Hátrányos sorsú gyermekek (beszélgetés)

Szia!

Teljesen egytértek veled.Nálunk is hasonló zajlott, én családom szerény anyagiak mellett de sokat adott:

szép emlékeim vannak a gyerekkoromból(igaz nem nyaralni jártunk, de sokat játszottunk együtt)A párom anyagilag rendezettebb családból jött, de két válást is megért gyerekfejjel, ami a viselkedésén meg is látszott.Mivel a szülők a válással voltak elfoglalva, kevés idő jutott a mindennapi dolgogra.De megtanulta, hogy másikra oda kell figyelni.Ez apróság, de sokat számít és nem kerül pénzbe, sőt van amit nem lehet megfizetni se!(egy gesztus egy jó szó)

A fiatal korról: 27 évesen szültem, a védőnők szerint időben.De ha újra eldönthetném hamarabb vállalnék, a középiskola után dolgozni kezdtem, de

nem csináltam karriert és nem is gyűjtöttem össze akkora összeget, hogy megérte volna kivárni azt kb. 6 évet,most is ugyanott vagyok, csak annyi a különbség, lehet nem lesz második vagy harmadik mert kicsúszok az időből(és nem a nagymamája akarok lenni a gyerekemnek),Jobb lett volna előbb a baba az a 3-4 év letelik gyorsan utánna még könnyebb tanulni munkát váltani(nagyobb gyerkőccel nem gond), én most a kicsivel ilyenekre nem is merek gondolni

sziasztok!

én csak arra szeretnék mondani egy mondatot, hogy igenis létezik abban a hozzászólásban is igazság, hogy az a gyerek aki világ életében rossz példát látott, nehezen tud elvonatkoztatni később. De most jön a lényeg.

Nem feltétlen csak azzal lehet tönkretenni egy gyerek életét ha nem eteted, nem gondoskodsz róla rendesen, részeg az apja, esetleg verik stb.

Ezek nyilván borzasztó dolgok, amik viszont EGYÉRTELMŰEN elítélendők, és nem követendők, ezt egy szocializálódott felnőtt tudja és belátja ha később neki lesz gyereke, ezeket nyilván valóan nem fogja, akarja elkövetni.

Ennél a feltevésnél nem a szélsőségeken van a hangsúly.

az párom családjába nem ivott senki, nem verték, nem éheztették, semmi ilyesmi nem történt, kívülről azt mondaná az ember hogy mintacsalád voltak....

na de és itt a lényeg: a gyermek lelki fejlődését, érzelmi intelligenciáját nagyon sokféleképp el lehet szúrni. El lehet szúrni azzal ha egy férfi nem mutatja a normális mintákat a fiának (nem vesz a feleségének virágot még ünnepre sem, egyszerűen egy érzelmi analfabéta). mint tudjuk a gyerek a minta alapján tanul, a fiú leginkább az apai minta alapján.

nagyon nehéz és összetett megfogalmazni amit gondolok, de hátha megértitek. :)

2 évembe került míg elértem a páromnál azt hogy igazán nőnek érezhettem magam mellette. Nem kaptam virágot se nőnapra, se névnapra, semmire, elfelejtette a születésnapom, gyakorlatilag "éltünk egymás mellett", de nem "egymással", én az elején hisztiztem, mígnem megismertem közelebbről a kedves papát, és hát be kellett látnom hogy szerencsétlen párom (viszonylag korán, 18évesen jöttünk össze) honnan is tudhatná hogy kell bánni egy nővel , hisz ezt látta otthon!!

és mielőtt bárki azt hinné, hogy ezek a dolgok csak olyan hipp hopp működnek, hogy ohh, innentől drágám te vagy istennőm, mindenre figyelek, stb stb, hát sajnos nem így megy.

egy irtó hosszú türelemjáték az én részemről, és kegyetlen erőfeszítés az övéről, hogy megtanulja kimutatni az érzéseit, hogy ne gyengeségnek tekintse azt mondani hogy szeretlek, és bocsánat, hogy fontosak legyenek neki a másik érzései, és tudjon bánni velük.... ez egy nagyon hosszú folyamat eredménye, de igen, tökéletesen elsajátítható, ha önmagában nincs más gond az illetővel, és úgymond fejlődőképes.

és miután egy olyan dolgon hogy "ittak a szüleim" relatív könnyű változtatni, ergo "én nem fogok inni", és ez magával hoz majd minden szükséges változást,

az ilyen nüansznyi sok pici apró lelki sérelem, "félrenevelés" meg tudja keseríteni egy ember életét, ha épp nem arra a párra talál rá aki ezeket tolerálja, ill képes hatni rá.

szóval összegezve, nem csak szélsőségekben lehet gondolkodni , nagyon sok verzióban lehet úgymond tönkretenni egy gyerek felnőttkorát, és itt nem kell nagy dolgokra gondolni.

és míg a "nem szabad inni" dolgot könnyen tudatosítja magában az ember, hisz gyerekkorában nagyon szenvedett ettől és ennek következményeitől, addig egy érzelmi félrenevelést nem is biztos hogy észrevesz, hisz neki az volt a normális, nagy baja nem lett belőle hogy apuka nem szeretgette (gondolta ő...)

hu hát remélem nagyjából értitek mire gondolok :)

Nekem se volt könnyü gyerekkorom,söt...

Bàr részletezni nem szeretném,de azt màr most tudom,hogy én 10 napja vagyok anyuka,és biztos vagyok benne,hogy jol csinàlom,és azt is tudom hogy késöbb is helyt àllok.

Nem leszek tökéletes,hisz ilyen nincs,de bizony szerintem aki hàtrànyos nevelésben részesült,az tudja a legjobban,higy mi az ami hiànyzott az életéböl,és azt bepotolja a gyermekén.

legalàbb is én.

Szerintem senki nem tud tökéletes nevelést nyújtani, mert tökéletes nevelés nincs. Lehet így nevelni egy gyereket, lehet úgy, és ha vki úgy nevel egy gyereket, hogy minden tőle telhetőt megtesz érte, és a gyerek érdekei a legfontosabb számára, akkor az jól neveli a gyerekét. Az emberek nem egyformák, mást tartanak jónak és rossznak, így a gyerekek sokféleképp válnak jó vagy rossz emberré.

Akinek nehéz gyerekkora volt, jó esetben azt tartja a világon a legfontosabb dolognak, hogy az ő gyereke boldogan gondoljon majd vissza a gyerekkorára!

"lelkileg sérült szülő maga sem képes tökéletes nevelést adni. "-ez nem igaz.

Borzasztó, hogy ezt még le is írtad.

Sajnos:(

Szia!

Tudod mennyire igazad van? Borzalom, hogy néhányan szó szerint csak potyogtatják ki magukból a gyerekeket, közben meg saját magukat sem tudják rendesen ellátni, nemhogy azt az 5(egyenlőre, de lesz az még több is), vagy akárhány gyereket! Gyerekkórházban dolgozok, és látok bőven olyan szülőt, aki saját maga teszi tönkre a gyereket, beteg embert csinál belőle, csakhogy az emelt családipótlék, stb. járjon neki.

Néhányat legszívesebben esküszök, megtépnék, úgy, h 1 szál haja se maradna! Kinyílik a bicska a zsebemben rendesen, amikor éheztetett, látványosan hiánybeteg gyereket idehoznak, és a szülő beközli, hogy nincs étvágya, nem eszik a gyerek otthon, és bepisil 8 évesen... Érdekes, mert itt meg zabál, és 2 hete van nálunk, de 1szer se pisilt még be... Szegénykém csont és bőr, a haja úgy néz ki, mint 1 felnőttnek, aki agyonszívatta mindenféle szőkítővel, annyira tönkre van menve. A gyerek látványosan be van tanítva, hogy mit mondhat. (persze azért gyerekből van, és szeretetért cserébe megnyílik, beszél. Csak a hülye anyja erre nem gondolt.) Krónikus beteg szegénykém, és az anyja még arra se hajlandó, hogy a közgyógyra felírt gyógyszereit kiváltsa rendesen, és úgy kapja a kislány, ahogy kellene. És még van 4 testvér! A legkissebb 3 hónapos, és kekszel eteti! Normális az ilyen???

Az ilyenre szoktam feltenni azt a kérdést, hogy miért nem kutyát vett inkább???

A másik, amit nehezményezek, hogy hol van a védőnő, a pedagógus, és eleve az egész szociális szféra ilyenkor??? Senkinek nem tűnik fel 1 alultáplált, hiánybeteg, ápolatlan gyerek???

Szia

Tudod mi a legnagyobb baj,hogy egy lelkileg sérült szülő maga sem képes tökéletes nevelést adni.

Hiába szeretne és akar is megtenni mindent nem tanulta meg gyermekkorában a helyzetekre a jó megoldást.

Sajnos:(

Nagyon értékes dolgot írtál.