Önismeret

Önismeret

Az önismeret alapkérdése: Ki vagyok én? Milyen vagyok én?

Az önismereten azt értjük, hogy az embernek áttekintése van saját személyisége összetevőiről, határairól és lehetőségeiről, betekintése van viselkedésének rugóiba, hátterébe, motívumrendszerébe, helyesen ítéli meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepét, hatását.

Énkép: az ember elképzelése saját magáról.

A gyerekkor során, a környezet (elsősorban közvetlen) visszajelzéseiből, értékeléseiből alakul ki. Később már a tágabb környezet visszajelzései is formálják. Az énkép mégsem formálódik az egész élet során. Amikor az énkép viszonylag állandóvá válik, ez egyben védetté teszi az egyént az újabb külső hatásokkal szemben. Az énkép megmerevedhet, a személyiségre vonatkozó újabb felismerések ellenállást válthatnak ki, azaz az ellentmondó információkat elrejti, eltitkolja, vagy kirekeszti.

Ekkor az énkép törekvései ellentétessé válnak az önismeret törekvéseivel, azaz a személy állandóan „válogat” társas kapcsolataiban, hogy az önmagáról kialakított képet fenntarthassa. Például a kínos információkról egyszerűen nem veszünk tudomást, vagy torzítjuk, átértékeljük. Akinek túlzottan magas az önértékelése bűnbakot keres, áthárítja a felelősséget, stb.

Az önértékelés pozitívvá, vagy negatívvá válása alapvetően a szülők nevelésének hatásától függ. A szeretetteljes családi légkör általában pozitív önértékelést vált ki a gyermekben. Az ilyen személyiségekre általában az „elkerülő viszonyulás” jellemző:

-kevésbé veszik észre saját negatív tulajdonságaikat

-nem nagyon érzékenyek a külső visszajelzésekkel szemben

-jó viszonyra törekszenek környezetükkel

-a konfliktusokat hajlamosak elsimítani

-képesek jól beilleszkedni a közösségbe.

A feszült légkörű, türelmetlen, követelőző családban, ahol kihangsúlyozzák a hibákat, negatív önértékelés alakul ki. Itt a „kiélező viszonyulás” jellemző:

-saját negatív tulajdonság felnagyítása

-ingerlékenység

-érzékenység a környezet negatív jelzéseire

-védekezésre-támadásra készek

-nehezebben alkalmazkodnak

-ha pozitív visszajelzést kap, akkor véleményt adó személy jelentőségét, hitelességét kétségbe vonja.

Az énkép nemcsak pozitív, vagy negatív lehet, hanem merev (ellenálló), befogadó (változó) is.

A merev énképű embereknél gyakoriak az elhárító manőverek, nagy az eltérés a társak véleménye és az énkép között, és sok nehézséggel küzdenek a társas kapcsolatban.

A befogadó énképű emberek elfogadják, feldolgozzák az énképnek ellentmondó információkat, jól alkalmazkodnak, és képesek a változásra.

Az önismeret szerzés módjai:

Legfontosabb forrása a többi ember, elsősorban azok akik közel állnak hozzánk, fontosak nekünk. Nem csak a szavakkal kifejezett vélemény a fontos, hanem a hozzá tartozó metakommunikáció ( bólintás, mosoly, tekintet, stb.) is, és az, hogy ezeket a jeleket az ember helyesen értelmezze.

Ugyanakkor az önismeretszerzést nehezíti, hogy gyakran az emberek bármilyen oknál fogva (érdek, félelem, tapintat, stb.) is, de túlértékelik a jó tulajdonságokat, és alul értékelik a rosszakat. Ugyanakkor fölérendelt helyzetben gyakran elhamarkodott negatív véleményt közölnek. A gyermekkori kapcsolatokban is igen gyakori a kíméletlen, kegyetlen kritika. A másik gyerektől kapott őszinteség, nem önismereti folyamatot indít el, hanem erős ellenállást, védekezést vált ki, esetleg agresszióba torkollik.

Hatékony eszköz az önmegfigyelés is, hiszen szükségünk van a belülről jövő jelzéseinkre is. Az önmegfigyelés lehet esetenkénti, és rendszeres. Az esetenkénti lehet egy-egy helyzet felmérése, a rendszeres lehet feljegyzések készítése, napló írása.

Bizonyos helyzetekben, amikor a körülmények, az egyén iránti elvárások, feladatok jelentősen megváltoznak, az ember identitáskrízisbe kerülhet, azaz az énképe nem illeszkedik az új elvárásokhoz. Ilyenkor hatékony lehet megfelelő szakember felkeresése.

Forrás: Keményné Dr. Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába