nem sajnálom,inkább ellenkezőleg.A nagylánnyal vitázott,mert az nem hajlandó segíteni neki,azt mondja,menjen a szomszédba,ha be kell kötni a cipőjét,vagy kabátot gombolni.Vajon mért viselkedik igy vele?Engem is felháborít,de a gyereknek ez csak úgy " jön".Azért rossz lehet neki.,ez biztos.

Elhiszem!Én is sokszor elgondolkodom,hogy mit keresek itt??!Az én gyerekeim is megkérdezték már párszor,hogy hogyan tudtam hozzámenni?!DE!!!!Azon is gyakran elgondolkodom,hogy ha nyernék annyit a lottón,hogy új életet tudnék kezdeni,akkor elhagynám-e??!!Ha körülnézek,akkor sokkal "rosszabb "pasikat látok(nem külalak)..többet isznak,nem dolgoznak,játékgépeznek...stb.

Az enyém legalább rengeteget dolgozik,ápolt,nem mindennapos a pia,és mindennap elmondja,hogy szeret...Tehát nem lehet mindenki vagy fekete,vagy fehér,van jó és rossz oldalunk is...A másik az,hogy én többet senkivel nem kötném össze az életem,de azért belegondolok,hogy egyedül......

Van egy olyan mondás,hogy rossz a rosszal,de rosszabb egyedül....

Azt is ezerszer meggondolnám,hogy vissza a szülői házba....Egy-két hétig ellenne az ember,de aztán ott is csak nehezen megtűrt,bármennyire is szeretitek egymást.....(én nagyon szeretem a szüleimet,apu naponta jön,én is megyek(anyuhoz sajnos már csak a temetőbe),de össze nem költöznék)

Szószó...,tanácsot adni nem lehet,Te élsz ott,de ALAPOSAN MEGGONDOLNI MINDEN LÉPÉST,LEHETSÉGES KÖVETKEZMÉNYT

Kívánok sokkal boldogabb új esztendőt!!!

Az agyagiak igazából másodrendűek,és ha egyszer ráveszem megem és elmegyek,dehogy kell nekem az ő háza,b.. meg!Az én fejemben is megfordult,amt irsz:,egpróbálok kicsit játszani,jó pofit vágni,szépen beszélni....de nem nagyon működik,Én nyers vagyok,kimondom amit érzek,kiül az arcomra,úgyis érzi.

Tegnap fél 10-kor megkértem,oltsa le a villanyt,a kisfiú lefeküdt,és a lámpa 3 db 100-as égővel a fejünk fölött ég.Na lett ám sértődés,nem is szólt hozzám,de nem is kell,nem érdekel.Mindíg ez van,és nem érti meg,hogy pihenni szeretnénk,és zavaró afény,a kisfiúnak pihire van szüksége.,és engem is zavar.Szóval iylen fafejű.

Nem könnyű tovább lépni,és nagyon meg is kell gondolni!A gyerekekkel jövedelem nélkül lehetetlenség albérletbe menni,de még,ha lenne is fizetésed,akkor is nehéz.Anyukádhoz visszamenni,csk átmeneti megoldás lenne(ha lenne),de két héten belül már ott is útban lennétek.Hiába tudják a gyerekek,hogy milyen az apjuk,ellened fordulnának,mert a viszonylagos nyugalmukból kizökkentetted őket.Én azt mondom,(tudom,hogy nagyon sokan nem értenek velem egyet) végy erőt magadon,és,ha mostanában jobb kedve van a párodnak,próbáld meg tisztázni vele a kapcsolatotokat,legyen egy nagy kibékülés(lehetőleg szex is).Ha jól sikerülne,akkor gyakoribbá tenni,te is kezdeményezhetsz....Szépen beszélni vele,este puszival várni,a jó édesanyját nem emlegetni.(és ne felejts el lottót venni,és várni a csodát)Ne támadjatok rám,ezekért!Egyedül élni is nagyon rossz lehet.A gyerekeid abban a korban vannak,hogy nem árt,ha az apa is ott van mellettük.Az sem kizárt,hogy egy ennél is rosszabb kapcsolatba tudnál csak menekülni,ahol szintén mondhatják,hogy nyítva a kapu...

Úgy látom,hogy teljesen tökéletes ember nincs,muszály kompromisszumot kötni

Még valami,aztán eldugulok:))Az ügyvéd pénzbe kerül(sokba)A 16 év együttéllés még nem közös vagyon,az a közös,amit a házasságkötésetek után vettetek,vagy építettetek.Mi közösen építettünk,de az anyosómtól kapott telekre,ezért a ház kizárólag a férjem nevén van.(nem régen szembesültem vele egy földhivatali adatlap kikérése során)Tehát,ha esetleg elvállnánk,akkor pereskednem kéne a fele vagyonért.

Na,tényleg jó éjt!

Bármire, amire úgy gondol, hogy nem tudhatod meg, titok. Vagy megtörtént vagy jelenleg is történik.

Lehet pici vagy nagyobb dolog-dolgok is.

Ha nincs vaj a füle mögött, akkor értelmetlenül nem csinálná - szerintem.