Életem fekete lyuka

Történetét csak azért írom le, mert már teljesen tehetetlen vagyok, nem tudom mit csinálhatnék, oly sok dolgot kipróbáltunk, de semmi nem segített és nagyon féltem apukámat, nehogy valami őrültséget csináljon...

Már gyermekkoromban is tudtam, hogy valami nincs rendben vele, hisz más anyukákkal ellentétben ő csak otthon henyélt, lustálkodott. Ezek miatt ment a mindennapi veszekedés is.

Most 27 éves vagyok és semmi nem változott. Apukám a velejéig jó ember, még a légynek sem tudna ártani és minden porcikájával segít, ahol csak tud. Dolgozik és mikor hazaér, itthon is tesz-vesz. Mégis teljesen megkeseredett anyám miatt.

Ő ugyanis semmi mást nem tesz, minthogy reggel felkel és egész nap nem csinál semmit. Mindig azt mondja, keres munkát, de tudjuk, ez hazugság. Már pénzt sem adunk neki semmire, de akkor a faluban másoktól kér és mikor nem adja vissza, jönnek hozzánk visszakövetelni. Persze már a falubeliek sem adnak, azóta minket zaklat.

Akármit csinálunk a házban, például főzök, odajön, hogy adj pénzt és addig mondja, míg nem adok. Ha kizárom a konyhából, kiabál az ajtóban. És ez nap mint nap így megy...

Nem tudunk semmit csinálni, mert ő ott van és követel. Nem csak pénzt, mindent. Adj kávét, adj édességet, adj tollat stb. Menekülni nem lehet, mert az otthoni teendőket el kell végezni. Egy nagy tanyán lakunk és apukám nagyon sajnálná ott hagyni az egészet, mert ez élete munkája, minden pénzét a tanyába ölte. De már ezt se bánná. Elmenne ha nem lenne ott a mamám, aki nagyon beteg, anyukám pedig biztos nem ápolná. Eltartani sem tudná, hisz magát sem bírja, sőt a nyugdíját is elköltené, ebben biztos vagyok. És az öcsém is nagyon keveset keres, ő még albérletbe sem tudna elmenni, mert nem tudná fizetni.

Ez a két ember miatt inkább szenved apukám és nap mint nap eltűri ennek a nőnek a viselkedését. Csakhogy ez így nem élet és nekem megszakad a szívem, hisz ennek a jó embernek nem ilyen élet járna...