Meggyógyulok! Legyőzöm a candidát!

Tegnap ilyenkor még nem voltam ilyen vidám!

Ezúttal súlyos az ok, amiért újrakezdem/folytatom a harcot a kilók ellen. Mindenkinél el kell jönnie a pillanatnak, amikor azt mondja: ELÉG!

Hát az én életemben tegnap jött el, nem tavaly novemberben, mint ahogy hittem. Ha akkor jött volna, nem hagyom abba a diétát!

Hogy értsétek, mit zagyválok: végre leesett, hogy súlyos árat fizetek egy-egy finom falatért! Végre rádöbbentem, hogy az életem a tét! Igen! Nem kevesebb, mint az ÉLETEM! Az egészségem, a testi-lelki jólétem, és bizony az élettartamom (basszus, mint egy elemnek).

Tudni kell, hogy az én esetemben a legfőbb bajforrás a candidiasis, elég régóta. Mikor először szembesültem vele, legyőztem! Májer voltam! De kifelejtettem, hogy ez makacs dolog, és ha folytatom az életmódom, kiújulhat.

A candidáról nagyon sokat olvastam, mit lehet enni, mit nem, mit kell rá szedni, hogyan alakul ki és szűnik meg. Évekig csend volt, voltak kisebb-nagyobb jelei, és úgy általában mindig tojtam rá.. Elmúlt, visszajött, elmúlt visszajött... ezt játszottuk, mígnem egyszer már nem akart elmúlni.

A folyamatos viszketés "odalent", hajhullás, alvászavar, depresszió, és a legcsúnyább: gombás foltok a bőrön. Lehetőleg a legszembetűnőbb helyen, például a nyakon elöl, hogy mindenki lássa. Vagy a hajlatokban, hónaljnál, mell alatt, hogy nyáron is garbóban rohangálj!

Tavaly nyáron tetőzött a baj, olyannyira elszaporodtak ezek a csúnyaságok, hogy még a bőrgyógyász is kiakadt. Két könyök hajlatban 4x4-centis körök, hónaljnál körben, a mell alatt milliónyi apró pötty, és a nyakamon egy 4 centi magas "gomba-pánt", ami majdnem körbeért! Plusz a fejbőrön gombás "telepek", ha mindez nem lenne elég. Meg is örökítettem, mintegy elrettentésként, hogy ne engedjem visszatérni.

Kilencezer forintot hagytam a gyógyszertárban, egy hét alatt elmúlt mind, és akkor végtelenül hálás, boldog és óvatos voltam. De sajnos nem eléggé! Ugyanis nem gondolkodtam hosszú távon, mint előtte sem soha! Mikor elmúlt a baj, mindig visszatértem a káros szokásokhoz…

A bőrgyógyász azt mondta, szerinte hajfesték és dezodor-allergia, és használjak illatmentes deót, meg ne fessek hajat.

Na mondj ilyet egy fodrásznak, akinek az eredeti hajszíne szőkés, és feketére festi! Növesszem le? Az, hogy néz ki?! Vágjam le? Végre megnőtt! Így hát újra és újra befestettem, "rendes" deót használok, aminek meg is lett a következménye: kiújultak a "bigyóim". Most nem annyira, mint tavaly, de közel járok hozzá! A krém, ami van rá, megint nem használ! És még egy hét, mire eljutnék a bőrdokihoz.

Tegnap reggel mély depresszióba zuhanva átértékeltem a dolgokat, és ami ilyenkor nem jó tanácsadó az a kétségbeesés! Mert nem látni tőle a kiutat! És ennek következtében újra áldozni akartam a mazochizmus oltárán: "Nincs kedvem semmihez, nem eszek semmit, mert "nem ehetek semmit", amit igen, az nem kell (mert "nem kívánom"), jaj, én szegény! Jaj, hogy egyeztetem ezt össze a mindennapokkal, a főzéssel, anyagilag hogy bírjuk? Ó én balga, miért nem figyeltem jobban, miért hagytam idáig fajulni... blablabla."

Aztán mikor már Anyut is kiborítottam kellőképpen a negativizmusommal - mert szegény akármit mondott, nem volt jó nekem - ő bölcsen rávilágított, hogy tudja, min megyek keresztül, de van kiút, és igenis meg lehet gyógyulni, és ott vagyunk egymás támaszainak, meg segítjük, támogatjuk a másikat, ha kell! Meg, hogy tudom mi a bajom, és hogy ilyenkor mit kell tennem (és tényleg tudom)! Így szép lassan, könnyek közt, megnyugodtam, és úgy döntöttem: MEGGYÓGYULOK!

Tudom, mi a teendő? Igen!

Tudom, mi a tét? Igen!

Akkor? Mi a túróra várok még?

Ma reggel a dokinál kezdtem, teljes vérképet és vizelet vizsgálatot kértem, nem csak gombára, a cukrot is nézzék meg! Megmondom őszintén, életemben először izgulok a cukor-eredmény miatt, ugyanis életemben először eszembe jutott, hogy velem is megtörténhet!

Változtatok az étkezésemen, tegnap kezdtem, de ezúttal nem diétás szinten, hanem életmód szinten! Soha többet nem akarok meglátni magamon ilyen bosszantó kis vörös "bigyókat"!

Lelkileg is rendbe kell tennem magam, de ebben az ügyben legalább tudom, hol kezdjem! És talán másoknak is lehet ez a cikk egyfajta kapaszkodó, ha nem tudják, merre induljanak...

És, hogy mi lesz a hajammal? Nos, tegnap eldöntöttem, hogy az egészségem MINDENNÉL FONTOSABB, és a külsőm ezután másodlagos! Végre hosszú a hajam, és sötét árnyalatú, ami azért lényeges, mert sokáig váltogattam, keresve "önmagam", és ezt találtam jónak. DE! Most minden további nélkül levágatom és átfestem az eredeti színére, ha a helyzet úgy kívánja! A dezodor-problémám pedig megoldódott: előástam a szekrény mélyéről az illatmentest, és azt használom!

És a tegnapi depiből kilábalva, ma jó kedvűen indítottam, és hiszem, hogy kellő optimizmussal és céltudatossággal (hittel és hálával) ez az egész procedúra nem is harc lesz, hanem sétagalopp!

Ezt már a naplómba írtam: "Tegnap eldöntöttem, hogy meggyógyulok, és tudom, hogy ez egy életre szóló terv, mert ha elmúlt a probléma, akkor sem térhetek vissza a régi szokásokhoz, hiszen akkor ugyanúgy kiújul, mint eddig! Életmód- és szemléletváltás kell, mert már nem csak a fogyás a célom, hanem az egészségem helyreállítása! Ez most mindennél fontosabb! Most én leszek az első magamnak, mindenki más csak ezután jön! Sok időbe telt rájönnöm erre!

Egyelőre konkrét módszerem nincsen, ahogy esik, puffan, de elsődleges tényező: megtanulni, hogy nem az íz számít, hanem a tápérték, nemcsak a minőség, hanem a mennyiség, és nem utolsósorban: mindent meg lehet valósítani, mert arra van időd, amire szánsz! Én pedig így akarom kialakítani az életemet, mert hiszem, hogy össze lehet egyeztetni a megváltozott körülményeket a mindennapok teendőivel! Igényel némi szervezést, de megéri, mert a jutalom: a harmónia és kiegyensúlyozottság lesz! Márpedig, ha békében vagy magaddal, békében leszel a világgal is!

Köszönöm Édesanyámnak, hogy olyan, amilyen! És köszönöm az én szeretett Páromnak, hogy mindig támogat és mellettem áll, hogy vigaszt nyújt és elfogad! És kívánok mindenkinek ilyen családot maga köré, mert ha van a közelünkben, aki felsegít, nem is olyan nehéz felállni!