A férfiak és a nősülés

Meggyőződésük, hogy minden eseményt, dolgot irányítani tudnak -- egészen addig, míg fel nem tűnik a színen a nagy ő, s ezzel együtt a szerelem. Mindjárt bizonytalanabbul kezdik érezni magukat, mert a szerelmet nem lehet lemérni, sem előre kiszámítani. De mivel ők mindig minden élethelyzetben valószínűséget számítanak, mérlegelnek és összegeznek, a párkapcsolatban is megpróbálják ugyanezt. Hiszen, ha komoly üzleti és munkahelyi problémákat is meg tudnak oldani, miért ne birkóznának meg ezzel is? Felteszik hát magukban a kérdést: mit ad és mit vesz el a szerelmi kapcsolat?

A házasság után áhítozó nők számoljanak azzal, hogy bár a férfiaknak érzelmeik is vannak, azért ebben a helyzetben is mérlegelni fognak. Mégpedig a következőképpen:

Negatívumok – ha összeköltözöm a kedvesemmel, nem oszthatom be az időmet úgy, ahogy nekem megfelel. Alkalmazkodnom kell egy idegenhez, aki a lakásomban lakik. Nem flörtölhetek más nőkkel – és aggódni fogok, nem flörtöl-e más férfival a barátnőm. A féltékenység egész kellemetlen dolog. Az érzelmek értelmetlenek. Még a szép, kellemes érzések is, mint amilyen a szerelem. A szerelem legyengít, gyenge férfi leszek, így sebezhetővé válok. A szerelmes férfi nagyon hülyén tud viselkedni!

Pozitívumok – rátalálok egy szerető nőre. De mi lesz, ha rám akaszkodik, és állandó figyelmességet fog követelni tőlem? Mi lesz, ha az esküvő után megváltozik, és a szépnek tűnő kapcsolat börtönné változik számomra? Ki tudja mire képes egy szerelmes nő? Pozitív még, hogy apa lehetek. Szívesen foglalkoznék a tehetséges fiammal. De mi lesz, ha lányom születik? Összeesküvést szőnek majd ellenem az anyjával, és ahelyett, hogy én lennék a saját házam ura, pipogya férfit csinálnak belőlem.

És mi lesz, ha mégis fiam születik, de gazember lesz belőle? A gyerek csak komplikációt jelent a magamfajta embernek, aki megszokott már egy bizonyos életformát. Tehát egy lehetséges utód, aki aranyosan mosolyog a rugdalózójában, is okozhat a későbbiekben komoly fejfájásokat. Pozitívum még, hogy ha az ember fia megnősül, nem lesz magányos, és támaszra lel a családjában. Igen, valaki gondoskodni fog rólam.

Na, de az én kedvesem nagyon csinos nő, így bizonyosan nem elég önfeláldozó és nem tud jól gazdálkodni. Még akkor se, ha most ennek az ellenkezőjét tapasztalom. Lehet, hogy csak megjátssza magát, mert azt akarja, hogy igába hajtsam a fejem. Mi lesz, ha rögtön az esküvő után gonosz fúriává változik, és nem gondoskodik tovább rólam? Ha mégsem ez fog történni, akkor lehet, hogy otthonülő, takarításmániás, konyhaszagú háztartásbelivé változik, aki nem törődik többé a külsejével. És akkor lehet, hogy elkezdek keresni valaki mást, és találok is. Ezért el kell válnom, és osztozkodnunk kell a vagyonon. Vagyonelosztás – a legszörnyűbb dolog, ami történhet! Többet keresek, mint a feleségem, így az egyetlen ember, aki a válásunkból profitál, az éppen ő lesz! Szinte mindegyik pozitívumnak azonnal ott a negatív oldala is.

Szép kis kilátások egy férfi számára!

Ja, és ne feledkezzünk meg a legfontosabbról, a szexről – mérlegel tovább a férfi. – A barátnőmmel olyan jó, mint még soha senkivel. De mi lesz, ha az esküvő után már nem akar velem annyit szeretkezni? Bár, láthatóan jól érzi magát velem, azt állítja, jó szerető vagyok. Megoldom: nem veszem feleségül, mert kellemesen akarom érezni magam vele.

A férfi tehát úgy dönt, hogy a barátnője csak a szeretője lesz. El sem tudja képzelni, mennyire megalázó ez a barátnőjére nézve. A nő számára ugyanis a szex nem azonos a párkapcsolattal, vagy a házassággal. Így, ha eléggé öntudatos, előbb-utóbb elhagyja a férfit, akit ugyan szeret, de nem bírja elviselni, hogy úgy bánjon vele, mint a szeretőjével. A férfi pedig megdicséri magát: na, ugye? Jól tettem, hogy nem vettem komolyan a kapcsolatot és nem nősültem meg! Megvan a magamhoz való eszem, ezután is résen leszek!

Egy pszichológusnő válasza a kérdésre, miért nem akarnak a férfiak megnősülni: -- A férfi szexualitása azon alapszik, hogy minél több utódot nemzzen, tehát minél több szexuális kapcsolata legyen. Minél több partnernője van, annál több utódja születhet. Minél attraktívabb egy férfi (jóképű, intelligens, társadalmi rangja, sok pénze van), annál több nő érdeklődik iránta – tehát több lehetősége van a szexuális kapcsolatok létesítésére. Az ösztönös viselkedést ugyan korlátozzák a társadalmi konvenciók és a józan emberi ész, mégis jelen van az életünkben.

Ahelyett, hogy azon törnénk a fejünket, miért ilyen a férfi, és azt állítanánk róla, hogy önző, nem árt, ha saját magunkat is megvizsgáljuk – tanácsolja a pszichológusnő. – Mert még nem találkoztam olyan nővel, aki azon sopánkodna, miért nem nősül meg az egyedül élő, munkanélküli, piszkos, ápolatlan és tányérba hamuzó szomszédja. Az sem jellemző, hogy a nőket bántaná az állástalan vagy alacsony képesítésű, fizikai munkát végző férfiak hiányzó nősülési kedve. A kevésbé érdekes férfiak hamarabb megnősülnek, pedig nem tolonganak értük a nők. Annak köszönhetően, amit „kínálni” tudnak, legfeljebb egy partnernőjük mégis akad. Így nem töprengenek sokáig, gyorsan feleségül veszik azt az egyet. Tudják, ha elszalasztanák ezt az alkalmat, talán több elő se fordulna az életükben.

Minél attraktívabb tehát egy férfi, annál kevésbé érez kedvet a nősüléshez, hisz tisztában van az „értékével”. Lehet, hogy nincs is a környezetében olyan nő, aki az ő értékítélete alapján megérné a szabadsága feladását. És erre a nézetére minden joga megvan. A biológiai óra ketyegése ugyanis tisztán női probléma. A férfi kegyetlen, de igaz jelzést küld a nő felé: „nem vagy számomra elég attraktív, és ezen nem segít az emberfeletti igyekezeted és az önfeláldozásod sem!”

A nők számára pedig nem marad más hátra, mint alább adni (pl. megelégedni egy csúnya, de pénzes -- vagy jóképű, de szegény pasival) – vagy egyedül maradni…

Más lélekismerők előszeretettel hozakodnak elő a férfi vadászösztönével. A férfi állítólag ősidők óta vérbeli vadász. Tehát nem szereti az egy helyben maradást, az egyhangúságot. Egész életében vadászik, mert vadászat nélkül tökéletlennek és elégedetlennek érzi magát. Ha sikerül becserkésznie, majd megszereznie a vadat, boldogan élvezi a sikert. Csakhogy – mondják a fent említett lélekismerők – a vadász (tehát a férfi) körül élete minden percében ott „legyeskednek” a lehetséges „vadászzsákmányok” (tehát a nők). Mégpedig a munkatársnők, szomszédasszonyok, barátnők, elárusítónők, hivatalnoknők, orvosnők stb. képében. Amerre a férfiak járnak, útjukat minduntalan keresztezik a csinos vagy érdekes nők. Nem csoda, ha vadászösztönük egy pillanatra se nyughat.

Persze van, amikor a vadász csak játszik a „vaddal” – máskor viszont a játék komolyra fordul. Az egyik vadász megelégszik a játszadozással, a másikban azonban tovább gerjed a vadászszenvedély: új és újabb kalandra vágyik. „Tesztelni” kezdi a nőket, kételkedni kezd abban, vajon a legjobbat találta-e meg, ezért mind izgalmasabb nők után kutat. Ha talál egy jobbat, azután még izgalmasabbat, akkor azt gondolja, biztos van ennél érdekesebb is, így egyre tovább folytatja a vadászatot.

A lélekismerők azt tanácsolják (a feleségeknek), hogy tolerálja a férfi „természetes” vadászösztönét. És azt is mondják még, hogy örüljünk, mert a férfi a hosszú és izgalmakkal teli vadászat után úgyis visszatér, mert pihenésre van szüksége, és a legjobb hely a megnyugvásra a családi fészek. Ahonnan aztán magát kipihenve újabb vadászútra indulhat… (Önmagunk megnyugtatására: azért vannak olyan férfiak is, akik annyira lusták, hogy nem szeretnek vadászni.)

Egy európai kutatócsoport nemrég sajtóközleményben adta hírül, hogy a nők és a férfiak igenis egyaránt poligám természetűek. A nők azonban kevésbé élhetik ki e hajlamukat. Egyrészt a társadalmi megítélés és kontroll miatt, másrészt meg azért, mert a gyereknevelés leköti az idejük jó részét, így nincs lehetőségük „vadászgatni”. Ezt a hírt persze nem kürtölte nyomban világgá valamennyi tévé- és rádióadó, hiszen több évszázados „hiedelmet” döntene meg. Ráadásul ez a tény kétségbe vonja a férfi poligám természetéből adódó társadalmi privilégiumok jogosságát.

A házaspárok egymás iránti kötelező hűségét gyakran magyarázták az énekesmadarak szokásaival. Csakhogy egy legutóbbi komoly kutatás meglepő eredményt hozott. Persze ezt a témát sem elemzik látványosan a tudományos magazinok. A kutatás eredménye ugyanis arról szól, hogy a madárcsaládok harminc százalékában nem az „apamadár” fiókái kelnek ki a fészekben, hanem a szomszéd ágon fészkelő madárcsalád hímjétől. Mert lehet, hogy az apamadár gondos, rendes, segítőkész és szorgalmasan hordja a kukacokat madárcsaládja számára, a szomszéd madárférfi testfelépítése azonban sokkal vonzóbb, farktollai szembetűnően színesebbek… Viszont fiókái alultápláltak, mert a rovargyűjtés helyett inkább a napot dicséri énekével a faágon, vagy hosszú órákat tölt el tollai fényesítésével.

Azt a felmérést pedig már nem is elemezzük, miszerint az európai családokban születő harmadik gyerekek harminc százaléka „kakukkfióka”…

Szerző: Póda Erzsébet

Megjelent partneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával.