Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

·

Kányádi Sándor: Mint öreg fát az őszi nap

mint öreg fát az őszi nap

lemenőben még beragyog

és elköszön a szerelem

jöhetnek újabb tavaszok

hajthat még rügyet lombokat

gyümölcsöt többé nem terem

felejtgeti a titkokat

miket senki sem tudhatott

őrajta kívül senki sem

fészke is üresen maradt

elhagyták kiket ringatott

üresen ing-leng üresen

de boldogan föl-fölsusog

ha valaki még néhanap

gyér árnyékában megpihen

Kun Magdolna: CSENDES LÉPTEK

Csendesen lépkedem, és arra gondolok,

mily' gyorsan repülnek a színes tavaszok;

mily' gyorsan sápad el a napsugaras nyár,

s mily' hamar elhervad a pipacsos határ.

Csendesen lépkedem, s kicsit könnyezem,

megsiratom mindazt, ki már nem lehet velem;

kinek sárgult őszi lomb már nem hull levelet,

kinek sírján szél pergeti a homokszemeket.

Az emlékezés közben elhalkul szavam,

s megköszönöm Istennek mindazt, amim van;

mert oly' sokan elmentek kiknek többé már

nem virul ez életben pipacsos határ…

Kányádi Sándor: Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,

ha te hozzám nem hajolnál,

te sem volnál, ha nem volnék,

ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te:

só vagy az én kenyeremben,

mosoly vagy a bajszomon,

könny vagyok a két szemedben.

Köt a vére, köt a vérem:

szeretőm vagy és testvérem.

köt a vérem, köt a véred:

szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,

viharom, ki szerteszaggatsz,

szelőd vagyok, ki simogat,

viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,

én sem volnék, ha nem volnál.

Vagyunk ketten két szép nyárfa,

s búvunk egymás árnyékába.

"A Nyár megállt, és felemelte halkan a fejét.

Szomorúan a fákra nézett,

megtörölte két könnyes szemét és ment tovább.

A bükkök ajkán elhalt a beszéd.

Szél megtorpant. Madár elhallgatott.

Csak a patak szíve zakatolt

nyugtalanul, rémülve, akadozva.

A Nyár ment át az erdőn,

s amerre elhaladt:

a néma erdő döbbent katonái

tisztelegve álltak sorfalat."

/

Wass Albert - A nyár ment át az erdőn."

Wass Albert:

ŐSZ 🍁🍂

Valahol sárguló avarba

kacagva tépnek a szelek,

valahol elmerengnek búsan

és fényvesztetten a szemek,

egy hófehérke kis koporsót

valahol csöndesen lezárnak,

valahol lombok dalolnak

halotti dalt az alvó nyárnak.

Valahol esténként bolyongva

bekószáljuk a könnyes utcát,

álmunkat hasztalan keressük:

őszi szelek már messze fújták,

nótáink is – döbbenve látjuk

lombbal, madárral messze szálltak…

úgy kísérjük ki, nóta nélkül

koporsóját a szőke nyárnak.

Ady Endre: Az undor óráiban

Jobb az undor, mint a harag:

Be jó volna fölszabadítnom

Egy nagy, elforduló undorral

Harag-hörgette magamat.

Én, halni térő agg legény,

Napjaimat már csak kihúzom

S gyermekeket nem fogok hagyni

Romlás és pusztulás helyén.

Ha gőgös, dőzsölő hadak

Ültek nyakára romló népnek,

Így van az rendjén bizonyára

S csak aki méltó, az szabad.

Egy-két szegény iródiák

Sohse állitott meg még sorsot

És népeket veszejtő, titkos,

Törvényes, nagy tragédiát.

Gőgös undorral volna jó

Nézni, hogyan kerül zátonyra

Kalózok kezén martalékul

Egy gyönge bordás, rossz hajó.

Itt voltunk: voltak vészjelek,

Sopánkodtunk, sírtunk, dühöngtünk,

Bűnös, gyáva hajó, tűrd most már,

Hogy mozi-képként nézzelek.

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten

szerencsét,

szerelmet, forró

kemencét,

üres vékámba

gabonát,

árva kezembe

parolát,

lámpámba lángot,

ne kelljen

korán az ágyra hevernem,

kérdésre választ

ő küldjön,

hogy hitem széjjel

ne dűljön,

adjon az Isten

fényeket,

temetők helyett

életet -

nekem a kérés

nagy szégyen,

adjon úgyis, ha

nem kérem.

Kun Magdolna : Mikor bezárul az ajtó

Mikor bezárul az ajtó, és nem vár többé senki,

mikor szeretnél, de nem tudsz újra hazamenni,

akkor érted meg, hogy számodra mit is jelentett

az a ház, hol eltölthetted a gyermekéveket.

Mikor anyád és apád helyett csak a csend fogad,

s érzed, hogy hiányuknak könnye fojtogat,

akkor döbbensz rá majd, hogy mit sem ér az élet,

azok nélkül, akik oltalmaztak, védtek.

Ha az ajtó bezárul, többé nem lesz módod arra,

hogy aggódó szavaikat szíved befogadja,

mert ahol a csend az úr, ott már nem lesz hallható,

jóra kérő, megbocsátó szép szülői szó.

Így amíg megteheted, mint érzőlelkű gyermek,

ne hagyd őket magukra, dédelgesd, szeretgesd

azokat az embereket, kik mindent feladtak,

azért, hogy az élettől, te pofont sose kapj.

"Elaludni készül a nyár,

Ködök lusta fellege száll,

Hűvösebb az éjszaka már.

Vigyázz rám!..."

Dés László

Meggyesi Éva: Ha bántanak...

Ha bántanak is, te ne szólj egy szót sem,

ne is figyelj rá, mit is mondanak,

ne hagyd, hogy téged gyűlölet vakítson,

s ne hassanak rád mérgező szavak.

Sok rosszat látok, s hogy miért?

Nem értem,

hiszen az élet csak egy pillanat!

Nem gyűlölködni, szeretni kéne,

Egymáshoz bújva egy öreg hárs alatt.

Barátnak lenni egymást segítve,

s kinyújtott kézzel megragadni azt,

ki téged lát csak a könnyeken túl is,

s nem ragadja el gyilkos indulat.

Keresni mindig a jót és a szépet,

s a zizegő lombot, a lankás dombokat,

megcsodálni a reggeli fényben,

Ahogy a napfény közöttük halad.

Szeretni kéne, s ha hideg szél fújna,

kitárt karokkal átölelni azt,

ki tehozzád bújik, amikor fázik,

s nem kérdezni, hogy eddig hol maradt.

Feledni mindent, ami csak rossz volt,

elhinni azt, hogy lesz még új tavasz,

s bármit mondanak, ne hallgass rájuk!

Csak tedd a dolgod, s jó ember maradj.

Aranyosi Ervin - Nem adhatom fel

Mikor összetörnek dédelgetett álmok,

mikor önmagamra sehogy sem találok,

mikor szürkeségben fuldoklik a lélek,

amikor nem érzem már azt sem, hogy élek…

.

Mikor ábrándjaim szilánkokra esnek,

mikor a barátok más utat keresnek,

mikor az igazság elveszíti arcát,

amikor a szív is feladja a harcát…

.

Mikor árny takarja az egész világot,

mikor nem lelem a régi boldogságot,

mikor hátba támad az, akiben hittem,

mikor kételkedem, hogy itt él az Isten…

.

Akkor, mond barátom, hogyan tegyek csodát,

megkezdett utamon, hogy haladjak tovább?

Honnan vegyek erőt a hétköznapokhoz,

ha az én szívem is fájó terhet hordoz?

.

Mikor számomra is nehezebb az élet,

mikor az utamon csak csoszogva lépek,

mikor azt is látom, másnak még nehezebb,

mikor felém nyúlnak segélyt kérő kezek.

.

Mikor azt látom, hogy sárban fuldokolnak,

mikor az a kérdés, vajon lesz-e holnap?

Mikor egész világ omlik össze bennem,

amikor azért is, erősnek kell lennem!

.

Mikor én adhatok reményt, kapaszkodót,

mikor segítenem kell a panaszkodót,

mikor én vagyok csak utolsó reménye,

akkor nem hunyhat ki fényszórómnak fénye!

.

Akkor minden áron, talpra muszáj állnom,

amit már elkezdtem, azt tovább csinálnom,

mert nem adhatom fel, nem visz rá a lelkem,

mintha sose fájna, úgy kell remekelnem…

Juhász Gyula : Most szépül meg...

Most szépül meg e szomorú élet,

Mikor a nyár elfárad ragyogni,

Engem várnak: őszi egek fénye

S őszi mezők későn virulói.

Hozzám akkor jön fájó vigasszal,

Ha már mindent elhagy a szerencse,

Ragyogjatok, őszi egek fénye,

Őszi öröm bánatos gerezdje!

Sátorom az átlátszó mennyország

Kéklő selyme csillagtakaróval,

Nászi fáklyám őszi egek fénye

S indulóm a mély erdei sóhaj.

Engem nem bánt a világi múlás,

Szép szerelmem a szelíd szeptember,

A bánatom őszi egek fénye,

Violán túl ragyogó színekkel!

Sárosi Árpád: Az erdőben

Összecsókolgatom, meg-meg ölelgetem,

Szeretem a fákat.

Örömmel fogadják, suttogva altatják,

Aki bús, ki fáradt.

Ez itt, csendesíti lázadó lelkemet,

Az ott, dalra biztat.

Ez meg, elfödöz, ha csókkal csillapitjuk

Szomjas ajkainkat.

Keresek valakit. Lába nyomát nézem.

És meg is találom.

Ugy suhant az erdőn, a virágos uton

Mint tavaszi álom.

Egyedül járt erre? Szóljatok ti tölgyek!

Vagy valaki mással?

Kinek vére forróbb, ki erősebb nálam,

Ki győz uj varázzsal...

Miért titkolództok! Nem egyedül járt itt?

De a fák nem szólnak.

Rám hajolnak búsan, s lábai nyomára

Virágokat szórnak.

Lassan surran ki a nyár az ajtón,

Óvatos, hogy észre ne vedd,

Nem köszön el, csak titkon

Itt hagy magából egy kis meleget,

Mely nemrég még forrón izzott,

Szép lassan majd elfeleded,

Nem ígért semmit, de mégis tudod,

Visszatér majd, ha elengeded.

Őrzöd melegét, ajtódat bezárod,

Ha kimész, kabátod keresed,

Érzed, tudod, bandukolhat bárhol,

Nem hagyott el szerelmesed.

Nem! Csak egy kis időre elutazott,

De küldi hűségesen a leveleket,

S ha résnyire kinyitod az ajtód,

A szél besöpri, így üzen neked.

Aztán, mikor már emléke halványodott,

Szép lassan elköszönnek az "emberek",

Törli a lábát, s félénken ott kopog,

Te megbocsátasz, s boldogan beengeded.

Heniger Istvánné- Távozóban

Pósa Lajos - Isten veletek!

- Villásfarkú fecskék,

Isten veletek!

Miért is kell, miért is kell

Útra kelnetek!

Halljátok-e, hogy sír

A réti patak!

Látjátok-e: a fák

Hogy bólintanak!

- Hej, ez a búcsúzás

Szomorú nekünk!

Fényes napkeletre

Búsan érkezünk:

Hiába borul ránk

A pálmalevél:

A honi akácfa

Csak szebbet regél.

Oda is halljuk a

Síró patakot;

Látjuk az ereszes,

Csöndes kis lakot.

Álmunkban a lelkünk

Vissza-visszaszáll:

Vígan csicsereg, hogy

Fészkére talál.

- Villásfarkú fecskék,

Isten veletek!

Miért is kell, miért is kell

Útra kelnetek!

Olyan a szívünk, mint

A síró patak...

Szerencsés utazást,

Vándormadarak!

Várnai Zseni - Őszi dal

A nyár szerelme forró és merész,

de édesebb az őszi napsütés,

a csókja már nem éget, mint a láng

csak simogat, mint egykor jó anyánk,

szívünkre könnyű, enyhe fénye hull...

és mindennap korábban alkonyul,

korábban alkonyul.

Az ősz szerelme, mint a kósza szél,

hol lágy zene, hol vészes szenvedély,

a fény, az árny oly gyorsan változó,

mint életünk, e hullámzó folyó,

még kék az ég, de már is el borul...

és mindennap korábban alkonyul,

korábban alkonyul.

Bús könnyet ont a szürke őszi ég,

zordan borong a felhős messzeség,

egy csonka ágra csapzott varjú száll,

mint Rembrandt rézkarc, olyan most a táj...

csak nézem és szívem elszorul:

jaj, minden nap korábban alkonyul...

korábban alkonyul..

Shakespeare mondta.

Az idő túl lassú azoknak, akik várnak, túl gyors azoknak, akik félnek, túl hosszú azoknak, akik gyászolnak, túl rövid azoknak, akik ünnepelnek, de azoknak, akik szeretnek, az idő az örökkévalóság.

És az idő olyan tökéletes, hogy a végén mindig megadja az okot.

Az okát annak, amit akkor nem értünk, vagy nem akarunk megérteni.

És az idővel rájövünk, hogy egyes emberekkel elveszítjük az időt, másokkal elveszítjük az időérzékünket, másokkal pedig pótoljuk az elvesztegetett időt.

És ez az, amiről az idő élete szól.

És micsoda irónia, hogy emberként gyakran azt akarjuk, hogy az idő gyorsan teljen el, és begyógyítsa a sebeket, máskor pedig azt akarjuk, hogy ne teljen el, hogy lassan teljen el, és hogy a lehető legjobban élvezzük.

Csak hozzuk ki belőle a legjobbat.

Mert az idő olyan, mint egy folyó, és nem érintheted kétszer ugyanazt a vizet, mert nem fog újra elfolyni.

Élvezd tehát életed minden pillanatát, mert minden megélt pillanat soha többé nem jön el.

És mindig tartsd észben, hogy...

A múltat soha nem változtathatjuk meg, de lehetőségünk van arra, hogy tanuljunk belőle ⏳️✍️

DSIDA JENŐ:KICSI RÓZSA…

Ha nagyon egyedül vagy, kicsi rózsa,

s végtelen éjjel ködharmata hull,

én mellédsimulok hangtalanul.

Ha árvaságod szívet-facsaró,

csak szólnod kell és támaszod leszek,

élő, egyszerű rózsafakaró.

Ha síró, szellemjáró éjfelen

végigszáguld a szél zúgva, seperve,

eldughatod az arcod kebelemre.

Ha babonázva arcodba mered

a sápadt, kaján, torzult holdvilág-arc,

elfödöm gyöngéden a szemedet.

Ha fáj, ha üldöz valami titok,

belefújok egy kicsi ezüst sípba:

gondot-űzni tündéreket hívok.

Alkonyatkor a napba bámulunk,

imádkozva, míg eljön a sötét

és álmodjuk az egymás közelét.

S mikor szirmodat sóhajok se tépik,

egy frissharmatú, boldog éjszakán,

ketten, szótlanul felnővünk az égig.

1923

Nagy Ilona (pirospipacs) : Nyárbúcsú

Láttam, ahogy indul, de még visszaint,

mosolyától pirosabb lett a pad,

vállán általvetett hosszú ujjú ing

jelezte felém, tovább nem marad.

Míg elsétált a kitaposott nyomon,

sovány melegét húzta a gyepen

és fülembe súgta, jön majd a rokon

- hogy bánatomból csöppnyit elvegyen.

Úgy ment, mint nincstelen, se zsák se csomag,

körötte szelet dúdoltak a fák,

s fáradt nyomait csókolták az utak

ahogy múlttá lépett, a semmin át.

Jönnél-e velem

Jönnél-e velem, dombon-hegyen át,

mikor lehullatják levelüket a színes őszi fák,

s dühödt szelek marcangolják büszke ágait,

hogy porba temessék a nyarak álmait.

Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e akkor,

mikor égi mennydörgés, vad ereje tombol,

s útmutató csillagfények nem világlanak,

azon a kavicsrögös úton, hol lépteink halad.

Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e kedves,

ha tudnád, hogy vesztes minden olyan perced,

ami felém, űz, felém, hajt, felém, vezérel,

s aminek az igazában magad sem hiszel.

Jönnél-e, parancs nélkül, önként, kéretlen,

hogy szebbé tedd, s jobbá tedd, röpke életem,

s hogy könnyebben viseljem el a magány hidegét,

mely nélküled, lassan végleg felemészt.

Vagy inkább maradnál, messze, tőlem távol,

hol minden szerelem hűlt parázson lángol,

ahol az élet is, csak ütött-kopott hangszer,

melynek elszakadt húrján két szívsóhaj halt el.

Kun Magdolna

🍂🍂🍂

ITT VAN AZ ÔSZ, ITT VAN UJRA

Itt van az ôsz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetôre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szeretô anya.

És valóban ôsszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szemébôl is látszik, hogy csak

Álmos ô, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan

Lantomat megpenditem,

Altatódalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem. -

Kedvesem, te űlj le mellém,

Ülj itt addig szótlanúl,

Míg dalom, mint tó fölött a

Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Ajkadat szép lassan tedd,

Föl ne keltsük álmából a

Szendergô természetet.

(Petőfi Sándor )

Ady Endre: Párisban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

Kánikulában, halk lombok alatt

S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.

Nézd, milyen szomorú az augusztusi nyár,

mintha tudná, hogy az elmúlás kapujában áll,

mintha érezné a fagyott föld havas kő rögét,

mely jégpáncélba zárja a napláng melegét.

Nézd csak, mily bánatos minden falevél,

mely rozsdaszínben sárgul a lombok tetején,

s melyek úgy fogódznak az elgyengülő ágba,

mint tévelygő gyermek az anyai szoknyába.

Nézd csak, mily törékeny ez a kérészálmú élet,

miben elgyengült hang már az a madárdalos ének,

mi egykor oly mélyre lopta szívünkbe magát,

hogy azt hittük örökké tart e vidám csacsogás.

Kun Magdolna - Augusztusi könnyek

Wass Albert: Olyan jó volna messze menni

Egy őszi estén útra kelni,

elűzni minden kósza álmot

szivárvány-fátylat, délibábot…

Olyan jó volna messze menni.

Ha majd szívem a csendbe döbbent,

nem várni több találkozóra,

mosolytalanra, búcsúzóra…

Jobb volna úgy: nem sírni többet.

Az árvaságot elfeledni,

eltemetni egy tarka álmot

fájdalmakat, szomorúságot…

Jobb volna úgy: ne tudja senki.

Egy alkonyatban útra kelni,

magammal vinni minden szépet:

szerelmes szókat, halk emléket…

Olyan jó volna messze menni…

Fa leszek, ha fának vagy virága.

Ha harmat vagy: én virág leszek.

Harmat leszek, ha te napsugár vagy...

Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország:

Akkor én csillaggá változom.

Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy

Egyesüljünk) én elkárhozom.

(Petőfi Sándor: Fa leszek, ha...)

Juhász Gyula

Azt álmodtam...

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről

Az ember és a föld csak élt tovább.

Tavasszal kicsíráztak a göröngyök

És kivirítottak a violák.

A madarak vígabban énekeltek

És gondtalanul járt a szende őz,

A gólyák télre ismét útra keltek

És százszor szebben múlt a csendes ősz.

A börtönök küszöbét dudva verte,

Kivirágzottak az utcakövek,

Illat tömjéne szállt áldón az estbe

S örökre elhervadt a gyűlölet.

Séta közben

Szabó Lőrinc

Jó volna csöndben, egymagam,

úgy élni, békén, boldogan,

mint a pipacs vagy ott alább

a margaréta, a szarkaláb, –

jó volna egy kis tanyai ház

előtt őrt állani, nyurga akác,

és megborzongani, szótlanúl,

ha az égre éji vihar vonul,

és reggel a fénybe kéjesen

belemosni millió levelem.

Jó volna szállni, ameddig a szem,

kék fátyol lenni a hegyeken,

felelőtlen, kóbor szelek

módján futkosni, egyre szebb

és távolibb országokon át,

jó volna, mint a kis kacsák,

fürödni, patakban, szitakötők

fia lenni, vagy malacok között,

akiket nem kínoz öntudat,

heverni a sárban a nap alatt.

Jó volna, – óh, de nehéz a szivem! –

átszűrni magam az elemeken,

hisz csoda-balzsam a puha sár,

mit esőből s porból kever a nyár:

óh, elaludni a föld vegyész

kezében, úgy, hogy az ébredés

kihagyja a bűnt, embert, – s virág

lenni csak, pipacs, szarkaláb,

vagy legfeljebb a tanyai ház

előtt az a szép ártatlan akác!

Móra Ferenc - A CINEGE CIPŐJE

Vége van a nyárnak,

hűvös szelek járnak,

nagy bánata van a

cinegemadárnak.

.

Szeretne elmenni,

ő is útra kelni.

De cipőt az árva

sehol se tud venni.

.

Kapkod fűhöz-fához,

szalad a vargához,

fűzfahegyen lakó

Varjú Varga Pálhoz.

.

Azt mondja a varga,

nem ér ő most arra,

mert ő most a csizmát

nagy uraknak varrja.

.

Darunak, gólyának,

a bölömbikának,

kár, kár, kár, nem ilyen

akárki fiának!

.

Daru is, gólya is,

a bölömbika is,

útra kelt azóta

a búbos banka is.

.

Csak a cinegének

szomorú az ének:

nincsen cipőcskéje

máig se szegénynek.

.

Keresi, kutatja,

repül gallyrul gallyra:

"Kis cipőt, kis cipőt!" -

egyre csak azt hajtja.

Garai Gábor: Nyári búcsú 🌞

Itt ülök a nyár ölében,

szalma száll a szívem körül

szerteszét.

Nagyanyám idézi ajkam,

és a főszél szövi rajtam

szőttesét.

Fönn kék az ég, mint az élet,

erős a föld, mint a lélek,

hull a Nap.

Nincs felhő, mit elzavarjak,

sárga magra kondor varjak

hullanak.

Tegnap – csalfa szájú gorgó –

fordultam, mint napraforgó

örömre,

s úgy nézek ki most e nyárból,

mint ki búcsúzik a tájtól

örökre.

Pilinszky János

Kétféle

Kétféle nap kétféleképpen ragyog,

elárvulok, sötétedem a fényben,

köztem s egy távol nádas rajza közt

mutál vékonyka földi jelenlétem.