Szolgálunk és Védünk

A törzsőrmester napja éppen úgy indult, mint mindig. A felesége épp csak megérkezett az éjszakai műszakból, így neki kellett vinnie a kicsiket az óvodába.

Bogi, a kislánya végigcsacsogta az utat, mint minden reggel, aztán összekaptak a túró rudi végén, amit elcsórt a kisöccsétől.

Laci csendesen dorgálta őket, a vezetésre figyelt és már messze jártak a gondolatai, milyen lesz ma a szolgálat vajon?!

Mostanában elég zűrösek a napok, szinte mindennap történik valami az utcán itt Pesten, de muszáj volt ide jönni, hiszen egyszerűen idehelyezték. Örült, hogy Edit is kapott munkát a kórházban és a gyerekeknek meglett az óvodai hely.

A kisvárosban, ahol született, nyugalmasabb volt minden. Már 10 éve szolgált, de azt mondták nincs más választás, menni kell.

A kislánya integetett az óvoda udvarról és a szokásos szlogent kiabálta, szinte az anyja helyett: - „Apa, vigyázz magadra! Szia!”

A reggeli eligazítás után társával kimentek a szokásos kerületbe, rótták az utcákat, néha szerencsésebb volt és jutott egy kocsi, ma nem ilyen nap volt.

Csak út közben lépett be a kis büfébe, ahova máskor is szokott, bekapott egy szendvicset, felhajtotta a kávét és már ment is tovább.

Aztán egyszer csak odaszóltak rádión, hogy értük küldenek egy kocsit, mert a szomszéd kerületben valami zűr van.

Semmi közelebbit, csak hogy azonnal erősítés kell.

Ők sem kérdeztek, már rég leszoktak róla, mentek ha kellett és kész. Az anyja mindig mondta, ne menj rendőrnek kisfiam, akármi történhet.

De ő ragaszkodott hozzá, hogy rendőr iskolába járjon. Valahogy elhivatottságot érzett, maga sem tudta megmagyarázni.

Innen felgyorsultak az események, megérkezett a kocsi és ők mentek, annyit tudtak, hogy egy száguldozó kocsit kell megállítani, mert az igazoltatásnál nem állt meg.

A társa jól vezetett, a szirénák is bekapcsolva, hamar utolérték a körözött kocsit a csúcsforgalomban is. A rendesebb autósok félre húzódnak, ha meghallják a szirénát.

Próbáltak előzni, de a másik vezető még jobban rákapcsolt, szemmel láthatólag volt takargatni valójuk.

Végül csak sikerült elébe vágni, Laci kivágta az ajtót és feltépte szinte a hirtelen fékező kocsi ajtaját, fegyverérért nyúlt, amilyen gyorsan csak tudott, figyelmeztető lövést adott le, ahogy a szabály előírja, de a kocsiban ülő férfi egyenesen a mellkasára lőtt. Pár másodperc alatt történt minden, még látta, amit társa a férfira céloz. Aztán csak homály, mély csend, mintha légüres térbe került volna.

A mentősök éppen 20 percig próbálták újraéleszteni, de annyi vért veszített, hogy menthetetlen volt.

Az utolsó pillanatokban még felsejlett kislánya arca, amint ott áll az óvoda udvaron, és integet, „Apa, vigyázz magadra!”

Aztán másnap az újságokban pár sor a szolgálatban elhunyt rendőrről.

A kétgyermekes lelkiismeretes rendőr törzsőrmester szolgálat teljesítés közben elhunyt!

Miért volt minden, a sok tanulás, a sok éjszakai őrjárat? Miért dacolt anyjával?

A gangos régi bérház lakói nem mertek a fiatalasszonyra nézni, aki mély gyászban pakolta fel bőröndjeit a teherautóra, nem maradnak itt.

Ez a város bajt hozott rájuk, hazaköltöznek a kisvárosba a nagyiékhoz, úgyis már csak ők maradtak nekik.

Anna néni kisírt szemeivel csak az eget kémleli naphosszat, ugye hallasz kisfiam? Majd én vigyázok rájuk, ne félj, jó lesz minden. A kis Bogi már újra jár oviba, a kis öcsi még itthon van velem. De tudd, sokan gyászolnak, lassan majdcsak megértik az emberek, hogy te nem tehettél másként.

Ez volt a dolgod, meg kellett tenni, és nem hiába éltél, hősként haltál meg.