Problémás 8 éves (beszélgetés)

Nem ő a "szakember" a 9 éves gyereke.

" es egy 9 evessel, aki fejlodespszichologiat es nevelestudomanyt tanul jelenleg"

A gyerekeimhez egyszer a szomszéd jött át, az anyukája óvónő, az óvoda jelmezében jött.

Megilletődöttek voltak a gyerekek, gondoltam örülnek a télapónak, de a fiam megjegyezte, a mikulásnak ugyanolyan cipője volt, mint a szomszéd Attilának. :D

A szeme is hasonlított, nagyon nehéz volt elterelni, hogy ezek véletlen egybeesések. Főleg a cipőt, miért nem csizmában jött?

A jó ég áldja meg azt a nagyon okos fejedet, ki írta, hogy a korosztályával nem jött ki?

Ne költsél már meséket, kérdezz, volt-e barátja?

Volt, a félosztálya nálunk tanult, vele, velem.

Sportszerűen lovagolt, egy lovasbalesete miatt fejezte be a karrierjét. Úszott.

Klasszikus és dzsesszbalettre járt. Nem a 4 fal között ült a szoknyámon.

Középiskolába már jól érezte magát, miért erőltettem volna, én vagyok az anyja én látom mi a jó neki, nehogy már ismeretlenül te mond meg mi lett volna a tuti !!!!!

42 eves vagyok, egy 22 eves felnott gyerekkel es egy 9 evessel, aki fejlodespszichologiat es nevelestudomanyt tanul jelenleg.

De azert koszonom a kedvesseged. :) ezek a generacios kulonbsegek,anyosom se erti, amiket mondok :))) hidd el, nem rosszindulatbol irtam

Még nem is hallottam krumpliról és hagymáról, a "rossz gyereknek" ott volt a virgács. Na de már oly mindegy.:))

Enyém azért haragszik még ma is, mert 7 éves volt, mikor az ünnepség után megkérdeztem, felismerte-e Józsi bácsit? Ő volt a télapó az oviban, s én meg voltam győződve arról, hogy ő már nem hisz benne.

Ami a mai 12 évessel történik, car. Az anyjának ellensúlyozni kellene a mai oktatás/elvárás hülyeségeit.

A napokban beszéltem egy gyerekkel. Tizenkét éves. Kérdeztem tőle milyen lett a x tantárgyból kapott jegye, mert félt tőle.

Mondta, csak hármas.

Bátorítottam, nem olyan rossz az, vannak minden embernek rossz napjai, mivel szorgalmas jó tanuló, kijavítja biztos vagyok benne.

Mondta, de az anyukája megbünteti érte. Kérdeztem, hogyan?

Mondta, megvonja az internetet tőle. Mosolyogtam, nem baj, otthon egymással beszélgessenek, ne a neten lógjon.

A gyerek arca teljesen elkomorodott, és azt mondta, de ilyenkor az anyukája nem is szól hozzá, nem is hívja a kollégiumba sem fel.

Próbáltam vidítani a gyereket, azt hiszem sikerült is, de magamban azt gondoltam, egy pofon sem ejtene akkora sebet, mint az a gyerek kapott.

Az érzelmi zsarolás talán felér egy nádpálcával való veréssel is.

Nem, nem vertem a gyerekeimet, a 2 gyereknél egy kezemen megtudom számolni hányszor.

Ezzel nem is foglalkoznak, viszont a fiam több év távlatából emlegeti, hogy mennyire fájt neki, még most is emlékezik rá, hogy a télapó hagymát, és krumplit tett a csomagjába.

Ezt bánom, nem gondoltam bele. Egyszer nagyon rossz volt a fiam, nyúzta a húgát, én vizsgára készültem, kértem hagyja már abba, a télapó figyeli, és ilyen rossz gyereknek nem hoz ajándékot.

Este a húga megkapta, de ő nem a mikuláscsomagot, neki a beígért krumpli és hagyma került bele.

Reggelre neki is volt csomag, az igazi, de nem kárpótolta már. És ez hagyott benne egy talán életre szóló nyomot. Na, ezt már nagyon megbántam, de ami megtörtént, az megtörtént.

Egyetértek. Ez, amiről írsz, a feltétel nélküli szeretet.

A gyerek pontosan tudja, hogy akkor is szereted, amikor szigorúbb vagy vele szemben, mert arra van szükség. Igenis szükség van határokra, korlátokra. Már egészen pici kortól.

Amit az előző hozzászólásodban írsz: fenékre verés. Erre nem akarok külön reagálni, inkább itt, egyben a mostanival.

Egyetlen gyereknek sem lesz semmi baja egy fenékre ütéstől. Nyilván nem arról beszélek, hogy rendszeres fegyelmezési eszköz, sem arról, hogy csatos szíjjal bántalmaznak egy gyereket.

Megkockáztatom, hogy sokkal hatásosabb egy fenékre csapás, mint a verbális bántalmazás, ami állandósulhat egy olyan családban, ahol állandó csatározás folyik a szülő és gyereke között.

Talán még meg is szeppent a gyereked, mert még nem fordult vele elő ilyen korábban, hogy kapott egyet a fenekére.

Amit pedig a 18. hozzászólásodban írsz, azzal is maximálisan egyetértek. Igenis kell a szigor és következetesség. Ezek nélkül nincs gyereknevelés. Ha a gyerek érzi, hogy mindig szeretve van, ott nincs, nem lehet baj.

Nem kettőtök vitájába akarok beleszólni, csak megjegyzem, hogy egyetértek azzal, amiket írtál.

Már ne haragudj, bajod neked van, értőn olvasni sem tudsz.

"Persze, hogy ember lett belőle, aki tele van frusztrációval és egyéb mentális szorongásokkal."

Ez a hülyeség egy idegennel kapcsolatban, hogy jutott eszedbe?

Éppen írtam, hogy semmi baja, mindig is vezetőegyéniség volt.

Minden családnak megvannak a maga nevelési módszerei, és minden ember másként éli meg a gyerekkorát. A szülői szigor és következetesség nem feltétlenül vezet frusztrációhoz vagy mentális szorongáshoz. A lényeg az, hogy a szeretet és a biztonságérzet jelen legyen. Ha egy felnőtt úgy érzi, hogy a neveltetése pozitív hatással volt rá, és ezt ki is mondja, akkor az talán önmagáért beszél. Nemde bár?

A nevelés mindig egyensúly kérdése. A határok kijelölése és a szeretetteljes kapcsolat fenntartása egyszerre fontos. Egyetlen nevelési módszer sem tökéletes minden helyzetben, és az is számít, hogy a gyerek milyen környezetben nő fel, milyen a személyisége, és hogyan dolgozza fel a szülői reakciókat.

A legfontosabb az, hogy mindig legyen lehetősége a gyermeknek megbeszélni veled az érzéseit, és tudja, hogy bármit is tesz, mindig szereted őt. Nálam bejött, másoknak más jön be.

Jézusod, igen a fenekére vertem.

Hogy miért lett magántanuló?

Mert nem szerette azt a közösséget, és a brutálisan kegyetlen anyjával jobban szeretett tanulni. Én elfogadtam az érveit, támogattam.

Nem jár pszichológushoz, nem jár pszichiáterhez, elvégezte az egyetemet. EMBER lett belőle, nem egy elcseszett nem akarok dolgozni parazita, akikről gyakran olvasgathatunk itt is.

Írt egy cikket, reméli olyan jó anyukája lesz ő is a gyerekinek, mint én voltam neki.

Az agresszió belső feszültség jele, nem ellened irányul, a gyerek idegrendszere fejletlen, emiatt nem tud megbirkózni az iskolai kötelezettségekkel, valószínűleg korán került iskolába.

Javaslom ellátórendszer felkeresését az osztályfőnökkel konzultálva, fejlesztő terápia, gyermekpszichológus felkeresését. Mellesleg lehet bármi, ami miatt nem szereti, csak nem tudja még kifejezni az érzéseit, emiatt frusztrált, agresszív.

Játékterápiával fel tudják benne oldani a feszültségeket. Menjetek utána és ne a szigor és az odacsapás legyen az irány, hanem a megértés és a támogatás!

Az enyém sosem volt agresszív, de azért kisebb engedetlenség néha adódott. Ha nem volt hatásos a megbeszélés, elmagyarázás, akkor jött a megvonás. Aznap nem jáchatott azzal amivel szeretett volna, vagy lemondtam a tervezett közös biciklizést, és ilyenek. Később elég volt az is ha csak beígértem a büntetést. :)

Ilyen kis megszorításokat te is tudnál eszközölni. Vagy legalább beígérni ha nem beszél szépen veled.

Az én véleményem az, semennyire.

Két gyerekem van, felnőttek, lehetett ellenvéleményük, őgy tanítottam őket, ha valamit igazságtalannak tartanak, tegyék szóvá, de a hangjukat nem volt szabad megemelni.

Mindig azt mondtam, az az ember kiabál, aki nem tud érvelni, tudja nincs igaza, csak a hangjával próbál ijeszteni, mint egy oroszlán, vagy bömbölő medve. :)

Nálam bevált, a kölcsönös átbeszélésnek volt oka a magántanulás is.

Sokan nem értenek majd egyet velem, de a végtelenségig nem szabad egy gyerekkel a saját érdekében is türelmes lenni.

Muszáj elfogadtatni vele, vannak szabályok.

A lányom elsőben nem akart írni, könyörögtem neki, magyaráztam, hogy senki nem úgy születik tud mindent, de ő fogta és lesöpörte az asztalról a munkafüzetét, könyveket, ceruzát, közölte, ő nem tudja és nem is akarja.

A sokadik kérés után, a fenekére vertem, egyből belenyugodott, nem jött többé, hogy nem tudja és nem is akarja.

De eljutottam arra a pontra, hogy 6. osztálytól magántanuló lett, az sem ártott meg neki.

Nem lehet ismeretlenül tanácsot adni.