Következmények erőszak után

Én már írtam egy cikket, az engem ért erőszakról, Elrabolt gyermekkor címmel. Most azt szeretném leírni, hogy sikerült túlélni, és viszonylag normális felnőtt lenni.

Amikor kiderült a dolog, elvittek kihallgatni, orvoshoz, és elmondatták velem, mi is történt, úgy beszéltek velem, mint bárkivel, semmi együttérzés, vagy valami. Aztán az iskolai megalázások, ott sem volt senki, aki segítsen, vagy legalább meghallgasson.

Gondolom azt gondolják, ha nem beszélünk róla majd elfelejtik, de ez nem így van, hisz sajnos sokan nem bírják ki a folyamatos megalázást, hogy azt hallod, te vagy a hibás, miért hordasz rövid ruhát? Miért vagy olyan kihívó? Stb.

De sok nő jár így az utcán, de ez nem azt jelenti, hogy "gyere és bánts"!

Most már a nagyján túl vagyok, de soha nem lehet teljesen elfelejteni.

Az ölelés nem azt jelenti, hogy szeretnek, ha valaki rád mosolyog, egyből az jut az eszembe, vajon mit akar? Vagy ha egy idegen átölel, akkor is, aztán, ha kimegyek az utcára, előtte biztos minden ruhámnak jól kell kinéznie, a hajam nem lehet kócos, stb. nehogy megszóljanak. Pedig tudom, ez senkit nem érdekel, de ez a kényszeres megfelelni akarás sokszor elviselhetetlen.

Mindenkivel jóban akarsz lenni és örülsz, ha kapsz egy szép szót vagy megdicsérnek és érzed, talán nem is te vagy a hibás a dolgokért. Vagy hogy nem mered a gyermekedet megölelni, kimondani kimutatni, hogy mennyire szereted őket, az életed adnád értük, de nem megy.

Meg kell tanulni, hogy kell a gyerekeid szeretni és a férjed is.

Aztán végre sikerül messzire menni és ott találkozni olyan emberekkel, akiket érdekel a gondod és segítenek megoldást találni. Érzed, hogy jobban szeretnek, mint a saját rokonaid, és elkezdesz gyógyulni, elhiszed, hogy egy értékes ember vagy akit igenis lehet szeretni.

És ez nagyon jó dolog, végre bűntudat nélkül tudod megölelni a gyermekeidet és ki tudod mondani, mennyire szereted őket, igaz még hosszú az út, míg meggyógyulsz, de már látszik az a bizonyos fény és ez nagyon jó.

Kérek mindenkit, aki ilyesmit vagy hasonló dolgot átélt, higgyen a gyógyulásban, mert érdemes.

Egy barátnőm mondta, egy elkeseredett pillanatban: NEM AZ ÖNGYILKOSSÁGHOZ KELL BÁTORSÁG, HANEM AZ ÉLETHEZ, hogy megmutasd, igenis, sokkal többet érsz, és jobb ember vagy, mint ők.

Remélem tudtam segíteni a hasonló helyzetben levőkön, ha másképp nem megy, írjátok ki magatokból.