Halk válasz egy fórum kérdésre

Szerelem

Hm

Szerelem?

Szerelem!

Igen, az, nagy, lángoló és mindent elsöprő, hatalmas és átgázoló élőn és holtan.

Ez lenne az, amit a költőink, íróink, olyan szépen megfogalmaztak, leírtak és talán át is éltek.

De a napi valóság, az más.

Amikor meglátod, és már tudod, csak ő kell, senki más!

És vársz, hosszú hónapokat, netán éveket, mert azt hiszed, csak vele lehetsz boldog. Közben azért éled az életet, normális módon, vannak apróbb ismerkedések, keresések. De tudod, érzed, még nem jött el az igazi, nagy Í-vel és a nagy Ő sem kopogott még az ajtón.

Vagyis már igen, de rád sem fütyöl, mással jár, másé, másnak adja a csókjait, az ölelését, amitől te hosszú éjszakákon át szenvedsz, sírsz. De tartod magad, ismerkedsz, mással jársz, mert tudod, ha kell, úgy is a tiéd lesz.

Majd megkapod, hirtelen, amikor már nem is tudsz rá számítani, nem is akarsz.

Akkor áll eléd, mosolyogva, mintha mindig ez lett volna a természetes, vagyis mindig együtt jártatok volna, és megfogja a kezed, visz magával, te pedig elfogadod, hiszen mindig ezt akartad.

Telik az idő, boldogok vagytok, de megint elmondja, ő nem szerelmes és mivel nem is olyan fajta, nem is lesz.

Akkor mik voltak az előző kapcsolatai, amikről mesélt már? Kérdezed magadtól és megrémülsz. Hiszen te szerelmes vagy belé, te szereted, te nem akarod elengedni. De nem szólsz semmit, csak sikolt a szíved és a lelked, majd több álmatlan éjszaka után, elfogadod és elhatározod, a te szerelmed kettőtöknek is elég lesz egy életre, akár.

És a férfiak is kényelmesek, látja, mennyire szereted, nem is vagy csúnya, csinosnak mondanak a többiek, még a lányok is, elfogadja a feltétlen szerelmedet.

Eltelik egy kis idő, repkedsz, boldog vagy, nem látod, hogy a másikban nincs annyi érzés irántad, csak a magadét érzed, kivetítve a másikra, elhiszed, hogy valahol Ő is szeret. Szeret is, a maga módján, csendesen. Elfogadóan.

Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, megkéri a kezed. A Föld fölött lebegsz pár méterrel és a gyűrű már ott ragyog az ujjadon. Nem nézel semerre, eddig sem tetted, mindenki látja, mennyire boldogok vagytok.

És megnyugszol. És akkor nézel szét magad körül, veszed észre, hogy rajta kívül van más is.

ÉS OTT JÖN VELED SZEMBEN AZ, AKI MÁRIS IMÁDATTAL NÉZ RÁD! Csak RÁD és kizárólag RÁD!!

Nem lát mást, csak téged, ahogy mosolyogsz, ahogy nevetsz, és ahogy jársz, lépsz, ahogy öltözködsz és minden, amit csinálsz, örömmel tölti el.

Ettől megdöbbensz, mert neked is kell az Ő szerelme, az odaadása, a végtelen elfogadása, az, hogy mindenben az első vagy neki, na, nem a szexben, mert azt már fiú létére, kellően kipróbálta.

Minden villanása a szemének, egy mozdulata a kezének, szerelemről tanúskodik, de nem más iránt, hanem feléd. És a szíved meghal egy kicsit, mert nem sokkal álltok az esküvő előtt, amit annyira akartál, amit annyira vártál és mit annyira szerettél volna.

Hiszen minden lány, jó nem mindegyik, de álmodik az esküvőjéről, arról a fiúról, aki csak őt és senki mást nem szeret. Most megkaptad, de ott van a másik kapcsolat, amit te annyira akartál és már a párod is kellően kedves, aranyos, elfogadó, néha még olyan is, amit szerettél volna az elején tőle. Csendes és eljártok, ahova mondod, néha elbújtok csókolózni, de már valahogy nem akarsz olyan sűrűn lefeküdni vele.

Már nem. Már minden csókja mögött ott látod a másik fiút, a mosolyát és az érzéseit, amit kivetít rád és akár akarod, akár nem, érzed. És mégis azt csókolod, akit már feleannyira sem szeretsz, mint azt a másikat, akinek az arca, a mosolya, a kedvessége és a szavai, mindennél többet jelentenek, még a vőlegényednél is.

De mivel már megígérted, már mindenki ezt tudja, most már Te sajnálod meg a fiút, ezért vállat vonsz, hiszen a vágyad teljesül, az Ő felesége leszel, talán mégis elég lesz az elején érzett szerelem, a házassághoz is.

És ott a pont.

Nem az, amitől előrébb jutsz, hanem amikor pontot kellene tenni, még időben az előző kapcsolat végére, amit kiharcoltál magadnak, amitől azt érezted, tőled nincs boldogabb a Földön.

Aztán megdöbbensz, amikor az utolsó munkanapodon, a gratulálók között, ott van a másik fiú, aki remegő kezekkel fogja át a tiédet és szemeiben bánattal, mondja ki halkan: gratulálok.

Te sírva mégy haza, már magad sem tudod, mit érzel igazán, kit szeretsz jobban, magadat, vagy azt, akiért annyit vártál.

Közben tisztában vagy vele, az a fiú, aki annyira boldogtalanul nézett rád az utolsó pillanatban, az lenne az igazi párod, a nagy Ő.

Csak Te nem tudtál várni, nem is akartál, neked az a férfi kellett, akitől már tudod, sosem kapsz annyi szerelmet és nem is kaptál soha, amennyire szükséged lenne.

És leélsz egy életet, hosszan, mindenki számára boldogan, a férjed is úgy néz ki, csak téged szeret, sosem csal meg, a gyerekek is szépen nőnek, iskolába mennek, te már régóta boldogtalan vagy, amikor a szeretett, imádott, számodra egyetlen férfi, nem vár tovább és elmegy, még a városból is, hogy ne lássa a végtelen szerelmedet a férjed iránt.

Ekkor eltörik benned valami, amit régóta magadnak hittél, pedig csak a másik éltette benned és éled az életed tovább, mintha mi sem történt volna, pedig történt.