Jeles nap

Ugyanúgy hétfőre esett, mint az idén. Kemény hideg idő, közel 40 cm-es, előző napokban esett hó. A felkelő nap sugarai alig-alig tudtak áttörni az éppen felszállni készülő köd fátylán.

Ez volt az első munkanapon ott, ahol közel 15 évet lehúztam, és ahol rengeteg tanultam.

Három évvel korábban érettségiztem, majd első munkahelyem az a cég lett, ahova még suliból 2 éven keresztül szakmai gyakorlatra kijártam. Érettségi előtt 1 hónappal ment szülési szabira (6 hónap) egy bérszámfejtő hölgy. A nagyfőnök mondta, ha elfogadom az állást, akkor megvárják míg túl leszek az érettségin, nem keresnek mást.

Akkor még nem volt szabad szülési szabadságon levő személy helyére (irodai munkakörbe) felvenni mást, hát papíron én is figuráns lettem. El is tüntettek az irodáról, amikor a megyéről jöttek a nagyfőnökök. A tervező mérnök vitt magával terepre, és gyalogoltam a mérőrúddal, fogalmam sincs, minek is nevezik hivatalosan. Előző nap szóltak, úgy készüljek, öltözzek, és persze a napi kaja+víz, amit csomagoljak magamnak. Árok-oldalban, vén eperfa tövében ebédeltünk. Oltári meleg volt, azt hittem ott halok meg. Még szerencse, hogy csak 1 napról volt szó. :))

Aztán, amikor már közeledett a szülési szabi vége, elkezdtem azon filózni, hol is fogok azok után dolgozni. Ismerősöket, volt osztálytársakat kérdezgettem, hallottak-e valahol megüresedő munkahelyet. Még a pinpongozó, teniszező sporttársaimat is megkérdeztem. Azt mondta J., hogy pillanatnyilag ő keres (mint főkönyvelő) bérszámfejtőt, mivel eddig is abban a munkakörben dolgoztam, menjek ki a gyárba egy pofavizitre, ő szól az igazgatónak.

Az igazgató nyugdíj felé közeledett, sajátos humora volt. Akkoriban jött divatba a miniszoknya. Állítólag amikor fizikai dolgozónak jelentkezett felvételre egy fiatal lány, azt mondta neki: magát felveszem, hogy legyen pénze hosszabb szoknyára. :))

Engem is felvett, két hét felmondási idő után már az új helyen dolgoztam. Igaz, hogy kint a város szélén, de elég jó buszjárat, nem volt vészes. Persze J. a munkahelyen főnök, edzéseken ugyanolyan sporttárs, mint bárki más, így telt el bő két év.

És ekkor J. váltott munkahelyet, elment egy nagy céghez közgazdasági osztályvezetőnek. Ez őneki nemcsak pénzbeli, de a szakmai ranglétrán is előrelépés volt. Azért nem mindegy, hogy főkönyvelő egy 600 fős cégnél, vagy osztályvezető egy 1600 főt foglalkoztató megyei vállalat központjában.

Eltelt 1-2 hónap, amikor azt mondja nekem az egyik edzésen: el akarlak csábítani arról a munkahelyről, az új helyen a közgazdasági osztályra kellene egy jó gépíró, aki a táblázatokat is olyan pontosan, hibátlanul és megfelelő külalakkal gépeli le, mint te. Tudja, hogy ehhez nem kell érettségi, de ahogy lehetőség lesz rá, osztályon belül előrébb léptet, és végzettségemnek megfelelő munkakört/fizetést kapok. Egy hetet gondolkoztam, és a következő edzésen igent mondtam. Jó, akkor menjek ki (az a város másik végén volt, szintén buszjárat) és keressem S-t, a főkönyvelőt, majd ő lesz, aki a próba-gépelést kiadja, és ellenőrzi.

S. először kezembe nyomott egy napilapot, majd a Magyar Közlönyben rábökött egy részre, ott kezdjem el, a végén valami kész táblázatot kellett másolnom. És persze mérte az időt, hogy 5 perc alatt mennyi anyagot tudok legépelni és mennyi hibával... megfeleltem.

Így jött el ez a nap, az első munkanapom, leszálltam a csuklós buszról, és csak néztem, hogy az a busz, amelyik előtte dugig volt utasokkal, totál kiürült.

Ott ragadtam közel 15 évre. Közgé érettségivel, gépíróként kezdtem, de a főnök tartotta a szavát. Annak az évnek végén ment nyugdíjba az osztályunkról egy bácsika, addig mint statisztikus dolgozott, én léptem a helyére, és helyettem vettek fel másik gépírót.

Később elvégeztem az akkor még 3 éves mérlegképest, másik 2 évet az ágazati minisztérium által tartott, szervezett gazdasági tervek egységes készítéséhez szükséges tanfolyamot Pesten. Kéthetente hajnalban busszal fel, este haza. Azok után ismét csak előrébb léptem a ranglétrán, én készítettem az egész (megyei) vállalat éves gazdálkodási tervét, és az évközbeni gazdasági elemzéseket. Ha valahol nagyon eltértek a tényszámok a tervezettől, megvizsgáltuk mi az oka, intézkedési, cselekvési programokat dolgoztunk ki, amelyek alapján a vezérkar döntött a "hogyan tovább"-ról.

Idővel J-nek egy másik helyen főkönyvelői munkakört ajánlottak, persze, hogy elment. Az új osztályvezetőnk egy fiatal, közgazdasági egyetemet végzett csaj volt, szerettük. Persze közben ő is elment gyes-re, egyhuzamban 6 évig volt otthon...

Azok az évek nekem elég kemények voltak. Végeztem a magam munkáját, de az osztályvezető munkája is az én feladatom lett. Nem volt könnyű, de bizonyítani akartam, hát végigcsináltam. A főnökök is elégedettek voltak velem, így én is tudtam, éreztem, hogy szakmailag nagyot léptem előre. Azt hiszem, ez a 6 év volt, az igazi kiképzésem.

Ott ismertem meg leendő férjemet is, az ebédlőben szúrtuk ki egymást. Leginkább mindenki minden nap ugyanoda ült, a közvetlen munkatársakkal egy asztalhoz. Egy alkalommal leült hozzánk. A kolléganőimet ismerte, engem is bemutattak neki, őt meg énnekem... így kezdődött. Később tudtam meg, hogy előre lebeszélte a lányokkal, hogy hagyjanak az asztalnál egy üres helyet neki.

Amikor már meggyűrűztük egymást (vagy ő engem?), megkérdezte tőlem egy idősebb kolléganő: Tudod te, hogy mit csinálsz? Hát persze hogy tudom! Mint a legtöbb menyasszony, fél méterrel a föld felszíne fölött, lebegve jártam... esküvő után nem sokkal rájöttem, miért is kérdezte tőlem ezt a hölgy. Persze senki nem törődött volna a helyemben azzal, hogy idős hölgyek mit magyaráznak egy fiatal, szerelmes lánynak. A fiatalok már akkor is csak a saját fejük után mentek. :))

Tizenöt évvel később, mint közgazdasági osztályvezető helyettes léptem ki a cégtől, engem is elcsábítottak egy másik helyre, főkönyvelő helyettesnek, persze jóval magasabb fizetésért. Már akkor is mindenki pénzből élt. Hát mentem.

Ezt a munkahelyet sohasem fogom elfelejteni, sokan dolgoztunk ott, sok minden történt, de nagyon sokat köszönhetek neki. Ezért jeles nekem az a bizonyos február 1. hétfő.