A mi történetünk

Zavartalan terhesség volt, mégis a vége felé már nagyon vártam, hogy kibújjon. Tényleg terhessé vált már a napi rutin, a hajolgatás lehetetlen volt, és az utolsó héten már nagyon kényelmetlenül éreztem magam, hiszen felnőtt létemre biztonságból mindig kísérgetni kellett.

Jósolgattunk mi már hetekkel előtte hol gyakrabban, hol ritkábban, és első gyerek lévén, nagyon tanácstalan voltam, hogy pontosan mit is kellene éreznem. Fájt az, fájt, mégse tudtam, hogy mennyi idő lehet, mire erősödnek. A szülés napját megelőző éjjel, már semmit nem aludtam annyira erős menziszerű görcseim voltak. Igazából nem is a fájdalom, inkább az izgalom, ami nem hagyott aludni. Egész éjjel sikerült 2-3 órát aludni. Felhívtam reggel a dokit. Behívott és az NST után már nem is engedett haza. Éreztem valamit, mert most először bőröndöt is vittem magammal. Este 8-kor a terhes patológiáról vittek NST-re. Már olyan fájásokat mutatott, amivel szülőképesnek nyilvánítottak.

Először nem is izgultam, mert olyan hihetetlennek tűnt az egész, mert fel se fogtam, hogy tényleg eljött az idő.

Felvettek a szülészetre, de a magzatvíz nem folyt el. A pici szívhangja pedig leesett a fájásoknál. Burkot kellett repeszteni. Hát, ha valami, az nagyon fájdalmas volt. Mindenki fájdalmatlannak írta, engem nagyon megkínoztak vele. Na, ezek után már kezdődtek az igazi fájások. Onnan ismertem fel, hogy ez már jóval erősebb, hogy eközben már egy hangot nem tudtam szólni. Eddig azért elcsevegtem én közben is.

Ekkor még a férjem nem volt benn. Utóbb nézve, szerencsére, császár-gyanús voltam, ezért behívták őt is. Olyan jó volt, mikor megérkezett kék műtősruhában. Ő is izgult, láttam az arcán. Odaült mellém, megfogta a kezem, és ez hihetetlen erőt adott. A fájások hamarosan nagyon beerősödtek, lassan szinte összefolytak. Nagyon nehezen viseltem, nem hittem volna, hogy ennyire nem bírom a fájdalmat. Kaptam gázt, hát azon kívül, hogy végighánytam tőle a szülést, nem sokat segített. Hajnali háromra sikerült bő egyujjnyira tágulni… nagyon megszenvedtem érte. Ekkor már kábult, és nagyon gyenge voltam, azt se tudtam, mi történik. Az orvosom így beadta az EDA-t. Huhh, na, ott azt hittem meghalok. Felhúzott térdekkel, mozdulatlannak kell lenni fájások alatt, míg adják. Kicsi férjemnek 10 körömmel martam a kezét. De utána nagyon jó volt. Végre pihentem, kicsit magamhoz tértem majd el is aludtam. Kellett a végéhez ez a tacet. 6 órára már csak 1-1 centi volt hátra. Aztán jöttek a tolófájások. Eddigre kiment a fájdalomcsillapítás. Iszonyú erősnek kellett lennem, az Ég tudja honnan, de volt annyi szusz még bennem, hogy 7.40-kor kibújt a kicsi Angyalom. Zokogtam, nem is láttam a könnyeimtől. Hihetetlen érzés volt átélni ezt a pillanatot. Mindent elfeledtetett, minden fájdalmat bebalzsamozott.

Igaz minden, amit erről mondanak. Anyává válni igazi csoda, amiért képesek vagyunk saját határainkon is túllépve, bármit elviselni, majd egy pillanat alatt mindent elfeledni. A hasamra tették. Olyan meleg volt, és olyan drága. Éreztem, hogy Ő a legnagyobb kincsem most már a világon.

Míg varrtak, a férjem fogta. Ő is könnyek között tartotta. Hihetetlen boldogság öntött el, ahogy rájuk néztem, a két szeretett ember, akiért bármire képes lennék. Sose felejtjük el ezeket a pillanatokat. Se Ő, se én. Mélyen a szívembe zártam, és mostantól csak eszerint élek.

Anyaként és feleségként, az övék a szívem egészen. Van Isten, és van mennyország, ilyenkor egy pillanatra biztosan tudod, hiszen érzed, rátok mosolyognak mind az Angyalok.