Leszokni! Leszokni. Leszokni?

Ezzel szemben utáltam a rabságot és hát az árát. Azt is. Drága mulatság volt nekem, mert napi egy doboz simán elfogyott és nem tartoztam akkor sem és most sem a gazdagok közé. Bár a cigimet (többé-kevésbé) magamnak fizettem.

Amikor elkezdtem dolgozni egyre jobban ráébredtem, hogy a dohányzás nem menő, sőt, egyre több kellemetlenségem származott belőle. Magam sem hittem volna, hogy valaha ezt fogom mondani, de teher lett a dohányzásom. Örök rabság volt, nem tudtam tőle szabadulni.

Aztán bekerültem egy nemdohányzó irodába, és számát nem tudom megmondani, hogy hányszor ért emiatt kellemetlenség. Lassan azt vettem észre magamon, hogy fogam, kezem, arcom megmosom egy-egy cigizés után. A kolléganőim (akik ráadásul szerintem még túl is játszották a szerepüket) a hattyúk halálát játszották el minden cigiszünetem után. Teher lett. Egy idő után, már akkor is inzultáltak, ha kimentem dohányozni. Szabályos kötözködésnek éreztem. Megkeserítette mindennapjaimat. Így lassan elvesztette a dohányzás maradék "jó" oldalát is. Nemhogy csökkentette a feszültséget, de még okozta is, mert folyamatos támadási felületet hagyott rajtam, és ezt ki is használták kolléganőim.

A leszokás hosszú folyamat volt. Több kísérletem volt. Elkezdtem azzal, hogy csökkentettem a napi adagomat. Aztán jött pár beszólás, és rögtön a dupláját kezdtem szívni. Aztán csökkentettem a cigaretta erősségét (muszáj volt, mert a kolléganőim kitalálták, hogy az erősebb cigi sokkal büdösebb, mint a gyengébb.. mintha nem lett volna mindegy) Kéket szívtam, lett belőle szürke, majd kb. fél év után fehér, de így sem sikerült teljesen abbahagynom.

Kerestem motivációt, ami segít, ami megerősíti az akaraterőmet, kevés sikerrel. Tisztában voltam vele, hogy a közeljövőben babát szeretnénk, ezért is muszáj leszokjak, de számos bukott kísérlet után ráébredtem, hogy KELL valami segítség nekem. Olyan módszer, ami egy mankó, ami megerősíti az akaraterőmet.

Találtam pár jó ötletet (igaz, gazdag ezo körítéssel) de a lényege jó volt és találtam egy kezelést, ami drága volt, viszont pont azt adta amit vártam tőle. A mankót, a megerősítést, és egy könnyebb út lehetőségét.

Amikor elmentem a kezelésre, akkor úgy éreztem átvertek. Kicsaltak belőlem egy csomó pénzt és teljesen hatástalan lesz. Aztán eltelt az első nap. (Viharos volt, nem részletezem.) Reggel fölébredtem és nem gyújtottam rá. Nem éreztem a kényszert. Nem éreztem szükségét. Csak kívántam. Iszonyúan kívántam a megszokásból.

A harmadik napon rátaláltam a hoxa.hu leszokós fórumára. Belekapaszkodtam, mint fuldokló a mentőövbe, egyszerűen szükségem volt további megerősítésre és csodák csodája megkaptam.

Elkezdtem naplót írni a megélt dolgokról, és lassan eltelt az első hét.

Jött egy májusi hajtás, ami a mi szakmánkban gyilkos és én a hatalmas feszültség ellenére továbbra sem gyújtottam rá.

Nem volt egyszerű, és nem volt könnyű sem. Nem tudom, hogy mi segített, talán mindez összességében adott erőt (és ad a mai napig) ahhoz, hogy megszabaduljak a rabságtól.

Már lassan öt hónapja, hogy abbahagytam. Nem mondanám, hogy leszoktam, csak abbahagytam.

Nem hiányzik már, csak néha, de azt már kimondhatom, és boldogan mondom ki, hogy nemdohányzó vagyok.

Azt remélem, hogy valaki, aki mérlegeli a dohányzást és olvassa a cikkemet, annak segíthetek eldönteni, mert mindent összevéve, én érzem, hogy jobb így. A dohányzás rabság, én most már szabad vagyok (remélem nem csak feltételesen szabadlábon).