Elrabolták a gyermekkorom

Én egy átlagos kislány voltam, voltak barátaim, szerelmek, aztán hirtelen minden megváltozott, már senki nem játszott velem senki, nem akart hozzámérni, hátha megfertőzöm őket, a tanárok segítség helyett megaláztak.

Egy napon mikor kilenc éves voltam otthon maradta az apámmal, ő nagyon sokat ívott, akkor kezdődött minden. Azt kérte tőlem vetkőzzek le és, hogy csináljam, amit mond, mert ha nem és elmondom, mi történik, megöl. akkor ő is levetkőzött és odaültetett az ölébe és azt mondta ugráljak, hiába sírtam, azt mondta hagyjam abba, mert még jól meg is ver. Amikor befejezte, felöltözött és mondta, hogy én öltözzek fel, és ha elmondom valakinek, éjszaka elvágja a torkomat.

Ez így folytatódott sokáig, aztán egy napon azt hittem vége, mert az anyám meglátta. De ahelyett, hogy segített volna, végignézte és utána még sokszor. Persze úgy tett, mintha nem látna semmit, holott többször ránéztem hátha segít, de jobban félt az apámtól, mint hogy segítsen. Velem küldte neki a tanyára az ebédet, pedig tudta, mi fog történni velem, ha sírtam, megvert és úgy zavart el. Volt, hogy szenteste a szomszéd ágyon ülve, öcsémmel a karján nézte végig.

Amikor egy nap szintén egyedül hagyott az apámmal meg a nagyobbik öcsémmel, kiküldte az öcsémet, hogy szedjen a tűzre forgácsot, azt mondta igyak egy kis pálinkát, mert akkor nem érzem a nemiszerve ízét. Utána mikor már nem kellett cumizni, mert szerinte az volt, rám feküdt és mivel nagyon részeg volt elaludt. Az öcsém mivel nagyon fázott és nem tudott bejönni, átment a szomszédba. A szomszéd bácsi jött át megnézni, hogy mi a baj és ő látta hogy mit csinál az apám. Kirohant a házból haza, hogy leszúrja az apámat, de lefogták és szerencsére nem lett baja a szomszédnak, hisz lecsukták volna gyilkosságért.

Inkább bement a rendőrségre és elmondta, mit látott, engem másnap elvittek a rendőrségre kihallgatni, megvizsgálni és kideríteni, hogy mi történt. Az anyám azt mondta, hogy nem szabad elmondani, hogy tudott róla, hisz őt is lecsukják és minket elvisznek intézetbe stb.

Így csak egy esetet meséltem el és azt vallottam, hogy az anyám semmiről sem tudott.

Négy évet kapott, de amnesztiával szabadult és korábban kiengedték. Anyám visszaengedte a házba, de már nem hagytam magam. Amikor kiderült, persze az iskolában mindenki elfordult, csúfoltak és hiába próbáltam segítséget kérni az osztályfőnökömtől, ő is csak megalázott a tanárok előtt.

Aztán elballagtam és a szakiskolában ahová jártam, volt egészségügyi óránk és ott beszélgettem a tanárnővel, hogy hiába fürdök, és cserélek alsóneműt, hol előjön, hol elmúlik a folyásom. Ő rögtön elvitt orvoshoz és kiderült, hogy nemi betegségem van már évek óta és nem segített senki, hiába szóltam. Aztán kaptam kenőcsöt, kúpot és elmúlt, persze nem örökre, hisz a mai napig szenvedek tőle, de már tudom kezelni. Pszichológushoz se vittek, saját magam kellett feldolgozni egyedül.

Amikor férjhez mentem és sikerült házat építeni, itt a faluban találkoztam néhány gyülekezeti taggal akik összejárnak. Köztük volt egy hasonló sorsú asszony, aki már túl van rajta, most ők segítenek nekem is feldolgozni. Hiába telt el huszonhárom év, ezt nem lehet ép ésszel felfogni. Most, hogy már három gyermekem van és az egyik gyermekem kislány, nagyon félek, szinte rettegek, mi lesz, ha őt is megtalálja egy vadállat és én nem leszek ott.

Azt hiszem, jól haladok, hogy fel tudjam dolgozni, de még sok segítségre és kitartásra lesz szükségem, és a segítőimnek is.

Ezzel a cikkel szeretném minden hallgató anya, apa, báty, testvér, rokon, stb. figyelmét felhívni, hogy ne dugják homokba a fejüket, hanem szóljanak és segítsenek annak, aki ilyet él át. Ha egyel több eset kiderül, már örülök, hogy leírtam. Figyeljünk egymásra és akkor meg lehet több ilyen szörnyűséget akadályozni, akár névtelenül is be lehet jelenteni.