Drága kisfiam, Nándi születése

Mielőtt kisfiammal teherbe estem, sajnos volt egy spontán vetélésem 10 hetesen. Ez nagyon megviselt mindkettőnket a párommal.Ezért úgy határoztunk, hogy elhagyjuk a zajos fővárost és vidéken próbálunk új életet kezdeni.

A falusi levegő meg is tette hatását, fél év múlva újra teherbe estem. Nagyon féltettem a bennem növekvő kis életet, és persze magunkat is az újabb csalódástól és fájdalomtól. Szerencsére a kezdeti apróbb görcsöket leszámítva problémamentes volt a terhességem. Bár az utolsó percig aggódtam, hogy semmi baja ne legyen az én kisbabámnak.

A legelső UH vizsgálat mély nyomot hagyott bennünk. Leírhatatlan érzés megpillantani a monitoron a benned növekvő kis jövevényt és hallani, ahogy dobog a pici szíve! A másik meghatározó dolog az első mocorgása a 16. héten.

A párom nem akarta elhinni nekem, hogy a gyermekünk a felelős ezért, nem a beleim mozognak!!

Legfőbb gondom az utolsó hetekben az aranyeremmel és a lábaim dagadásával volt.

A 40. héten minden nap kellett járnom NST-re, de nem bántam, imádtam azokat a félórákat, amikor kisfiam szívverését hallgattam és közben annyira mocorgott, hogy folyton leestek a hasamról a tappancsok! Az orvosommal megbeszéltük, hogy február 12-én, csütörtökön reggel 7-kor jelentkezem felvételre a kórházban és szeretné megindítani a szülést.

Párommal és anyukámmal mentem és borzasztóan izgultam. Ennek köszönhetően volt is reggel székletem, így megúsztam a beöntést! 9 óra tájban kellett a szülőszobához mennünk, ahol gyors átöltözés után be is kötötték az oxitocint és rákötöttek a CTG-re. A párom bejött velem, de kb. 1 óra múlva már látta, hogy kezdek szenvedni és ettől olyan hasgörcs jött rá, hogy hazament vécézni (12km-re lakunk a kórháztól)! Miután visszajött, a szülésznő mondta, hogy kérhetek fájdalomcsillapítót, de nem kértem. Gondoltam lesz ez még rosszabb is, így is volt! Közben az orvosom többször megvizsgált és mondta, hogy ez a "nagy gyerek" nem nagyon akar befordulni a szülőcsatornába. Kb. 12-13 óra körül már olyan fájásaim voltak, hogy úgy éreztem nyomnom kell, de rám szóltak, hogy még nincs itt az ideje. Már nagyon szerettem volna látni az én kicsikémet és túl lenni ezen az egészen! Végül konzultációt tartottak az alsó fertályomnál (szülésznők, orvosok, tanulók, kb. tízen!) és arra jutottak, hogy az én fiam túl nagyra nőtt hozzám képest és nem fogom tudni megszülni természetes úton. Maradt a császár. Ekkor már 14.30 körül volt. Útban a műtő felé anyukám megszorította a kezem, a párom nyomott egy csókot futólag. Láttam rajtuk az aggodalmat, de előttem már csak az lebegett, túl lenni rajta!!! Nem sok bizodalmam volt a gerincbe való érzéstelenítéshez, az altatást választottam. Így sajnos nem hallhattam az első sírását, és az apukája láthatta először. Mikor toltak a kórterembe, olyan érzésem volt, hogy mindjárt hányok, végül szerencsére nem. Ez az altatás mellékhatása. Meg később az állandó köhögési inger, ami igen kellemetlenül hatott a vágásomra. Amikor ébredeztem a páromék az ágyam mellett álltak riadt arccal. Első kérdésem: "Megvan mindene és szép?!" Megnyugtattak, hogy gyönyörű és minden rendben vele. Azonnal álomba zuhantam. Először az esti szoptatásnál láthattam, ami 9-kor volt. Amikor a kezembe adták Nándit, olyan érzés kerített hatalmába, amit eddig még soha nem éreztem és kívánom minden nőnek, aki teheti tapasztalja meg!!

Kisfiam 2009. február 12-én, 14.58-kor született 4080 grammal és 56 cm-rel a kaposvári kórházban, Varga Tamás doktor úr segítségével.