Az engedelmesség átka

Erzsike középkorú, nagycsaládos, tisztességben őszülő hölgyemény. A dolgozói társadalom szorgos méhecskéje. Van még vagy tíz éve a nyugdíjig.

Ez eddig hogy hangzik? Átlagosan igaz?

No, de! A mi bájos Erzsikénk megtéveszti ám kőkeményen a környezetét!

Ő az, akire azt mondanátok, bort iszik, vizet prédikál... Ő az, aki felsegít, ha elestél, de ráver a lábadra, és összeszid, hogy "hogy léphettél ilyen hülyén?!"

Szándékosan használtam az eséshez a „hülye” jelzőt, a „rosszul” helyett, mert bizony Erzsike verbálisan sem kímél, ha úgy látja jónak. Tudod, ő elért egy szintre, egy szellemi szintre (az ezotériában) és eleinte tényleg ehhez mérten viselkedett, hiteles volt! Segítőkész, aki nem ráver, hanem bekötözi a lábad, és még a lelked is megsimogatta pár jó szóval. Szerettem és látogattam sokat, beszélgettünk, helyre tett bennem dolgokat, és tényleg emelt a saját szintjére, önzetlenül, szeretettel. Aztán belépett a képbe Darth Vader, aki elkezdte csábítgatni a másik oldalra...

Mielőtt még megdobálnátok, hogy miért írok ilyet valakiről, tudnotok kell, hogy a mi bájos Erzsikénk az ifjú Vader megjelenése után fokozatos átalakuláson ment keresztül. Ez először csak nyugtalanító volt, nem szerettem nála lenni, ha a Nagyúr is ott volt, feszélyezett a jelenléte (fizikailag). Aztán elkerültünk egymás mellől, egy-két évre talán, és mikor újra összehozott a sors, nos, nem akartam elhinni, amit hallottam róla.

Aztán elkezdtem tapasztalni...és szomorúan láttam be, hogy aki nekem egykor "fénysugár" volt, megváltozott!

Persze mindez nem lenne akkora gond, ha nem lennék folyamatos összezártságban vele, és nem érintene napi szinten a "személyisége".

De mondjuk néha pont ez a jó! Mert haloványan még pislákol benne a fény, és van, hogy ő világítja meg elmém setét birodalmát!

De mikor újra érzem "szerető" gondoskodását, előbb utóbb szembesülök vele, hogy ez csak egy mézbe mártott tőr, amit majd belém döf, ha újra zabos lesz a világra.

És miért belém? Nem tudom. Sosem éreztem, hogy ártottam volna neki, sosem szóltam egy rossz szót hozzá (tényleg!), sőt, ha ő beszólt eltűrtem némán. És talán pont itt rontottam el!

Mint egy rosszalkodó gyereknél, nála sem jelöltem ki a határt, hogy meddig simogatás, és honnantól ütlegelés az a bizonyos érintés a lelkemnek.

De sajnos, talán már késő, mert a Sötét Oldal hívása erősebb volt a mi szerény társaságunknál. De mi a helyzet akkor, ha valaki nem is tudja, hogy a rossz oldalon áll??

Na igen! Kinek mi a rossz oldal... ugye? Szent meggyőződésem, hogy Erzsike ugyanezt gondolja rólam, rólunk, másokról. Azokról, akik vele szemétkednek…akik vele rosszindulatúak...

A világ tele van Erzsikékkel, és bizony nem egyszerű igazságot tenni!

Nekem jelenleg Erzsike az, aki bánt, akiből kiábrándultam, akiben csalódtam. De én kinek vagyok az? Ha magamat kérdezném, a válasz az lenne, hogy: SENKINEK! És, ha Erzsikét kérdezem meg? Vajon mit mondana?

Igazság szerint sejtem, mit mondana, mert ismerem a reakcióit, a "mindentudó" válaszait (amit nem sokkal később pont ő cáfol meg... ). De mégsem ezért nem kérdezem őt! Hanem mert könnyebb nekem abban a boldog tudatlanságban élnem, hogy én tökéletes vagyok!

Pedig korántsem érzem annak magam! Külsőleg semmiképp, belsőleg sem, sőt! Kezdek egyre inkább tisztában lenni a hibáimmal, mégis, ha emlékeztetnek rá, vagy olyanra világítanak rá, amivel még nem voltam tisztában, az bizony rém ciki! Először... aztán kellemetlen... aztán elkezdek kérdezősködni, hitetlenkedni, vagy éppen felcsillan a szemem: Jé, ezt eddig nem tudtam magamról! (Bizony! Lehet boldog kimenetele is egy ilyen felismerésnek!)Aztán ott van az a fele ennek az éremnek, amikor elfogadod a rád olvasott tulajdonságot, talán még azonosulsz is vele... de elkezded felismerni minden tettedben, lépten-nyomon "elköveted", észreveszed, és vagy megszégyenülsz, vagy gyorsan korrigálod, de semmiképpen sem hagyod figyelmen kívül!

És valahányszor rájössz, hogy "már megint ezt csináltad", ott motoszkál az agyadban egy apró kis hangya, ami nem megy ki onnan, nem hagy nyugodni: Te NEM vagy ilyen!

De, hát mit tehetnél? Erzsike megmondta, hogy ilyen vagy és kész! És nem küzdesz ellene, nem rázod meg magad és lépsz tovább, mert elhiszed, hogy így van!

Tudod, mit mond Isten a Gonoszról?

Hogy annyi hatalma van fölötted, amennyit MEGENGEDSZ NEKI!

Tehát Erzsike nem is olyan rossz ember, igaz? Hiszen ÉN hittem el neki, amit mondott. Pedig Isten szabad akaratot adott, és bármikor mondhattam volna, hogy: NEM! SOHA!

Erzsike azt mondta: Érezd magad rosszul, mert rongy ember vagy! Én pedig azt feleltem: Igen, máris...!