Gyilkos gondolat

Semmi sem bonyolultabb az emberi léleknél, megfér benne a gyilkos indulat is. Mindannyiunkban ott van, hogy egyszer pusztítani és ölni akarunk, kiirtva mindent, ami valaha fájt és sérelmet okozott. Lehet elnyomni, letagadni és soha el nem ismerni, de ott van bennünk a végső leszámolás érzése. Ha már tehetetlennek érzed magad, és kilátástalan minden, ha nem érzed, milyen simogató a nap melege. Ha nem hallod meg szeretteid szavát. Nem vidít fel, a naplemente és nem hallod a madarakat csiripelni. Ha már csak az anyagi világ sötét, gennyes és maró bűzét érzed, menekülni akarsz.

Itt hagyni mindent és mindenkit.

Csak azt érzed, … legyen már vége.

Békét akarsz, az örököt, a megbonthatatlant, átsétálni a fénybe, és meglátni talán Istent. Újjá születni akarsz, de egy szebb és jobb világba, nem ide, ahol csak a pénz az úr, ahol meg tagadod önmagad. Meg kell alázkodnod a mindennapiért, feladni minden álmodat, feladni a szabadságot, szeretnéd, ha szállnál már széjjel a szélben inkább. Vagy talán, ha még maradt szemernyi remény, akkor gyilkolni volna kedved, mindazokat, kik megnyomorítottak, akik elvették tőled az álmaidat, akik nem hagytak semmiféle kiutat. Siratod magad a hozzád hasonlókat, siratod unokáidat, kiknek, már elveszett mindene mielőtt megszülettek volna. Aztán könyörögsz Istenhez, hogy adjon még erőt, hogy kitarts, és higgy a csodákban. Mert hinned kell, különben tényleg ölni fogsz, magad és másokat is magaddal rántva. Talán így születnek a gyilkosok, ahogy megszületik a gyilkos gondolat. Először csak eljátszol a gondolattal, mi lenne, ha…… aztán, elborul az agy és mindennek vége.

Elborzaszt a gondolat, de talán tényleg képes vagy ölni...