Szolgálunk és Védünk (beszélgetés)

Kedves KGyula!!

Örülök, ha megleptem esetleg megörvendeztettem cikkemmel.Én már sokszoros nagymama vagyok, de ettől nem szüntem meg szülő lenni, és én ma is úgyanúgy féltem a fiamat, mint , amikor karonülő kicsi volt./ahogy jó esetben minden anya/Írásomat a mostani menekült vándorlás ihlette, ami az én naív megítélésem szerint is nagyon veszélyes helyzet.

Ön szép karriert járt be , és a felesége jól tűrte a szolgálatokat, de mivel nem mondta , ill. ön nem érzékelte nem biztos, hogy valóban nem aggódott ő is ugyanúgy , ahogy minden rendőrfeleség is.

Ez természetes és valóban velejárója ennek a "hivatasnak" direkt nem foglakozást mondtam , mert sajnos

a rendőrök megbecsülése sem erkölcsileg sem anygilag nincsenek megfizetve.így csak kevesen maradnak.

Huszonöt évig szolgáltam (ebből nyolc évet egyenruhásként), majd miután nyugállományba helyeztek, egy rövid minisztériumi kitérő után a Rendőrtiszti Főiskolán, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán (2012-ig), illetve ezzel párhuzamosan az ORFK Dunakeszi Oktatási Központjában (2014-ig) oktattam.

Meglepett, hogy Hoxa portálján ilyen cikket olvashatok: furcsa volt a diétás, babás-mamás, szexuális, kozmetikai és párkeresős, stb. témák között ez a szomorú történet...

Az íráshoz annyit hadd tegyek hozzá, hogy ha intézkedni kellett, szinte soha nem mérlegeltük a veszélyt, mondhatni, meg sem fordult a fejünkben, hogy bajunk eshet: tettük a dolgunkat. Különösen igaz volt ez azokra a kollégákra, akik sorhatárőri vagy sorkatonai szolgálat után szereltek fel. Igencsak kemény és komoly kiképzést kaptunk. Ki merem mondani: megtanítottak ölni is minket. Tudjátok, mint majdnem minden, ez is agyban dől el: a törvény adta lehetőség (olykor kötelezettség), a szituáció és fegyver adott, a nagy kérdés az, mered-? Kevesen merik...

Arról, hogy a feleségem mit élt át az alatt a huszonöt éve alatt, nemigen beszéltünk. Nyilván aggódott értem (én nemkülönben érte), de szerintem, nem lett volna egészséges dolog, ha nap mint nap kezét tördelve vár haza (ezt gyaníthatóan észrevettem volna).

Az, hogy egy napon nem jössz haza, "benne van a pakliban": akinek a veszély vállalása a hivatásánál fogva kötelessége (és nem csak a rendőrökre gondolok), annak és családjának számolnia kell ezzel.

Az én férjem is rendőr.

Minden egyes alkalommal, amikor munkába indul, imádkozom érte.

Minden este aggódva, rettegve alszom el...

Istenhez reménykedve teszem fel a kérdést :Ugye haza jön??...

Nagyon jó lett az írásod.

Örülök, hogy fiktív.

Mindenkinek köszönöm, hogy érdeklődéssel és átérzéssel olvasta cikkemet.

Két közvetlen családtagom rendőr, és "Még mi is érezzük, mennyire nem becsülik őket".

Én "csak"egy rendőr édesanyja vagyok, és a vőm úgyszintén rendőr, a Hummeres gázolás ihlette írásomat./tehát fiktív a történet, de bármikor aktuális lehet sajnos/

Azóta tudjuk a bűnös is maghalt.

Üdvözletem mindenkinek!

Minden tiszteletem a rendőrfeleségeké, mert az egy dolog, hogy rendőrként, parancsra, gondolkodás nélkül mentünk, tettük amiért felesküdtünk, de párjaink, ők akik elviselték, a szolgálati idő alatt, és után minden egyes esemény, ránk kiható következményét. 25 év szolgálat alatt, szinte soha nem beszéltem páromnak, a szolgálatban történt eseményekről, de szinte mindig megérezte, vagy megtudta, hogy történt valami, azzal is tisztában volt, hogy nem fogom terhelni, a szolgálatban történtekkel, de mindig mellettem állt, támogatott, és segített feldolgozni, azokat az eseményeket, amik megviseltek. Büszke vagyok páromra, mert elviselte, és ki tartott mellettem mindvégig, pedig erre senki nem kötelezte. Neki köszönhetem, hogy nem lettem idegbeteg, vagy alkoholista, mint több kollégám, akik mellett nem volt ilyen nő, pár, vagy feleség. Ezért le a kalappal előtte, és a többi hozzá hasonló feleség előtt, minden tiszteletet meg érdemelnek.

Igen...aki érintett, másképpen értelmezi. :)

Örülök, hogy tetszik! :)

Ezt egy kicsit "lopom" ha nem baj.

Mentségem: 25 év, rendőrfeleségként

EGY RENDŐR GONDOLATAI

Azt élem meg minden nap, amit te félsz megélni, a szomorú - borzasztó valósággal szembenézni.

Azt látom a világból, amit te nem akarsz, vagy nem látsz, azt teszem minden nap amit tőlem elvársz. Segítségem mindig, minden helyzetben önzetlen volt, úgy cselekedtem, hogy becsületemen ne essen folt. Minden igyekezetem mégis csak hiába, fájdalmam kiáltom e sorokkal a világba.

Elvárod, hogy mindig mindenhol ott legyek, hogy érted és jogaidért mindent megtegyek.

De mit kapok én, mert életem áldozom ha kell, érted?

Se megbecsülést se elismerést senkitől, de már nem is kérek.

ÁVÓ-s, fakabát, bunkó, haszontalan rendőrnek nézel, de a bajban az jár eszedben, neked rendőri segítség kell.

S bár leköpsz, lenézel, és még embernek sem tartasz, én ott leszek és segítek neked, bátran megnyugodhatsz!

Tudom, kedves állampolgár te túl gyorsan felejtesz, s miután segítettem másnap már lenézel, kinevetsz. Sokszor úgy gondolod, nem jól végzem a munkám, de itt a jelvényem és a pisztolyom, álld meg te a helyed az utcán!

S ha majd a helyembe lépsz, és egy AIDS-es köpete csorog arcodon, ha majd garázdákkal, betörőkkel intézkedsz, elgondolkodsz harcomon.

Ha társakat látsz szolgálatban hősi halált halni, akkor kezdj el végre logikusan, előítéletek nélkül gondolkodni!

Ha embereket látsz az utcán lassan meghalni, síró gyerekeket, megvadult szüleik elől elfutni, egy autó roncsai alatt, fiatal lány összetört testét, többet nem akarsz átélni rendőrként se nappalt se estét!

Ha megéled azt, amit nap, mint nap megélek, ha belátod, nem egész nap egy irodában, vagy kocsiban henyélek, ha ráébredsz az engem nyomó teher hatalmas súlyára, megbecsüléssel nézel az utca rendőrére és hivatására.

Sajnos a rendőrség tekintélyét igencsak lerombolták az utóbbi években. Ehhez hozzájárult az utcai rendőr korruptsága, pökhendisége, szivatása is.

Tegyük hozzá, a felső vezetők maffia kapcsolatait , a főelvtársak sérthetetlenségét is.

Talán ismerős hogy egy vidéki polgármester jogsi nélkül vezetett és az intézkedő rendőrt a falhoz szoritottta. Videó volt róla, mégis a rendőr menekült az országbol Ausztráliáig.

Jóval később itélték el a polgit, de a rendőrnek akkor már annyi volt.

Ha a "rokonság" megtámadja a rendőrörsöt és keményebben lépnek fel a rendőrök, jönnek a falvédők

Rendőrtisztet lelövő, örökre tolokocsiba került bűnöző, kértéritést kap mert nem megfelelő a börtön ellátás a rokkantsága miatt.

No, itt igazodjon el a rendőr!

Nagyon sajnálatos a topikbeli eset!

Teljesen megértelek a gyászodban.

Én 33 évig voltam rendőr, az utolsó 11 évben egyenruhás, ugyan nem járőr, hanem parancsnok, de bizony mindig összerezzentem ha "hirtelen intézkedéshez" vezényeltettek tőlünk valakit. El nem mozdultam a rádió mellől amig vissza nem tértek a területre. Előrehozott nyugdijazásomat is az elhiresült TV ostrom után kértem, mert azt a fejetlenséget épp ésszel nem lehetett követni. Szerencsére az alegységbe szervezett állományból, akiket Pestre kellett küldenem 2 fő sérűl meg súlyosabban (kővel megdobálták őket és a pajzs térdtől lefele nem védett).