A női méltóság

Az emberek, a nők elvárják, hogy tiszteljék őket az embertársaik. Elvárják, hogy elismerjék, hogy milyen jó nő, milyen jó szakember, milyen jó ember. Elvárásaink vannak...ezt tudjuk, de nekünk is meg kell felelnünk általános elvárásoknak. Mi nők nagyon gyakran szidjuk a férfiakat, hogy nem becsülnek meg minket, sőt semmibe vesznek. Ha nem dicséri meg a párunk az új frizuránkat, akkor vérig vagyunk sértve, hogy lehet akkora bunkó... De ott kezdődik a probléma, hogy mi saját magunkat sem becsüljük, nem méltósággal viselkedünk, nem viseljük a női mivoltunkat. Saját magunkat buktatjuk el a világ szemében, folyton megalázzuk magunkat.

Ugyebár a legtöbb nő elvárja, hogy a férfi meghódítsa, küzdjön a kegyeiért, ajándékokkal halmozza el stb. De manapság, amikor az utcán szétnézve azt látjuk, hogy a nők kipakolják a mellüket, a szoknyájukból kivan a fenekük, akkor miért hisszük, hogy a férfiakban feléled a vadászösztön? Más ösztön éled fel... de meg lehet őket érteni, minek küzdjenek a nőért, ha a nő úgyis odadobja magát neki. Félre ne értsetek, ez nem minden nőre vonatkozik. De tényleg, mostanában megmutatjuk, amink van, a pasinak nem is kell erőlködnie, falatnyi ruháinkból minden kilátszik. Mi azt hisszük, sőt talán csak szeretnénk hinni, de titkon tudjuk, hogy ez az öltözködés beindít valamit a férfi szívében... de valójában a nadrágjában csak.

Sok-sok évvel ezelőtt, ha egy nő kivillantotta a bokáját, akkor az már fülledt erotikának számított. Sokan azt mondják túl konzervatívok voltak régen a ruhák, viszont létezett olyan, hogy sejtetés, és tisztelték a férfiak a nőket, meg akarták a gyengébbik nemet hódítani.

Nem tisztelnek minket, mert nem viselkedünk tiszteletreméltóan. Elmegy az ember bármilyen szórakozóhelyre, mit lát? A nők hullarészegek, eszüket se tudják, és a pasi bármit kérhet tőle, a csaj úgyis megteszi... és így várjuk el, hogy a férfiak becsüljenek minket? Nevetséges. Nem az ellen vagyok, hogy a nők alkoholt fogyasztanak, hanem az ellen, hogy nem tudják hol a határ.

Ha kivetkőzünk önmagunkból és olyat teszünk, amit később megbánunk, akkor megérdemeljük, hogy nem tekintenek minket egyenlő félnek a pasik. Én sem tekintem azt a pasit igazi férfinak, aki minden hétvégén csap részeg, eszét nem tudja, intelligenciája meg már a bizonyos béka alsófelénél... Szalagavató utáni bulin a klub előtt volt egy srác, a saját hányásában fetrengett, a pénztárcáját ellopták stb. mentőt kellett hívni hozzá... élvezzük az életet, de biztos, hogy a detox fuvar élvezetes? Szerintem nem.

Még két dologra szeretnék kitérni, az egyik a női nyelvhasználat, a másik a fogyókúra.

Én rettentő csúnyán beszélek, rengeteget káromkodok, a miértre nincs válaszom. De szerintem egy jóérzésű férfinak zavarja a fülét, hogy a nagyon sok nő minden második szava b.meg, minden ötödik f.sz. Attól leszünk nagylányok, hogy tocsog a mocsoktól a szánk? Szánalmas. Magamra is értem, mielőtt bárki azt hinné, hogy én kívül helyezkedem ebből a jellemzésből.

A kedvencem jön, a fogyókúra! Megkérdezzük a párunkat, hogy csinosak vagyunk, jól áll-e a ruha rajtunk, ő mondja, hogy persze drágám.

Erre mi elkezdünk vele veszekedni, hogy nem is gondolja komolyan, hogy a hátunk mögött egy dagadt tehénnek tart. Szerencsétlen pasikba már beleverjük, hogy a barátnő tényleg tele van hibákkal, a lába nagy, a csípő széles, az orra hegyes stb. és végül kiszeret belőlünk, mert olyannyira ügyesen meggyőztük, hogy a külsőnk egy fabatkát sem ér. De ha elhagy minket egy általunk jobbnak ítélt nőért, akkor rögtön előjön belőlünk a hárpia, hogy mi megmondtuk, hogy nem vagyunk jók, de ő becsapott minket bla-bla-bla. Ha nem fogadjuk el saját magunkat, akkor másoktól miért várjuk el ezt?

A fogyókúrával, amúgy tényleg magunkat alázzuk meg. Napokig szenvedünk, alig eszünk, hogy 2 kg-ot leadjunk, aztán harmadik nap feladjuk és befaljuk az egész hűtőt. De persze zabálás közben már azon gondolkodunk, hogy igen, most tömöm magamba a szemét kaját, de majd HOLNAP ismét fogyózok...persze aztán 3 nap múlva megint ugyan ott fogunk tartani. Mókuskerék.

Tisztelni kellene a testünket, a lelkünket. A testünket megfelelő étellel kellene táplálni, nem sanyargatni, rendszeresen mozognunk kellene, hogy feltöltsük az energiakészletünk. A lelkünk is nagyon fontos szerepet játszik a diétában, ugyanis, amikor fogyunk, akkor büszkék vagyunk magunkra, hogy igen tettünk érte, nem adtuk fel.

Viszont, amikor éppen tömjük befelé a chipset és a nagy HOLNAPON gondolkodunk a lelkünk, azért tudja, hogy saját magunknak okoztunk csalódást. Ha másban csalódunk az egy sajnálatos dolog, de ha saját magunkban... az borzasztó. Én ma éjfélkor megettem egy csokis pudingot, gondoltam nekiugrok a tornának, ledolgozom, aztán minden szuper, majd ott tartottam, hogy megettem még egy pár virslit, 2 zsömlét és egy kis tál müzlit, ja meg még egy csokis pudingot. A tornát elkezdtem, majd abbahagytam kb. 4 perc után. Saját magamat aláztam meg, és az a szörnyű, hogy ettem a virslit, mint aki még életében nem evett, és azon gondolkodtam, hogy mi a francért eszek, nem is vagyok éhes, csak a szervezetemet terhelem le.

Arra kérek minden kedves olvasómat, hogy tisztelje önmagát, mert más sem fogja, hogyha Ő maga nem becsüli meg magát.

Egy idézettel zárom ezt a kis eszmefuttatásomat:

„Egy lány akkor válik nővé, ha kialakítja magában a női öntudatot. Ez azt jelenti, hogy úgy él a világban, hogy tudja magáról: „Friss, üde, harmatos, szép és kívánatos vagyok. Lehet csodálni! – és nem nyit vitát. Sajnos sok lány belebonyolódik mindenféle centik-kilók-geometriai formák elemzésébe. Mintha attól függne, hogy ő gyönyörű nő-e, hogy megfelel-e az éppen aktuális nőideál paramétereinek.

Nagyon fontos megérteni, hogy nem attól vonzó egy nő, hogy kihez hasonlít, vagy nem hasonlít és milyen általános ideálnak felel meg, hanem attól, hogy elhiszi magáról, hogy Ő egy varázslatos NŐ!”

Higgyük el magunkról, hogy varázslatosak vagyunk!