Egy éve történt...

Előzményként csak annyi, hogy a terhességem csodálatos és szinte problémamentes volt. Minden olyan "baj" elkerült, ami más kismamákat kőkeményen sújtott. Nem voltak reggeli rosszullétek, nem voltam kívánós és valamilyen oknál fogva, nem gondoltam arra, hogy ne adj Isten elveszíthetem őket. Persze, mint a legtöbb kismama én is aggódtam, de azt hiszem ez természetes. Mikor megtudtam, hogy ikrek lesznek nem volt kérdés, hogy fogadott orvosom legyen. Tudván, hogy az ikerterhesek sokszor korábban szülnek, így a kórházat is úgy választottam, hogy baj esetén a babáim a legjobb ellátást kapják.

Mivel elég messze lakunk a kórháztól, így az orvosom úgy döntött, hogy a 34.hét közepén be kell vonulnom a kórházba. Ez egy csütörtöki nap volt, április 2. A szobatársam szintén egy ikres anyuka volt. Ő 2 nappal később,közel 38 hetesen megszült.

Ezután egyedül maradtam a szobában. Ami valamilyen szinten jó volt, mert pihenhettem, de egyben unalmas is. A hétvége ami következett nagyon rossz volt. Ekkor már nagyon vizesedtem. Nem tudtam se feküdni, se állni. Hétfő hajnalban iszonyatos fejfájásra ébredtem, amit picit furcsálltam,mert egész terhesség alatt nem fájt. Kaptam a nővértől egy gyógyszert, majd visszafeküdtem aludni. Reggel 7 körül ébresztő volt. Mikor elmentem mosakodni, láttam hogy rózsaszínes folt van a bugyimon. Nem véreztem, de mikor jött az ügyelet orvos vizitre, gondoltam szólok neki. Mondta, menjek a vizsgálóba, majd ő is jön. Megvizsgált és közölte, hogy menjek pakolni, mert most szülni fogunk. Ekkor a méhszáj kétujjnyira volt nyitva. Szinte fel sem fogtam, mi történik. Felhívtam a párom, hogy fogja meg az előre elkészített táskát és induljon, ha bent akar lenni a szülésnél.

Engem átkísértek a szülészeti részre. Az ügyeletes szülésznő nagyon aranyos volt. Elvégezte a borotválást és a beöntést. Az ezt követő fél órát azt hiszem nem kell részleteznem..

Miután letusoltam bekísért a szülőszobába.Ez volt délelőtt 9.30-kor. Fel kellett feküdnöm az ágyra, majd mindenféle kütyüt rakott rám. A 2 baba miatt elég macerás volt felhelyezni a szívhang figyelőket. Bekötötte az oxitocint és oxigént és kaptam. Közben megjött az orvosom is aki megvizsgált majd burkot repesztett. Csak egy pukkanást hallottam és olyan érzésem volt, mint aki bepisilt. A méhszáj elég nehezen tágult. Kb. fél óránként jött vizsgálni és minden egyes alkalommal emelte az oxitocin szintjét. Fájásaim nem igazán voltak, de hazudnék, ha azt mondanám nem éreztem semmit. A vizsgálatok azonban annál jobban fájtak. Minden vizsgálatnál próbált kézzel tágítani.

11.45 körül a párom is megérkezett. Mikor meglátott nagyon nevetett, mert állítása szerint úgy néztem ki, mint aki a halálos ágyán fekszik. Beszélgettünk és a percek gyorsan teltek. 13 óra körül az orvos ismét megvizsgált, megkérdezte érzek e valamit, de ismét annyit mondhattam, hogy alig-alig. Ekkor megduplázta az oxitocin mennyiségét, mert nem akarta, hogy császár legyen a vége...

A hatás nem maradt el. Pár percen belül jöttek a fájások. Nem sokkal később már szinte szünet se volt köztük, talán csak annyi, hogy szusszantam egyet. Fél kettő előtt nem sokkal éreztem, hogy jönnek a tolófájások. A szülésznő szólt, hogy ne nyomjak és elment a dokiért. Gyorsan "szétkapta" alattam az ágyat és pillanatok alatt szülőszék lett belőle. Egyik kezemmel a párom kezét szorítottam a másikkal az ágy szélét markolásztam. Másodpercek alatt rengetegen lettek a szobában. Nem is tudom, hogyan kerültek oda. Mondta a doki szóljak, ha jön a fájás és nyomjak. Három nyomásra megszületett az első baba, Anikó. Ez volt 13.24-kor. Elvágták a köldökzsinórt, majd vitték is el. A doki megrepesztette a másik burkot is majd eltűnt. A főorvossal jött vissza, mert a másik baba keze a buksija mellett volt. Nem tudta, mi legyen. A főorvos annyit mondott, hogy "semmi, anyuka majd nagyokat nyom és kint lesz". A gond csak az volt, hogy lekapcsolták az oxitocint és a fájásaim abbamaradtak. A doki fecskendőből adott keveset, majd belekönyökölt a hasamba és szintén 3, de sokkal fájdalmasabb nyomásra megszületett a másik baba is, Kitti. Mindez 13.30-kor. A két lány között 4 perc van, ami nekem akkor többnek tűnt. Nem sírt fel, de elvitték őt is.

Az orvos nyomkodni kezdte a hasam és kijött a méhlepény is. A szülésznő átnézte, hogy rendben van-e és "kidobta".

Ezután a doki összevarrta a gátat, ami meglepetésemre majdnem jobban fájt, mint maga a szülés.

Miután végzett, bejött egy nővér a karján a két aprósággal. Fel sem fogtam, hogy mi történik. Annyira gyönyörűek voltak, de akkorák mint egy kis "béka".:)

Anikó 2460 gramm, 50 cm, Kitti 2440 gramm, 50 cm. Csak pár pillanatra láthattuk őket, mert felvitték őket a koraszülött osztályra. A párommal magunkra hagytak minket, illetve a takarítónő még kitakarított.

Mindennek már egy éve, de úgy él bennem, mintha csak tegnap történt volna.

Születésük óta minden nap maga a csoda, ahogy ők is.

Hálát adok érte, hogy megkaptam Őket és Anya lehetek.