Beszélgetés - önmagammal

Az előző cikkemben: "Találkozás - önmagammal" címmel írtam le, hogyan lehet kapcsolatot teremteni önmagunkkal, a saját belső lényünkkel, a lelkünkkel.

Idő kellett hozzá persze, hogy a gyakorlatot elsajátítsam, a régen elveszett kapcsolatot újrateremtsem én és a valódi lényem, a lelkem között, de sikerült. Ahogy írtam is, attól kezdve felerősödött bennem a belső ráérzés, az intuíció, amely nyomán erővel, hittel töltődtem fel. És megszaporodtak életemben a csodás véletlenek.

Örültem neki, de nekem akkor ennél sokkal többre volt szükségem. Kilátástalan volt az életem, akármihez kezdtem, minden balul sült el, egy szerencsétlen, kétbalkezes, sikertelen, értéktelen és talpra állni képtelen embernek éreztem magam. Az önértékelésem a bányász béka feneke alatt...

Tudni akartam, hogyan lehet innen felállni, mert nem akartam életem végéig a gödör fenekén élni.

Hát nekiláttam a következő gyakorlatnak, amit az említett könyv tanított: hogyan tudok rákérdezni dolgokra, és hogyan kell a kapott válaszokat fogadni.

De mit kell tenni azért, hogy a beszélgetés egyáltalán létrejöjjön?

Most ezt a gyakorlatot, ezt a tudást szeretném itt leírni, talán másoknak is segítség lehet saját életében.

Üljünk le, helyezzük magunkat kényelembe, mindegy hogy török-ülésben, vagy egyszerűen egy fotelben. Csukjuk le szemünket, lazítsuk el izmainkat, és figyeljünk befelé, oda a gyomrunk legmélyére, oda, ahol a valódi lényünk, lelkünk lakozik.

Nem kell már sokáig várnunk az ismerős érzésre, a lágy ölelésre, a simogató melegségre, mert ekkorra már a mindennapi kapcsolatunk erős, és el nem szakítható. Találkoztunk önmagunkkal, rátaláltunk egymásra.

Mielőtt gondolatban bármi kérdést is feltennénk, bármit is kérdeznénk, előtte az agyunkban száguldozó gondolatokat kell megállítani, az agyunkat teljesen üressé kell tennünk!

Hát ez nem könnyű! Próbáld csak meg, ha hangosan elkezded ismételni, hogy: most éppen arra gondoltam, hogy:

- milyen nagy a csend a házban,

- inni kellene egy korty vizet,

- el ne feledjem, hogy ezt-azt még meg kell csinálni....és így tovább, a gondolatok ott cikáznak az agyunkban, szinte egyetlen pillanatot nem töltünk gondolatok nélkül.

Márpedig ezeket a gondolatokat meg kell állítani.

Erre egy saját módszert találtam ki, most azt írom le:

magam elé képzeltem egy futballpályát, és a körülötte levő futó salakot, amelyen kisebb-nagyobb gátak, akadályok, vizesárkok, 3-4 méter magas megmászandó röplabda hálók, és bármi akadályok, amiket csak el tudtam képzelni... a startnál pedig a gondolataim ú.n. pálcika-emberkék alakjában. És én, aki a lelátón ülök, és gondolatban csak azt hajtogatom: megállnak a gondolataim, megállnak a gondolataim.

Látom magam előtt, ahogy a kis pálcika emberkék egymás után dőlnek ki a sorból, egyik a felállított gátban botlik el, a másik a vizesárokban merül el, vagy éppen egyik gáncsolja a másikat és mindketten elterülnek... megállnak a gondolataim, megállnak a gondolataim, és már csak egy van talpon, de a cél előtt ő is kidől... Megálltak a gondolataim!

A kérdésem, amit akkor feltettem:

"Mi a dolgom, mit kell tennem ebben az életben?"

Gondoltam én itt arra, hogy talán majd azt tanácsolja, tanuljak meg valami más szakmát, vagy menjek el ide-oda, akármi kézzel fogható választ vártam, ami a materiális világban útnak indít, irányt mutat, segít kilábalni.

A válasz, amit kaptam, egy gondolat volt, mely megdöbbentett, és egyáltalán nem tudtam mit is kezdjek vele.

"Terjeszd a fényt, terjeszd a szeretetet."

Ettől a választól először lemerevedtem, majd mint a gumilabda ugrottam fel a fotelból, és csak álltam ott, és azon gondolkodtam: ez meg mi volt?

Napok múlva megismételtem a gyakorlatot, remélve, hogy majd valami konkrét, kézzel fogható választ kapok, de ettől kezdve erre a kérdésemre válasz nem jött. Semmi.

De mert korábban egyetlen alkalommal sem csalódtam, ha a belső hangra, sugallatra hallgattam, hát elkezdtem komolyan gondolkodni azon, mit is jelenthetnek ezek a szavak?

Persze közben jöttem-mentem, kerestem a lehetőségeket, hol-mit tudok tenni a napi gondjaim megszüntetésére, és ismerősökkel, barátokkal találkoztam, dumcsiztunk erről-arról. Mondták, hogy működik a városunkban egy reiki klub, hetente összejönnek, közös meditáció, és beszélgetések, kezelések, ismeretségek, jó kis társaság. Bárkit szívesen látnak, menjek velük.

Korábban is olvastam már erről, de fogalmam sem volt, mi fán terem, hát elmentem. És azt vettem észre, hogy teljesen feltöltődtem, életerősnek, energiával teltnek éreztem magam, és szinte sütött a bőröm, békesség, megnyugvás töltött el. Akkoriban úgy jellemeztem: "azért vagyok ideges, hogy miért nem vagyok ideges???"

És valahol belül kezdtem azt érezni, hogy ezzel talán rátalálok arra az útra, ami a gyakorlatban kapott feladathoz vezet.

Minden embernek kétféle feladata van az életben:

- az egyik az élet fizikai, materiális síkján. A napi munka, család, a mindenki által jól ismert hétköznapi életünkben végzett munkánk,

- és a lelki fejlődés útján elvégzendő feladatok, kitűzött cél

A fizikai síkon megélt események, melyekből szintén sokat tanulhatunk viselkedésünk, jellemünk, érzelmeink ápolása, javítása érdekében.

Itt azért sok lehetőségünk van, hogy szabadon döntsünk és cselekedjünk szakmánk, munkahely, párkapcsolat, bármely téren.

A lélekfejlődéshez kapott feladatot vagy megcsinálod és fejlődsz, vagy topogsz egy helyben, és maradsz, ahol vagy!

Csak mellékesen jegyzem meg, ebben a reiki klubban történt: az egyik ottani hölgy, kérdezte tőlem, hogy én egyébként mivel foglalkozom, miből élek? Azt nem akartam neki mondani, hogy éppen semmiből, erre (magam sem tudom miért?) kiböktem, hogy könyvelek. Jaj de jó, az ő főnöke éppen könyvelőt akar váltani, menjek be másnap az üzletbe, és majd ott tudunk beszélni...

Így indult a saját könyvelő irodám, amire előtte életemben sem gondoltam volna, mint lehetőségre. Véletlen? Hát véletlenek nincsenek!

A "Terjeszd a fényt, terjeszd a szeretetet", mit is jelent?

Ha én segítek valakinek bármiben, és visszavárom később tőle a segítséget, akkor nem szeretetből cselekedtem, hanem érdekből.

Ha szeretetből cselekszem, nem várom a viszonzást. Ha viszonozni akarja az illető, azt mondom: köszönöm, rendes vagy, de most inkább segítsd azt a másikat, és majd ő is tovább segíti a következő rászorulót... és a segítség, a szeretet ekkor terjed, nem pedig két ember között pattog oda-vissza, mint a pingpong labda.

Terjeszd, add tovább, és ha így teszel, biztos lehetsz abban, majd amikor neked lesz szükséged segítségre, lesz a közeledben valaki, aki megsegít!

Segíts ott, ahol segíteni tudsz. Egy-két bátorító szó, ami reményt, hitet, bátorítást ad a másiknak a nehéz napokban, percekben, töröld le a könnyeket az arcáról, öleld meg, ha éppen arra van szüksége, mosolyogj rá, ha az kell, vidd fel helyette a kosarat az emeletre... apróságok, amelyek beragyogják a másik ember életét.

Segítsd a másikat! Terjeszd a fényt, terjeszd a szeretetet!