Főoldal » Írások » Szépség & Egészség témák » Hogyan viselkedjünk egy súlyos beteg emberrel

Hogyan viselkedjünk egy súlyos beteg emberrel

Idén január 25-e egy szép napsütéses nap volt. Szabadságot vettem ki és mivel eljutottam egy vizsgálat miatt a nagyvárosba, ezért csavargást is terveztem, de nem gondoltam volna, hogy az MR mindent megváltoztat. Hiszen akkoriban már nem is szédültem annyira és a beutaló orvos is azt mondta, hogy nem fognak találni semmit, csak azért kéri a vizsgálatot, hogy megnyugodjak… Aztán hirtelen kikaptak a gépből és afelől érdeklődtek, hogy merre jártam addig. Közölték, hogy lehívnak hozzám egy orvost. Egy fiatal, szimpatikus orvos jött újabb kérdésáradattal, majd hirtelen közölte a diagnózist: agydaganat. Miközben nem tudtam úrrá lenni a rám szakadó érzéseken és potyogtak a könnyeim, azt mondta, hogy „Nyugodjon meg, nem fog meghalni.”
Hogyan viselkedjünk egy súlyos beteg emberrel
pixabay

Addig ismeretlen terepre tévedtem. Éltem a kis életemet egy ideje már furcsa, rémisztő szédüléssel tarkítva, de álmomban se gondoltam volna, hogy beteg lehetek. Hiába mentem el előtte több orvoshoz is, félrediagnosztizáltak és apró kis vérnyomás problémát találtak, de az MR után ott volt a monitoron a valóság. Felfogni se volt egyszerű. Akárcsak a rokonaimnak, ismerőseimnek, kollégáimnak. Nem is tudták, hogyan viselkedjenek. Ráadásul a családomban rövid időn belül másodjára köszöntött be komolyabb betegség. Négy éve hozzátartozóként szenvedtem végig a várakozás hónapjait, most érintettként. Van tapasztalatom mindkét oldalról és látom, hogy az emberek milyen esetlenül, megfontolatlanul tudnak reagálni.


Nekem általában pozitív tapasztalatom van, de az emberek néha alapvető hibákat követnek el, meggondolatlanul szólnak. Talán banálisnak tűnik az írásom egyik-másik része, de mindegyik tapasztalatból (legyen az rokoni vagy saját) építkezik. Mit tegyünk és mit ne egy beteg emberrel:


Ne tűnj el!

Nővérem életéből a legjobb barátnője tűnt el, mondván, hogy „nem akar zavarni” és nem tud mit kezdeni a helyzettel.

A legrosszabb, amit tehetsz, ha szimplán azért, mert nem tudod hogyan viselkedj eltűnsz a beteg életéből. Minden eddiginél nagyobb szüksége van jelenlétre, támogatásra, barátságra. Szimplán azért, hogy a saját lelkedet védd, mert nem akarod látni a szenvedést, a sírós vagy letargikus embert ne fordíts neki hátat! Lehet, hogy egyik nap nincs kedve beszélgetni és neked az a feszült hangulatú fél óra további fél nap töprengést és kellemetlenséget okozott, de légy toleráns. Aki barát az a bajban is barát.


Ne csinálj úgy, mint ha semmi se történt volna!

A főnököm az elsők között tudta meg állapotomat. Pár nappal később már mentem dolgozni. Bár megkérdezte, hogy akarok-e róla beszélni, akkor még nem nagyon tudtam mit mondani. Próbáltam erős maradni, hiszen akkor még nem beszéltem a professzorral és nem tudtam mi hogyan lesz, arról nem is beszélve, hogy még nem akartam világgá kürtölni. A legnagyobb csodálkozásomra ő a továbbiakban úgy tett, mintha semmi se történt volna. Többször felhívatott, még több munkával halmozott el. Tolmácsolta egy másik kolléga bírálatát a munkámra, amely egyrészt versengésből adódott, másrészt nem az volt a megfelelő alkalom erre.

Tudom, ez egy munkahely, viszont a főnököm egyébként „otthonos” közeget igyekszik teremteni a munkahelyen is. Éppen ezért tűnt nagyon részvétlennek.


Ne kelts benne lelkifurdalást!

A beteg a közlés után sokkhatás alá kerül. Persze először sajnálja magát, keresi az okokat, hogy miért alakult így. Lehet, hogy rossz életvitel, lehet, hogy örökletes tényező. Ebben az időszakban ne az legyen az első, hogy őt bírálva közlöd, hogy szerinted mit cselekedett rosszul. Épp eléggé nehezedik rá a betegsége súlya. Lehet, hogy maga is visszafordítaná az időt és nem dohányozna, többet edzene, nem fojtana magába dolgokat stb.

Lehet, hogy igazad van, de a lényegen, a betegségen ez nem változtat semmit és nem segít az állapotán, viszont lehet, hogy még nagyobb letargiába sodrod ezzel.


Ne sírj!

Bár lehet, hogy meglep a betegségének híre és nem tudsz másképp reagálni, lehetőleg ne sírj a jelenlétében. Lehet, hogy ő bizakodó és erős, te pedig ezzel rossz kedvet okozol neki vagy úgy érzi, hogy elsiratod.


Kerüld a szánakozó pillantásokat!

Van az úgy, hogy az emberek nem tudnak meglepettségükben hogyan reagálni és kiül az arcukra a döbbenet, a szánakozás, a „jaj, de jó, hogy nem én”. Kerüld ezt! Te kisétálsz az ajtón megkönnyebbülve, ő azonban ott marad a szorongásában a betegségével.


Legyél jelen!

Ne érezd azt, hogy mindenféleképpen és mindig a helyzet magaslatán kellene lenned és megtalálnod a megfelelő szavakat. Ő sem várja el! Néha már maga a jelenléted is sokat segít. Ne légy zavarban, ha éppen sír. Nem kell mindent kommentálnod! Már az is elég, ha megsimogatod, hagyod, hogy lecsillapodjon.


Áldozz rá időt!

A beteg ember hamar elég tudatos lesz. Közli, ha magányra, pihenésre van szüksége. Alapvetően ő a betegsége tudatával kel, ébred, az után olvasgat, tájékozódik, kérdezősködik. Szüksége van felüdülésre, kíváncsi, hogy mással mi történt. Néha ezek az órák jelentik a kapcsot a külvilággal, az ismerősökkel. Ezek biztosítják a szórakozást, azt, hogy nem kell végre a betegséggel foglalkoznia.

Ha olyan állapotban van, hívd el sétálni, moziba. Teremts az állapotának megfelelő könnyed programokat!

Ha kezelésre jár és fájdalmai vannak, néha legtöbbet azzal tehetsz, (ha ismered a háztartását) ha feltakarítasz helyette, befizetsz csekket stb. Kérdezz rá, hogy miben tudnál neki segíteni!


Imádkozz érte!

Főként akkor segíthet sokat, ha hisz Istenben, de akkor is, amikor tudja, hogy aki azt mondja „Imádkozok érted!” Istenfélő ember. Hiszen tudja, hogy aki imádkozik érte az a saját esetében se tenne másképp és hisz ennek erejében. Különben is néha van, hogy elfogynak a szavak és ez a legtöbb, amit tenni tudsz érte.


Mit mondjuk, tegyünk és mit ne?

Mosolyogj! Persze ne akkor, amikor rossz hírt kap, de alapvetően már maga a mosoly is biztató tud lenni és jobb kedvre derít.

Kérdezd meg, hogy miről szeretne beszélni, mit szeretne csinálni.

Ne adj tanácsot csodálatos gyógymódokról! Hagyd a győzködést! Többnyire a súlyos betegségek kialakulását, gyógymódját nem tudják. Majd ő olvasgatással kialakítja a saját álláspontját. Ha ebben a témában segítséget kér, akkor támogasd, de ne állítsd be semmit úgy, mint az egyetlen üdvözítő megoldást.

Hagyd az apró hazugságokat! „Annyiszor akartalak már hívni!” Nem hívtad! Mind a ketten tudjátok, hogy ha lett volna benned kellő elhatározás, úgy is megteszed.


Kerüld a hasonló mondatokat:

„Nem nézel ki betegnek!”, „Ehhez túl fiatal vagy!” – Ezektől még ott áll a tény, hogy beteg. Különben is mit mondjon rájuk?

„Hős vagy!”, „Erős vagy!” – Ő szívesen lemondana arról, hogy hős legyen és arra sem tart igényt, hogy erősnek tartsák, szimplán csak jól akar lenni, meggyógyulni és élni az életét, akárcsak mások.

„Majd ezután tudod csak értékelni igazán az életet!” – Majd, ha ezen a „leckén” túl jut? Akkor majd megérdemli?

„Találkoztam egy ismerőssel, akinek pont ez a betegsége és jól viseli!”, „Egy ismerősöm is beteg volt és meggyógyult.” – Attól még, hogy az ismerős jól viseli vagy meggyógyult, nem mindenki szervezete ugyanúgy reagál.

„Mindennek oka van…” – Meglehet, de ő ekkor elkezdi keresni az okot, hogy mit rontott el, mivel érdemelte ezt ki.


Legfőképpen legyél ember! Van az úgy, hogy a betegség csak úgy megesik az emberrel. Váratlanul, kiszámíthatatlanul jön. Ma én, holnap te…


És hogy mi lett az én „történetemmel”? Megműtöttek. A daganat jóindulatú volt és bízom benne, hogy soha ki nem újul.




Írta: SDitti, 2018. július 10. 09:35

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook