Érdemes még küzdeni? Segítsetek! :( (beszélgetés)
A jó házasság feltétele a személyi érettségnek az a foka, amely természetesnek tartja, hogy különbözőek vagyunk, és tisztában van azzal, hogy az egymással házasságra lépők az életüket ugyan megosztják egymással, ez azonban nem jelenti azt, hogy megmondják, előírják a másiknak, hogy ezen túl hogyan éljenek, mit gondoljanak, mikor lehetnek éhesek és szomjasak.
A szeretet megkönnyíti a házastársak dolgát. Azok, akik boldog házasságban élnek egymással a konfliktusok ellenére, hibáikkal együtt szeretik és értékelik egymást. Fontosak egymás számára, elfogadják, hogy párjuk rossz szokásai, furcsaságai annak lényéhez tartozik. Sokszor inkább mulatnak ezen, semmint bosszankodnak.
A valódi szeretet kivételes állapot. Ez az érzés csak olyan emberek között lehetséges, akik képesek feladni különállásukat, képesek a másik egyenrangú félként való elfogadása révén kialakítani egy új, másfajta önazonosságot.
Az én és a te fogalmát „mi” helyettesíti.
Gondold át, hogy a ti kapcsolatotokra mennyire jellemző az, amit itt leírtam!
Szia!
Még nagyon fiatal vagy én a helyedbe kilépnék.
Én már nem vagyok mai csirek a 29 évemmel és én is lehet benéztem másfél évre ezt a kapcsolatomat.
Szóval szerintem bármilyen nehéz..fejezdd be és adj neki lehetőséget úgy,hogy bizonyítson.
Menj táncolni..gondolj bele,hogy ha ez eddig ilyen volt és számtalanszor ígért..akkor később?
Valaki más mellett te még nagyon boldog leszel..hallgass a többiekre akik hasonlót kommenteztek mint én.
Egy életed van Tündérke..nekem is,de neked is!
Én is voltam ilyen, rossz érzés. Sajnos valamelyik fontos pillére az életednek nem úgy működik ahogy szeretnéd. Szerintem keress fel egy szakembert, segíteni fog.
Nálam egy munkahelyváltozás hozta meg a kizökkenést. Nem az én döntésem volt, de nem bánom már:-)
Birtokolni akar azt hiszem.. Túl fiatal vagy, hogy így élj!! Neki hozzá hasonló kell, aki inkább otthon ül..
Sajnos előbb utóbb lépned kell!
Igen, ebben lehet igazság...nagyon is...
nem depressziós, ez biztos...suliba jókedvű, egész nap nevet...otthon mindig kicsit nyomott hangulatba van, ez igaz..de ennek más oka van...
(nincs előtte jó családi példa- apja iszik, anyját mindig szidja, folyamatos veszekedések vannak...)
talán megpróbálok vele még egyszer beszélni..úgy igazán mindenről...
kindly: kényes helyzet :S, tapogatózz még, de ha úgy érzed, a kapcsolat rendben van, akkor szerintem van értelme.
csopposite: Szerintem hagyd el! Vesztettem el így barátnőmet, hogy a pasija miatt nem megy sehová. Hidd el, ez egy nagyon rossz dolog. Egyszer vagy fiatal, olyan pasit, aki mellett punnyadhatsz, míg ő a gépét nyomja, találsz később is. Nagyon sokmindenből maradhatsz ki így, ebben az életkorban teljesen normális, ha a barátok meg a bulik, meg a suli meg az ilyen dolgok elsőbbséget élveznek. Persze nehéz egyedül, vannak téli esték, amikor majd nézel ki az ablakon, és nagyon fog hiányozni, hogy legyen valakid, de ez így nem hinném, hogy megéri. Persze hogy szereted, vagy legalábbis szeretted valamikor igazán. De épp ezért kellene méltóképp befejezni, ahhoz az érzéshez méltóképp, és nem éveket szenvedni, meggyűlölni egymást stb. Ha elhagyod és visszajön és változtat, adj neki még egy esélyt, ha úgy látod. De ne tedd ezt magaddal! Sok sikert!
csopposite!
féltékeny mert tudja h nem kapod meg tőle amire vágysz. nem akar elengedni sehová mert hátha találkozol vkivel. nem visz sehová mert tudja h a 4 fal között van biztonságban,mert te csak vele lehetsz nem kezdesz vágyakozni pl.
de az is erősen lehet h depressziós,ha ennyire nem szeret mozdulni. én is voltam,sőt pánikbeteg is,ha ki kellett mozdulnom,még a gyomrom is felfordult..
tudnod kéne az igazi okot mert ez így tényleg tarthatatlan!
én biztos, hogy elhívnám valahova, hogy beszéljek vele, ha nem hajlandó akkor elmenni hozzá és megmondani, hogy nem akarsz az anyukájuk helyébe lépni és tiszteletbe tartod az ő emlékét, csak szereted az apjukat, boldoggá teszitek egymást
biztos, hogy nagyon nehéz lesz, de mindenképp egymás közt kell megoldanatok
Igen beszéltem a gyerekeivel.
A fiának semmi baja velem.
A lányának meg annyi,hogy ne anyáskodjak felettük.
Mert laktam a páromnál félévig,és ugy viselkedtem mint egy nötöl elvárható.Házi munka,a munkahely,a kert stb.
Gondolom én,hogy abból eredő volt a lánynál felém az ellenszenv,hogy az eskövüje nagy napján nem lehetett ott az anyukája.De a párom se tudja mi az oka.Igaz van nekik egy családi barát házaspár,és itt a nőtag volt aki, fütötte a lány agyát ellenem.A lány hallani sem akar rólam.
hinni szeretnék neki...de már nem tudok...nem egy beszélgetés volt erről...és hiába...:(
azt nem mondanám ennyire biztosan, hogy nem szeretjük egymást...ő szeret...a reakcióiból kiderül...csak szerintem úgy van vele, hogy megszerzett, és akkor az "övé vagyok" és kész...nemtudom mit kéne tennem...
tudom, hogy könnyebb lenne nélküle, csak nehéz megtenni azt a bizonyos lépést...ténylegesen elé állni, és kimondani, hogy vége.. :(
a szülő gyermek kapcsolat a legszorosabb a világon, azért a gyerekeinek sem lehet egyszerű, de valahogy meg kellene oldani anélkül, hogy választania kelljen köztes és a gyerekei között mert lehet, hogy nem fog tetszeni az eredmény
beszéltél már a gyerekeivel?
Pont ez az, hogy Te sem hiszed, hogy megváltozik, mert nem úgy bizonyult, és 1,5 évnek elégnek kellene lennie, hogy lásd, hogy nem egy helyben toporogtok. Én sem vagyok híve a "szakítsunk" dolognak, a párterápiás téma szerintem is kétséges, mert egy fiatal srác nem fog ilyen helyre rohangálni...
Szerintem már nem látsz túl sok mindent ebben a kapcsolatban.
Te nem szereted ezt az embert és ő sem szeret téged,ennyi.
Ha maradsz egymás agyára mentek kb egy év alatt .
Igen...éppen ez az..ilyenkor kéne kicsit "élni"...de ő mégsem akar sehova sem menni..csak bent szobában, gépezés, film, stb...nekem ez kevés...nem bulizni akarok eljárni, meg inni (mint ahogy azt sokan teszik már ilyenkor-nekem nem jön be..)
Igazad van, rosszul fogalmaztam...bár ez a pohár már többször betelt...nem véletlenül akatam, hogy legyen vége...de meggyőzött hogy adjak neki még egy esélyt...de már nem tudom elhinni, hogy változni fog... :(
Sziasztok!!!
Nagyon nehéz helyzetben vagyok.
Ugy érzem szeretjük egymást a párommal.
Egy éve vagyunk együtt.2.éve halt meg a felesége.
De a gyerekei nem tudnak elfogadni.
A fia 34.éves és van 3.családja.
A lánya 26.éves most ment férjhez a nyáron.
Mindenki külön lakik,de még sem fogadják el azt,hogy az apjuknak legyen valakie.
A párom azt mondta,hogy szeret,mert nagyon jó vagyok hozzá.Soha nem volt köztünk egy hangos szóváltás sem.Most vidéken dolgozik a párom,és a jövö héten kapok rá választ,hogy én vagy a családja.
Befolyásolhatja valakit ennyire a családja?
Nekem is van saját gyerekeim,de ök meg se probálnák,meg mondani nekem,hogy mit csináljak.
Vagy csak nem jövök rá,hogy a páromnak van velem baja,és csak a gyerekei mögé bujik.
Szreintetek?
Az biztos, hogy egy-két dologban különbözünk, sőt...de nem hiszem, hogy emiatt lenne ez a helyzet ami van...
nem találkozunk sokat...hétvégén vagyunk együtt, plusz szerdán, akkor csak 3 órát kb...
Nem élünk együtt...középiskolások vagyunk, fél évvel idősebb nálam.
Lehet arról van szó, hogy elszállt a rózsaszín köd, és előjönnek a problémák...de nem most kezdődött..ez az elejétől fogva jelen van...
Kérdeztem...mondta, hogy ő is szívesen menne, csak őt "rá kell venni"...tehát, ha menni akarok valahova, akkor addig húzzam a fülét, amig fel nem áll a gép elől...szerinte legalábbis...szerintem meg ha így áll hozzá, akkor neki így tökéletesen megfelel...és már nem egyszer próbáltam "elrángatni" valahova, pl. csak sétálni egyet...akkor meg jöttek a kifogások..."túl meleg van, túl hideg van, fáradt vagyok..." mindig van valami... :(
Tudom, nem szabad az első probléma után minden feladni...de nálunk ez már nem az első...ez egy folyamatos probléma...és nem egyszer voltak vitáink, amik sírásba és ígérgetésbe fulladtak...
És tényleg nem tudom, mit csináljak...Akik közeli barátaim, megjegyezték, hogy nem vagyok már olyan vidám, mint voltam...és magamon is érzem..Azt is, hogy ha barátommal vagyok, nem vagyok olyan boldog, mint amilyennek lennem kéne...
és mégsem tudom elhagyni...:(
igazából ez az első komoly kapcsolatom..és lehet hogy ezért ragaszkodok hozzá ennyire, nem tudom..
nem annyira értem
ő már nem annyira szereti a barátját mint az elején, én már 6 éve vagyok a férjemmel de még most is napról napra jobban szeetem ha ilyen lehetséges.
együtt éltek?
a srác veled egykorú?