Nőgyógyász kálvária

Nekem is van pár történetem:

Voltam olyan nőgyógyásznál, akivel maximális meg voltam elégedve. Nem fizettem neki soha! Sajnos költözés miatt nem tudok már hozzá visszajárni, így kénytelen voltam egy másikat felkeresni. Érdeklődtem ismerősöktől, ki, hova jár, mennyiért, gyűjtöttem az infókat, hiszen tényleg, annyira nem mindegy.

Barátnőm javasolta az egyik doktor magánrendelőjét, és azt az infót is kaptam, hogy a doktor kórházi dolgozókat ingyen vizsgál. (Egészségügyi dolgozó vagyok, ez a doktor ugyanabban a kórházban dolgozik, mint én, de a magánrendelője külön van)

Elmentem hát a magánjába, kérdezte a foglalkozásomat, hol dolgozom, stb…persze elmondtam. Ennek ellenére nem érdekelte, ugyanúgy elkérte az árát a vizsgálatnak. Nem panaszkodom, hiszen tudtam, hogy fizetős, akkor persze fizetünk, tulajdonképpen nem számítottam másra. Úgy éreztem, alaposan megvizsgált, nagyon kedves volt, barátságos, a rendelője igen szépen felszerelt, berendezett, az asszisztensnő segítőkész, kedves, barátságos, a környezet- a váró is kellemes.

Egy bajom volt, amit furcsálltam, hogy nem adott a vizsgálatokról, eredményről papírt. Semmi nem volt a kezemben, hogy esetleg otthon jobban utánanézhessek az eredményeknek, vagy ha esetleg valami történik velem, ami miatt bekerülök a nőgyógyászatra, meg tudjam mutatni az előző papírjaimat. Furcsa volt, de nem törődtem vele, hiszen elégedett voltam, a doki szerint pedig minden rendben volt. Mégis, nyugtalanított, hogy nem adta kezembe a saját eredményeimet.

Néhányszor még voltam nála, sohasem kaptam leletet, papírt. Aztán úgy alakult az életem, hogy anyagi gondjaim adódtak, nőgyógyászhoz viszont el kellett mennem. Nem tudtam megengedni magamnak a magánrendelőt. Érdeklődtem árakról, orvosokról, nézegettem fórumokat, kaptam jó sok véleményt, és persze ellenvéleményt, tehát semmire sem jutottam. Végülis úgy döntöttem, bemegyek a kórház ambulanciájára, hiszen ingyen van, és kötelesek ellátni. Persze ezt a tartottam a legutolsó lépésnek, de pénz híján nem volt más lehetőségem . És magamban rimánkodtam, hogy ne egy hírhedt dokit fogjak ki.

Időpontra mentem, 1 órát mégis kellett várnom a vizsgálatig, ráadásul átküldtek egy másik ajtóhoz is. Már a váróban kérdezték a nők, hogy van e fogadott orvosom. Mondtam, hogy nincs. Ahogy várakoztam, az előző magánrendelős orvosom ment el előttem, rám is nézett, de még csak nem is köszönt. (Nem vagyok rosszindulatú, lehet, tényleg rossz az arcmemóriája.)

Aztán mikor behívtak, (az eddig ismeretlen) orvos nagyon rideg és türelmetlen volt. Úgy beszélt velem, mintha csak munkát, gondot csinálnám neki, azzal, hogy odamentem. Odaadtam neki a régebbi leleteimet, először mohón azt nézte rajta, hogy ki volt az előző orvosom, és hol történt a vizsgálat, majd utána a leleteket. A leleteim még a legrégebbi orvosomtól származtak, egy másik megyei városból, így nem szólt semmit, mert nem ismerte a doktort, de gondolom, ha a magándoki papírjait adtam volna át, biztos elküldött volna hozzá. Na ebből a szempontból jó is, hogy nem adott a magándoki leleteket.

Az asszisztensnő pedig végig partner volt ebben a viselkedésben. Nagyon megalázva éreztem magam, rendkívül rosszul esett ez a viselkedés, még az asszisztenstől is. Merev és rideg volt mind a kettő, mintha összebeszéltek volna ellenem. (Vagy mindenki ellen, aki még a váróban volt?)

Gyanítottam, hogy az orvos is siethet valamelyik fizetős pácienséhez.

Kis híján sírva jöttem el egészségügyis, és intézeti dolgozó létemre! Ne értsetek félre, természetesen az egészségügyi dolgozó sem részesül jobb bánásmódban, de kicsit olyan ez, mint pl. a kalauznak az utazási kedvezmény, vagy az éttermi szakácsnak az étkezési kedvezmény, szóval azért gondolom soron kívüli juttatást mindenki elvárhat a munkahelyén. Én is, pláne, hogy ahol dolgozom, az ottani főorvos (nem nőgyógyász) is megvizsgál minket soron kívül, ha panaszunk volt, csináltathatok egy labort, anélkül, hogy hosszú órákat kellene várnom, míg sorra kerülök, stb…

A nőgyógyászaton nem vártam tulajdonképpen semmi különös bánásmódot, csak normális hangnemet, de azt hiszem, azt mindenki elvárna, meg esetleg az asszisztens nőtársam empátiáját, ha már az orvosét nem kaptam meg. De nőtársam nem mutatott sem együttérzést, neki is csak a munka volt velem.

Ezt az orvost azonban több fórumon is megemlítették, hogy mennyire rendes, mennyire elégedettek voltak vele. Nekem üres volt a pénztárcám, bizonyára azért nem láttam semmi jelét az emberségének. Egy kolléganőm is elégedett ezzel a doktorral, Ő mondjuk 50 ezret hagyott nála szülés után, pedig jól tudta a doktor, hogy az intézeti dolgozó, mégis szemrebbenés nélkül elfogadta.

Igaz, nálam is ellátta a feladatát, de tett is róla, hogy soha többet ne menjek a munkahelyem nőgyógyászati ambulanciájára. Bár vissza kellett volna mennem kontrollra, eszembe sem volt oda menni.

Tovább kutakodtam orvos után, keresgéltem, úgy voltam vele, hogy akkor nincs más hátra, mint magánrendelő. Örültem, ha találtam egy jó hírű orvost. Akit ketten dicsértek, azt legalább 3 ember lehúzta, és ez így ment mindenkivel, aki fellelhető volt a környéken. Eléggé elkeserített a dolog, hogy vagy van az ingyen ambulancia, ahol nyűgnek néznek, és van a 7000-Ft-nál kezdődő takaros kis magán. Az ember egyszer még kiszorítja az összeget, de ha vissza kell járni? Tényleg fizetni kell 1-1 jó szóért, emberségért, hogy megértsék, hogy segítségre van szükséged, tényleg fizetni kell alapvető dolgokért?

Végülis egy másik kórház idős nőgyógyászánál kötöttem ki, egy ismerős által. Már annyira beleuntam a nőgyógyászok infó gyűjtésébe, hogy erre az orvosra nem voltam kíváncsi, gondoltam, lesz, ami lesz.

Hatalmas csalódás-de kellemes csalódás. Ingyenes kórházi ambulancia szintén, de már egy másik kórházé. Nem tudom, ez kinek a javára írható, de már a regisztrációnál is kedvesen fogadtak, nem kötöttek bele abba, hogy lakóhely szerint nem is tartozom a kórházukba, holott ahova területileg valóban tartozom, ott már a területen kívüli ellátás csak igazgatói engedéllyel lehetséges. Azt sem tudom, kinek köszönhető, hogy nem kellett annyit várnom, hamarabb kaptam időpontot is, a váróban sem kellett sokat ücsörögnöm. Nagyon kedves, készséges asszisztensnő, aki hellyel kínál, bíztatóan mosolyog, mutatja a vetkőzőt. Az orvos idős, ősz, türelmesen kérdez. Mivel a magánrendelőből nem volt papírom, így megmutatni sem tudtam. Persze mindent elmondtam, hogy anno milyen panasszal mentem oda, emlékeztem a gyógyszerekre, amit kaptam, és mondtam, hogy hát semmi írásos bizonyítékom nincs. Nem tudom, hogy hitt-e nekem, de nem szólt semmit. Hát jól esett, hogy nem kapta le a fejemet, vagy vágta a képembe, hogy ha akarja, hiszi, ha akarja, nem hiszi - ugyanis tudom, hogy ez így megy, elsősorban a papírra támaszkodnak.

A vizsgálat is rendben zajlott, még nyugtató szavakat is kaptam a dokitól.

Szerencsére azóta nem kellett visszamennem, de mindenképpen nyugodtabban jöttem el onnan, és mivel tudom, mire számítsak legközelebb, nyugodtabban is megyek, már amennyire az ember nyugodtan áll elébe egy nőgyógyászati vizsgálatnak.

Végülis mondtam az ismerőseimnek, hogy kihez mentem végül, valaki meg is jegyezte: „ Ahhoz?! Még mindig praktizál?!” Mondom: „Igen, de én meg voltam vele elégedve. Kaptam jó szót, bíztatást a vizsgálat mellé, nem forgatta a szemeit, hogy mi a francnak jöttem, és embernek nézett. Ráadásul nem fizettem érte. Nekem ez megérte, én azt hiszem, minden orvosnak ilyennek kéne lennie.

Ja, és a lényeg, nem is jeleztem, hogy egészségügyi dolgozó vagyok!

Egy gondom van, ennek a kis kórháznak a nőgyógyászati osztálya bezár a közeljövőben. Na, most akkor hova, merre tovább?