Érdemes egy 5 éves kapcsolatot felrúgni az igazi szerelemért? (beszélgetős fórum)

..sok vesziteni valod nem lehet.. és akárhogyanis alakul az ujjal, még mindig lehet vele is egy tökéletes csodálatos szép 4-5 éved.. vagy még több..;)

egy ilyan megtapasztalást, azért kaptál, hogy azt meg is tapasztald, és nem azért, hogy áldozatává válj..

igen., sajnos., jó embereket nehezebb elhagyni mind a rosszakat.. de csak egy életed van és egy lehetöség csak egyszer adódik az életben..

igy használd ki, mert megérdemled.! :)

Igen!Igen!És igen!

Én 6év után szakítottam a párommal és boldogabb vagyok mint valaha! :D

Nagyon megértelek.Én az első férjemmel voltam úgy, hogy bár jól nézett ki, jó is volt az ágyban, mégis elmúlt a vágyam iránta, pedig mint embert nagyon szerettem.

Sajnos ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, mert ez jobb nem lesz a tapasztalatom szerint.A szexuális vágy nem tér vissza, ha egyszer elmúlik valaki iránt.

Jók ezek a biztató perszék, igenek és (többségében) sikertörténetek arról hogy sikerült továbblépnetek, de nem olyan egyszerű az… Én 4 éve vagyok együtt a barátommal. Középiskolás szerelem, és már suli eleje óta bele voltam esve mikor végre érettségi előtt összejöttünk. Beteljesülés, felhőtlen boldogság, dúlt a love. Aztán teltek az évek, persze voltak gondok meg balhék, de mindnél erősebbnek bizonyult a kapcsolatunk. Nem is tudom hol kezdődhettek a gondok.. Talán az első jel az lehetett, hogy 1,5-2 év után elkezdtem nem-annyira-kívánni, onnantól kezdve egyre ritkábban voltunk együtt, de a szerelem úgy éreztem még megvolt. Később már ebben nem voltam annyira biztos, de nem számított hisz annyira szerettem – csak már kicsit máshogy. Persze az hogy ritkán vagyunk együtt, számára gondot jelent, de azt mondta nem baj, kibírja, a lényeg hogy ha együtt vagyunk, azt én is igazán akarjam, ezért nem baj ha várnia kell. Ilyen egy arany ember. De nem csak ezen a téren, minden másban is. Az évek alatt nagyon sokat csiszoltunk egymáson, sokat változtunk együtt és külön is, nagyon fontos lett nekem, tökéletes társ, soha nem bántott meg. És nem is értem igazán, hogy miért nem kívánom a szexet, mert amúgy még mindig vonzónak találom, sőt egyre férfiasabbá és szebbé vált az évek folyamán. Na eddig szép és jó, ameddig csak néha-néha méláztam el a miérteken és a biztos hogy..?-okon, egy előző generációs nemzedék esetében ilyenkor jött az eljegyzés, házasság, gyerek (nem feltétlenül ebben a sorrendben..) , és lett ami lett, mindenki szétnézhet a környezetében. Nem azt akarom mondani, hogy nincs kivétel. De na.

Szóval, itt jön a bonyodalom. Van valaki más… Ő szúrt ki magának. Az első találkozás után még csak azok a tinis úristen-mi-van-velem, hm-nem-is-néz-ki-rosszul-sőt, enyje-miket-gondolok érzések jöttek. Már akkor lelkiismeret furdalásom volt a barátom miatt, de úgy voltam vele hogy biztos csak az újdonság varázsa. De már akkor sokat járt az eszembe, többet mint illett volna.

Aztán… Ismét összefutottunk, és spontán összehoztunk egy fergeteges dumapartit. Rengeteget nevettük, másnap rekeszizom-lázam volt emiatt. Később, kettesben már komoly dolgokról is beszélgettünk. Órákat. Megfogta a kezem.. nem tiltakoztam. Semmi más nem történt. De szerintem meg igenis nagyobb dolog történt akkor lelki síkon mintha lefeküdtünk volna.. Elmondta hogy tetszek neki egy jóideje, eléggé, és most hogy így beszélgettünk, még jobban. Én is elmondtam hogy mi a helyzet a jelenlegi barátommal. De nem lett az egyenletrendszer megoldva, itt elköszöntünk.

Azóta totál káosz az életem. Alig tudok a barátom szemébe nézni.. Nem kell a kaja, már fogytam jópár kilót, nem tudok aludni (lásd most sem..), spontán elbőgöm magam, kétszer annyit cigizek, ideges vagyok a barátomra pedig nem csinált semmi rosszat… Ő nagyon szeret, tudom, érzem. Nemrég már annyira nem bírtam tovább, és leültettem hogy beszéljünk, megpróbáltam mindent elmondani. De már annál a résznél, hogy nem hiszem hogy már szeretem, megláttam az arcát…és nem mertem elmondani neki hogy van egy 3. Tudom önző vagyok, de egyszerűen nem ment. Úgyhogy az újfiút kihagyva elmondtam neki minden érzésemet és annak hiányát, és gondolatomat. Kis híján sírt. De végül azt mondta hogy majd megoldjuk, túl leszünk ezen. Erre nem tudtam mit lépni, hisz én is ezt szeretném. Nem hiányzott amúgy ez az egész nekem. De nem tehetek végülis a helyzetről. És már 1 óra múlva, és azóta is úgy viselkedik mintha mit sem mondtam volna. Mintha nem lenne valami baj, mintha nem látná rajtam... Nem tudom mit csináljak. Egyfolytában a másik jár az eszemben, vele álmodok (phí hjajjaj de még miket…), ha eszembe jut milyen volt mikor megfogta a kezem egyből libabőrös leszek mindenhol (és én még azt hittem frigid lettem..)

Tudom egyértelműnek tűnik hogy mit kéne csinálnom. De hátha van valaki aki nem annak látja és megérti a dilemmám.. Soha nem tudnám megbántani a barátom! Nem bírnám nézni ahogy szenved, és tudni, hogy én tehetek róla. De azt sem bírom már sokáig hogy én szenvedek, és emiatt végülis közvetetten ő sem lehet boldog. Szép kis helyzet, mi..? (ja és bocs az eposzért)

Egy rossz kapcsolatban nem kell lehúzni még vagy 50 évet, mert már 5 van a hátatok mögött.

De ha jó a kapcsolat, nem biztos, hogy egy hírtelen jött fellángolásért el kéne dobni a biztosat.

Ezt kell mérlegelni, és ez a legnehezebb!