Dani születése

A párommal néha szóba került mi lenne, ha lenne még egy gyerek, vagyis neki ez lenne az első, mivel nekem első házasságomból van egy lány, dehát az is közös ugyebár! Mindig azt mondogattuk, ha anyagilag jobban fogunk állni, akkor jöhet, merthogy mindene meglegyen. El kell szomorítanom sokakat, ilyen nincsen, kár ilyenre várni, mert kihalna a világ, sajnos.

Egy októberi nap rászedtem magam, mivel szabadom volt, hogy kivetessem a spirált, aminek már lejárt az ideje, ezek után néha a párom eljátszogatott a gondolattal meg mással is, hogy mi lenne, ha most csinálnánk meg azt a gyereket? Hát ez sikerült is neki, mindjárt elsőre, úgyhogy novemberben a szülinapjára kapott egy pozitív terhességi tesztet.

Nagyon boldogok voltunk és megbeszéltük, hogy bent lesz szülésnél. A terhesség alatt nem volt semmi gond, az ötödik hónapban azt mondták, ez lány. Aztán a hatodikban azt, hogy a lánynak kinőtt a fütyije?! Július 13-ára voltam kiírva, nem éreztem semmit, az orvos azt mondta pihenjek sokat, mert már a 8. hónapban kétujjnyira ki voltam nyitva.

Július 16-án be kellett feküdnöm és ott eldöntötték, hogy 19-én szülök, szóval elindítják, nagyon féltem. Levittek a szülőszobára, ahol már szült is valaki, ezeket végig hallgatni, ez valami szörnyű volt, mint aki a kivégzésére vár. Mikor elintézték a legfontosabbakat: borotválás, tabletta felhelyezése, egy olyan ágyra fektettek, ami csak a fenekemig ért és onnan egy alacsonyabb folytatodott, és itt leszek megfigyelésen 2 órán keresztül, figyeljem, hogy lesznek-e fájásaim, hát azt elfelejtettem elmondani, hogy várandóságom alatt mindenhogyan tudtam feküdni, csak hanyatt nem! Nyomott nekem a gyerek valami ideget és nagyon rosszul szoktam lenni, ha a hátamra feküdtem, itt is az történt, kiabáltam volna, de nem volt sehol senki, magamtól meg nem bírtam megfordulni, mert rám volt egy millió kábel kötözve, mire a nővérke bejött már falfehér lehettem, mert rögtön odaszaladt, ahogy meglátott és azt kérdezte miért nem szóltam, hogy rosszul vagyok, mondom kinek?

Egy kicsi fájásom volt, de úgy nézett ki, ez a gyerek ma nem akar kibújni, elengedtek, mondták menjek egyek, igyak, majd holnap újra próbálkozunk. De ott maradtam a szülőszobán éjjelre és még végighallgattam és néztem 7 szülést, mivel látták, hogy nem tudok aludni beadtak egy injekciót, amitől teljesen elbambultam. Nem tudom volt már valaki így, de aludtam és mégis mindenről tudtam, ami mellettem folyik, csak nem tudtam a szemem kinyitni. Másnap egy aranyos doktornő fogadott, aki aztán megint feltette a tablettát, titokban reménykedtem, ma sem indul be és akkor császár lesz, egyszerűen annyira féltem, hogy még abba is belementem volna.

De nem úgy történt, pár perc sem telt el, amikor csak úgy jöttek azok a bizonyos fájások, na mondom ezt nem úszom meg! Páromat felhívtam, elkezdődött, de ráér bejönni, mert csak úgyis a végére engedik be, meg hát az első szülésem is cirka 9 óra vajúdás volt. Fél tíz felé elengedték a magzat vizet, nem is tudtam számolni hány percesek voltak a fájásaim, csak azt tudtam, hogy nagyon-nagyon fáj és ha ez még erősödik meg estig fog tartani, akkor én azt nem élem túl. 10 órakor már 6 ujjnyira nyitva voltam, gyorsan felhívtam apát is, hogy mégsem ér rá és nagyon siessen, mert úgy néz ki, hamarosan megszülök.

Se feküdni, se állni, sehogy sem volt jó. Egyszer csak azt éreztem, hogy tolódik valami, szóltam is a nővérkének, hogy nekem már nyomnom kell, felfektettek az ágyra, de azt mondták még egy fél óra kell. Valószínűleg ekkor helyezkedett be a medencébe. Hú eszembe jutott a párom, gyorsan nővérke szóljon a páromnak, hogy jöjjön be, még a végén lemarad a szülésről és nekem is kéne már valaki, valaki aki megsimogat, megnyugtat, valaki ismerős, aki szeret….

Apát még elküldték átöltözni, zöld ruhát kapott, azt hittem valami új orvos, de ő szaladt felém, hozta őt a drága nővérke. Rögtön simogatta a fejemet, kezemet, ne félj itt vagyok segítek! Ó gondoltam magamban akkor megszülhetnéd te ezt a gyereket, kapott egy vizes ruhát és azzal töröltette a homlokomat, mert ugye a szobán csak 39 fok volt. Elkezdtünk nyomni, többszöri próbálkozás után sem ment és mondtam a doktornőnek én az elsőt sem tudtam kinyomni, valahogy ez nem megy nekem. Még próbálkoztunk, aztán látva bambaságomat odahívta a takarítónőt, aki szépen belehasalt a gyomromba. Bevágtak, de nem éreztem. Az első gyermekemnél annyi zsibbasztó volt bennem, hogy semmit nem éreztem, most meg ahogy csúszott kifelé a gyerek szinte minden porcikáját. Supp és már kint is volt. Meg egy nagy vérfröccs a dokira. Kint van, istenem azt a megkönnyebbülést. És azt az örömet, a párocskám ott sírt a tenyerembe.

A varrás is fájt. Még két órán keresztül együtt lehettünk, de ezt inkább a drágám élvezte, azért néha oda-oda kukkantott rám, ahogy csepeg egy ágytálba a vér, kicsit undorodott. Még annyit elmesélt, hogy mikor hozták a szikét meg a többi szerszámot, ki akart menni, kicsit rosszul lehetett, de aztán arra gondolt, ha én kibírom, akkor ő miért ne, hiszen nem neki fáj!

Azóta is boldogok vagyunk és mit ad isten, tervezzük a harmadik babát:)