A második "legszebb élmény"!

A szülés előtt már két héttel, a 35. héten kórházba kerültem, mert a dokimnak nem tetszett az NST-m, így felvett a patológiára.

Hajnali kettő után arra ébredtem a kórházi ágyban, hogy fáj a hasam alja. Arra gondoltam, már megint a lánykám nyomja hólyagomat, ahhoz hasonló fájdalom volt ez. No meg a folyásom is éreztem. Igen ám, de a fájdalom nem múlt el, és szabályos időközönként jött, úgy néztem 20 percenként. Kimentem a mosdóba, akkor vettem észre, hogy a nadrágom tiszta víz, ez nem a folyás. Visszamentem a szobába, szóltam a szobatársamnak, hogy elfolyt a vizem. Aztán kimentem megkeresni a nővért. Ő hamarabb észrevett, mint én őt, nem tudtam, hogy hol alszanak a nővérek, a digitális NST-s szobában, ahol az ágy van. Megkérdezte mi a baj, mondom elfolyt a víz. Mondta menjek pakoljak össze, addig ő felkölti a dokit.

Elmentem gyorsan összepakoltam. A cuccom rátettem az ágyra, majd visszamentem. A doki még nem volt sehol. A nővérke megkérdezte, biztos hogy a víz folyt el, mondom igen, biztos hogy nem pisiltem be. Meg is mutattam neki, hogy merő víz a nadrágom. A doki még mindig nem volt sehol, rácsörgött még egyszer. Visszaaludt a drága.

Pár perc múlva megérkezett a fiatal doki,- igen helyes volt-, közben megkaptam a hálóinget is, és felfeküdtem az asztalra. Megvizsgált a még igen álmos fejű doki, bő két ujjnyira voltam ekkor már nyitva. Ahogy kivette a kezét, a víz csak úgy kizúdult belőlem. A nővérke szólt, mindjárt megyünk akkor a szülőszobára. Fogtam az összepakolt cuccom, ami ilyenkor kell, és gyorsan felhívtam a páromat. 3.20-at mutatott az óra.

A nővérke bevitt a szülőszobára. Az adataimat már nem kellett felvenni, hiszen már egyszer felvették, úgyhogy vittek is az ágyra. (Kórházban tartózkodásom két hete alatt egyszer a szülőszobán NST-ztek röpke egy óra hosszát, kilométernyi papírral, mert újfent rossz volt az NST.) Megkérdezte a szülésznő nem e kell pisilnem, épp nem kellett, majd felkötötte az NST-t. Nem sokkal később a szülésznő szólt, leborotvál, meg adja a beöntést, aztán zuhanyozzak le. Miután leborotvált, mondta, ha nem mondom el a dokimnak, akkor megvizsgál, mert eléggé sok mindenért morog a dokim, nem biztos hogy örülne, hogy nem análisan vizsgál, az meg kinek jó. Mondtam, én nem szólok, miért szólnék. Megvizsgált, és ő is két újjnyit mondott.

A beöntés számomra az első szülésnél sem volt kellemetlen, most igaz vécéznem is kellett, úgyhogy több részletben kijött, aminek ki kellett jönnie. Lezuhanyoztam, majd vissza az ágyra.

A szülésznő felajánlotta a gázt, én nem akartam elfogadni, mert nem túl jókat hallottam róla, fejfájás, hányinger..., ezeket mondták mellékhatásként. Mondta, nem jellemző, próbáljam ki fájások alatt, jobb lesz. Olyan, mint amikor be vagyok csípve, voltam-e már berúgva. Voltam. Ok, beleegyeztem. Elmagyarázta, hogyan kell használni, illetve mikor szívjak. Hát, nem bántam meg, hogy elfogadtam. Sokkal elviselhetőbb volt a fájdalom, főleg, hogy ekkorra már sokkal jobban erősödött. Az oxitocin is be volt már kötve. Érdekes, mert az egyik szívás alatt, mikor épp a fájás mellett a gáz hatására tök jól éreztem magam, Lola Forog a világ című száma jutott eszembe. Hogy honnan, fogalmam sincs.

A dokim is befutott közben, mivel még nem volt helyzet, el is ment. A szülésznő is járkált, benézett a lábam közé, gyakran kérdezte, nem érzem-e még, hogy nyomni kell. Lassan kellett. Hogy honnan, nem tudom, de előkerült a dokim is, elvitték a gázt, és szétkapták alólam az ágyat. Levették a végét és felrakták a lábtartót, a lábamra ráhúzták a zöld lábtakarót. Ekkor már nagyon fájt és nyomni is kellett. Mondták, kapaszkodjak meg az ágy két oldalán lévő kapaszkodóban. Igen ám, de nekem lejjebb kellett csúsznom, hogy elérjem, így szülés közben sokat rámszóltak, hogy csússzak vissza, egy alkalommal meg is jegyeztem, akkor nem érem el, mert rövid vagyok. Ezen jót derültek, és közölték, dehogy vagyok. Jó mély levegőket vettem, és nyomtam, amikor kellett. A közepe felé, amikor már nagyon kivoltam, megkérdeztem, sok híja van még? Nem. - jött a válasz. Nyomás közben most is jött ki belőlem hang, jó hangos, ösztönös, mélyről jövő. A beöntés után nem jött ki teljesen minden, kicsi salakanyag nyomás közben is távozott. Az első nyomás után már szóltak, hogy látják a haját. A másodiknál már majd szétrepedtem, és éreztem, hogy valami már van, a harmadiknál is jött kintebb, kb. a negyedik-ötödik nyomásra született meg az én pici lánykám.

November 22-én 5.45-kor, kb. 2 órányi vajúdás után, 37 betöltött hétre, 3 kg-mal, 50 cm-rel, 9/10-es Apgarral, és nagyon nagy hajjal.

Elsőre nem sírt fel, csak ici-picit később. Még úgy mázasan először a hasamra tették, majd miután elvégezték rajta a szükségeseket, mellém rakták. Jó sokáig velem volt, már én szóltam, hogy vigyék el, mert moccanni sem tudok, még bennem volt a branül.

A varrást éreztem, eléggé kellemetlen érzés volt. Mivel ez már a műszakváltáskor volt, elég sokan nyüzsögtek ott éppen. A dokim megdicsért, milyen ügyes voltam, milyen hamar megszültem, villámszülés volt, és poénkodtak, hogy a harmadik meg megfogan és már meg is szülöm, és hasonlók. Ja, a kitolási szakaszban medikusok is voltak, premier plánban figyelték a babám születését. Csak a popkorn hiányzott a kezükből.

A két órás várakozás alatt megágytálaztak, tudtam pisilni. Az egyik szobatársam, akit előző este tízkor hoztak be a szülőszobára megindításra, jött gratulálni, épp sétálgatott, még nem igazán tartott sehol, bár még este felrakták neki a zselét, fájásai azért már voltak. Váltottunk pár szót, kicsit megijesztettem a kiabálásommal, hogy mi vár rá, illetve hogy én már megszültem, ő meg még nem. Később kiderült, ezután szinte fájdalom nélkül megszülte a kisfiát, igen gyorsan. A gyermekágyas osztályon is egy szobába kerültünk. Közben elküldtem néhány sms-t, felhívtam a páromat, aki az inkubátorban készített képet a babánkról. Az elsőn, a csecsemőosztályon is meg akarta nézni a lánykánkat, de azt mondta, hogy nem jó babát mutattak neki, nem a miénket hozták ki.

A két óra letelte után felvittek az első emeletre. A párom kinn volt a folyosón, váltottunk pár szót. Négyágyas szobába kerültem, egy szobatársam a terhespatológiáról ismerős volt, egyikkel az ultrahangon futottam össze 19 hetesen, még meg is jegyeztük, mivel egy időre vagyunk kiírva, lehet találkozunk majd. Ő emlékezett rám rögtön, nekem is beugrott aztán. Ő másnap már ment is haza. Az ő ágyára került a fent említett szülőszobai és terhespatológiai ismerős anyuka.

Itt is jól éreztem magam, ismerősök között voltam, elvoltunk. A dokim is bejött megnézni a sebet, és közölte, csütörtökön-pénteken nem lesz, és bár pénteken már mehetnék haza, szombaton jön legközelebb, így szombaton veszi ki a varratot, akkor enged el. Hát ennek nem örültem igazán, ezért rá kell húznom még egy napot.

Reméltem, illetve bíztam benne, hogy a gyerekorvos is mindent rendben talál és mehetünk majd haza.

Minden rendben volt, és szombaton, két és fél hét kórházi tartózkodás után végre hazajöhettünk. Hannát is behozták a kórházba, én szokás szerint sírtam, mikor megláttam. Ő anyázott: anya, anya és megölelt, el sem akarta engedni a kezem. Elmentem felöltözni, és bár sokan vártak a babájuk kiadására, hamar sorra kerültünk és elhagyhattuk a kórházat.

Lánykám mára már 7 hónapos, nagyon vidám, szépen fejlődő hajasbaba. Az első két és fél hónapot gyakorlatilag végigüvöltötte, de mára már csupa mosoly, kacagós kis tündérke.